A Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjainak száma 98 millió fölé emelkedett – jelentette be a KKP Központi Bizottsága pénteki pekingi közleményében.
A tavaly év végi adat 1,4 százalékos emelkedést mutatott az egy évvel korábbihoz képest, ami azt jelenti, hogy tavaly 2,45 millió új taggal bővült a párt. A KKP-nak több mint 5 millió alapszervezete van, számuk 129 ezerrel nőtt 2022-höz képest.
A dokumentumot abból az alkalomból adtak ki, hogy július elsején lesz a KKP megalapításának 102. évfordulója.
Kiderült belőle az is, hogy változóban van a párttagság összetétele: nőtt a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők száma, illetve emelkedik a nők, valamint az etnikai kisebbségekhez tartozók aránya. Ugyanakkor a tagság túlnyomó részét még mindig a munkások és a gazdálkodók alkotják, utóbbiak aránya 33,3 százalék.
A világ legnagyobb marxista kormányzó pártját 1921-ben 13 küldött alapította meg Sanghaj francia koncessziós területén, akkor az országban alig ötven tagjuk volt. Az első kongresszust jelentő titkos összejövetelen Mao Ce-tung későbbi pártfőtitkár és állami vezető Hunan tartomány képviselőjeként vett részt. A találkozót azonban a francia rendőrök megzavarták, ezért végül Csiahszingban fejezték be, a Déli-tó egy bárkáján.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
A Kínai Kommunista Párt megszavazta Li Csiang kínai miniszterelnök kinevezését, és a Hszi Csin-ping kínai elnök közeli bizalmasának tartott politikust rögtön be is iktatták hivatalába.
A kínai döntéshozatalt ismerve abban a legkisebb meglepetés sem volt, hogy a nagyjából 3000, előre kiválasztott képviselő túlnyomó többsége a 63 éves, közismert kínai politikusra szavazott a KKP évente megrendezett egyhetes pekingi népgyűlésén.
Li Csiang a korábbi sanghaji párttitkárt, Li Kecsiangot váltja a miniszterelnöki poszton, aki 2013 és 2023 között kétszer is betöltötte a kormányfői hivatalt.
Li Csiang karrierje túlnyomó részét a hatalmas ország gazdag keleti partján töltötte, ahol állítólag komoly gazdasági tapasztalatokat szerzett, és barátságos, szoros viszonyt ápol a magánvállalkozásokkal. Elődjével szemben az új kormányfőt a hivatalban lévő kínai elnök közeli bizalmasának tartják.
Kína és a KKP vezetőjeként Hszi Csin-ping a tavaly októberi pártkongresszuson már sikeresen eltörölte az életkorral és hivatali mandátummal kapcsolatos korábbi korlátozásokat, ezzel megerősítette és bebetonozta politikai hatalmát a világ második legnagyobb gazdasága élén.
[type] => post
[excerpt] => A Kínai Kommunista Párt megszavazta Li Csiang kínai miniszterelnök kinevezését, és a Hszi Csin-ping kínai elnök közeli bizalmasának tartott politikust rögtön be is iktatták hivatalába.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678570260
[modified] => 1678563809
)
[title] => Nem húzzák az időt Kínában, már a miniszterelnököt is beiktatták
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73047&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73047
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73048
[image] => Array
(
[id] => 73048
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai.jpg
[original_lng] => 76588
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/kinai.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1678556610:12
[_thumbnail_id] => 73048
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1625
[_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.
Az országot irányító KKP központi bizottságának közleményében emellett bejelentették, hogy Hszit újraválasztották a KKP katonai bizottságának elnökévé is.
Hszit elnöki tisztségébe várhatóan a 2023 márciusában tartandó Országos Népi Gyűlésen iktatják be.
Kijelölték mindemellett a KKP politikai bizottságának (pb) állandó bizottságát is. A párt legfontosabb szervének számító, jelenleg héttagú, Hszi Csin-ping vezette testületébe beválasztott négy új tag Hszi Csing-ping köreiből került ki.
Megválasztását követő sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping leszögezte: bár Kína nem tud fejlődni a világ többi része nélkül, „a világnak is szüksége van Kínára”. Egyúttal méltatta az ország „két csodáját”, a gyors gazdasági növekedését és hosszútávú társadalmi stabilitását is.
„A kínai gazdaság ellenállóvá vált, és rendkívül nagy mozgástérre tett szert” – fogalmazott az államfő.
A 69 éves Hszi Csin-ping elnöki mandátumát a kínai törvények nem korlátozzák, miután a pekingi törvényhozás 2018-ban eltörölte azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki.
A 96 millió párttagot számláló KKP-t a több száz fős központi bizottság (kb), a mintegy 25 fős politikai bizottság (pb), valamint a pb tagjaiból álló, szűk körű, 7-9 fős pb állandó bizottság irányítja.
Szombaton ért véget a KKP ötévente megrendezett, egyhetes pártkongresszusa, amelynek során elfogadták a KKP alapszabályának módosítását is. A módosítás tovább erősíti Hszi Csin-ping kínai elnök, pártfőtitkár politikai hatalmát.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Véget ért a Kínai Kommunista Párt idei kongresszusa, melyen elfogadták a párt Központi Bizottságának új összetételét, a szűkebb pártvezetés tagjainak listáját, valamint meghatározták a következő öt év politikai programját is.
