Washington
diplomáciai képviseletté nyilvánította az Egyesült Államokban dolgozó öt kínai
médiumot – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.
„Ez az
amerikai székhelyű öt vállalat nem független hírszolgáltató, valójában a
(kínai) kormány ellenőrzése alatt áll” – állapította meg kedden a
külügyminisztérium egyik szóvivője.
A döntés a
Hszinhua (Új Kína) állami hírügynökségre, a China Radio Internationalre, a
China Global Television Networkre (CGTN) és a China Daily, valamint a People’s
Daily című napilap két amerikai terjesztőjére vonatkozik. Ezentúl be kell
jegyeztetniük az igazságügyi minisztériumnál az Amerikában foglalkoztatott
munkatársaik nevét – beleértve az ottani állampolgárokat is -, valamint
nyilatkozatot kell tenniük egyesült államokbeli anyagi javaikról. Újabb
ingatlanok megvásárlásához pedig engedélyt kell kérniük a minisztériumtól.
Az amerikai
hatóságok nem korlátozzák a médiumok munkáját, riportkészítését vagy
hozzáférésüket adatokhoz, oktatással vagy kutatással foglalkozó intézményekhez,
hanem külképviseletekként kezelik őket, de diplomáciai mentesség nélkül.
Egy kétpárti
szenátusi csoport – Marco Rubio floridai republikánus és Patrick Leahy vermonti
demokrata párti szenátor vezetésével – 2018 januárjában egy levélben szólította
fel az igazságügyi minisztériumot: kötelezze az Egyesült Államokban működő
kínai médiumokat, hogy külföldi ügynökként jegyeztessék be magukat a tárcánál.
Ennek eredményeként a CGTN tévécsatorna be is jegyeztette magát, de a kínai
állami hírügynökség ezt kérés ellenére sem tette meg.
Az amerikai
döntést az elemzők úgy értékelték, mint a Trump-kormányzat újabb lépését az
egyik külügyi tisztségviselő által „agresszívnak” minősített Kína féken
tartására. Washington ugyanis amiatt aggódik, hogy Kína növekvő befolyásra tesz
szert az Egyesült Államokban, és kiterjeszti hírszerzői tevékenységét is
tudományos és technológiai titkok megszerzése érdekében.
Mike Pompeo
külügyminiszter néhány napja az Egyesült Államok országos kormányzói
szövetségének konferenciáján arra figyelmeztetett, hogy a kínaiak a rájuk
jellemző barátságos és barátkozó stílusukkal komoly veszélyt jelenthetnek az
amerikai érdekekre. Felhívta a politikusok figyelmét arra is, hogy tavaly az
egyik kínai kutatóintézet mind az ötven amerikai kormányzót felmérte: volt,
akit „barátságosként”, másokat „keményvonalasként” vagy „kétértelműen
viselkedőként” tart számon.
„A versengés
Kínával a maguk államában zajlik, és érinti az amerikai nemzetbiztonság szempontjából
létfontosságú feladataink ellátását is” – mondta akkor Pompeo. Felemlítette: a
kínaiak sikeresen gyakoroltak nyomást egy chicagói középiskolára, hogy lemondja
egy tajvani személyiség meghívását klímavédelmi konferenciájára.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Washington diplomáciai képviseletté nyilvánította az Egyesült Államokban dolgozó öt kínai médiumot – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1582110060
[modified] => 1582099336
)
[title] => Az Egyesült Államok külképviseletté nyilvánította az USA-ban működő kínai médiát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=3194&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3194
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 3196
[image] => Array
(
[id] => 3196
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[original_lng] => 9510
[original_w] => 302
[original_h] => 167
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2-300x166.png
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[width] => 302
[height] => 167
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[width] => 302
[height] => 167
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[width] => 302
[height] => 167
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[width] => 302
[height] => 167
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/radio2.png
[width] => 302
[height] => 167
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1582092137:12
[_thumbnail_id] => 3196
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3596
[translation_required] => 1
[_oembed_423cbd568f540d7a7a2ffc30c4530bad] =>
[_oembed_time_423cbd568f540d7a7a2ffc30c4530bad] => 1582092139
[translation_required_done] => 1
[_oembed_959cdde72dee937fc1be20b46e404d81] =>
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
The port city of Mykolaiv has faced repeated Russian attacks. @USAID recently delivered 7 power transformers to replace equipment damaged by Russian attacks and the destruction of the Kakhovka Dam, helping provide power to 400+ households. pic.twitter.com/pV6jXwAwJS
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 16, 2024