A KKP ötévente megrendezett, vasárnap kezdődött, egyhetes pártkongresszusának utolsó napján megválasztott, 205 fős Központi Bizottság tagjainak szombaton közzétett listáján nem szerepel néhány, eddigi pártprominens neve. A döntések értelmében nem lesz tagja a Kínai Kommunista Párt (KKP) Politikai Bizottsága (PB) Állandó Bizottságának a gazdasági reformerként ismert Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, miután a jelenleg héttagú testület három másik tagjával együtt nem jelölték újra a kínai politikai vezetés legbefolyásosabb testületébe. Rajta kívül Han Cseng sanghaji párttitkár, Vang Jang, a KKP tanácsadó testületének vezetője, valamint Li Csan-su, a leginkább reprezentatív szerepet játszó nemzeti népi kongresszus elnöke, a kínai elnök régi szövetségese sem tér vissza a bizottságba.
A kongresszus szombati ülésén elfogadták a KKP alapszabályának módosítását is, amely tovább erősíti Hszi Csin-ping kínai elnök, pártfőtitkár politikai hatalmát.
Hszi Csin-ping kongresszusi záróbeszédében hangsúlyozta, hogy az alapszabály „módosítása világos elvárásokat támaszt a pártvezetés fenntartása és megerősítése érdekében”.
Általános várakozások szerint továbbra is Hszi Csin-ping marad a pártfőtitkár, amikor vasárnap kihirdetik a KKP teljes vezetésének új névsorát.
[type] => post
[excerpt] => Véget ért a Kínai Kommunista Párt idei kongresszusa, melyen elfogadták a párt Központi Bizottságának új összetételét, a szűkebb pártvezetés tagjainak listáját, valamint meghatározták a következő öt év politikai programját is.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1666453620
[modified] => 1666442800
)
[title] => Lezárult a Kínai Kommunista Párt idei kongresszusa
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60717
[uk] => 60733
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 60726
[image] => Array
(
[id] => 60726
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1.jpg
[original_lng] => 43716
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1de09701da0e47ca9f4658db9cbb2b3e-1.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666436321:8
[_thumbnail_id] => 60726
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1528
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 727
[1] => 143649
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kínai Kommunista Párt
[1] => pártkongresszus
)
)
[4] => Array
(
[id] => 60194
[content] =>
Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán. Hszi Csin-ping a Hongkonggal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy az fontos fordulóponthoz érkezett, áttért a káoszból az irányításba.
„Hatékonyan végrehajtottuk a különleges közigazgatási körzet teljes körű irányítását a megfelelő törvényekkel összhangban, és végrehajtottuk a ‘Hazafiak irányítják Hongkongot’ elvét” – fogalmazott.
Kitért arra is: Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak.
„A Tajvan függetlenségét célzó elszakadási tevékenységekre, a Tajvan ügyeibe beavatkozó külső erők komoly provokációira válaszul határozottan nagyszabású harcot folytattunk az elszakadás és a beavatkozás ellen” – mondta.
Megjegyezte, hogy Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Leszögezte: „a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik”.
A főtitkár azzal folytatta, hogy Kína soha nem fog betölteni hegemón szerepet és nem akar terjeszkedni, szilárdan ragaszkodik független és békés külpolitikájához.
Hszi Csin-ping szólt arról is, hogy a gyakorlatba kell átültetni a pártnak azt az elképzelését, hogy a mostani új korszakban meg kell erősíteni a hadsereget, korszerűsíteni kell a fegyvereket és felszereléseket, javítani kell a hadsereg stratégiai képességein a nemzetbiztonság és a szuverenitás védelme érdekében. Elmondta: teljesül az a cél, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 100. évfordulójára, 2027-re világszínvonalú hadserege legyen az országnak. Ez stratégiai követelmény – tette hozzá.
A pártvezető a párton belüli korrupciót rákbetegséghez hasonlította. „A korrupció a legnagyobb rákbetegség, amely a párt életképességét és harci képességét veszélyezteti” – mondta, hozzátéve: amíg létezik táptalaj és feltétel a korrupcióhoz, az ellene folytatott küzdelem egy pillanatra sem állhat meg.
Társadalmi kérdésekről szólva elmondta, hogy Kína növelni kívánja a középosztályhoz tartozó állampolgárok arányát. Megfogalmazása szerint „előmozdítjuk az esélyegyenlőséget, növeljük az alacsony jövedelműek jövedelmét és bővítjük az átlagos jövedelműek, azaz a középosztályba tartozók arányát”. „Több munkáért több fizetést fogunk biztosítani, és arra ösztönözzük az embereket, hogy kitartó munkával érjék el a jólétet” – tette hozzá.
Hszi Csin-ping beszélt arról is, hogy Kína az elmúlt években számos kulcsfontosságú technológia terén ért el áttörést, beleértve az űrkutatást és a nukleáris projekteket is.
„Több kulcsfontosságú technológiai területen áttörést értünk el, mint például a kísérleti űrrepülések, holdkutatás, műholdas navigáció, kvantumtechnológiák”. A kínai vezető megemlítette továbbá a szuperkapacitású számítógépek létrehozását, a mélyóceáni kutatást és a gyógyszeriparban használt biológiai technológiákat.
A pártfőtitkár szerint a cél az, hogy Kínát erős technológiai és ipari hatalommá alakítsák, de nem kevésbé nagy figyelmet fordítanak az agrárrégiók átfogó fejlesztésére is. Hszi Csin-ping szerint Peking arra törekszik, hogy „megbízható alapot teremtsen az élelmezésbiztonsághoz”. Cél az is, hogy tovább erősítsék Kína vezető kereskedelmi hatalmi pozícióját.
[type] => post
[excerpt] => Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1665932520
[modified] => 1665930579
)
[title] => Elárulta a kínai elnök, mit akar Hongkonggal és Tajvannal - és a világgal is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60194&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60194
[uk] => 60208
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 60195
[image] => Array
(
[id] => 60195
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[original_lng] => 54693
[original_w] => 630
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/1-main-v1665901556.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1665923829:2
[_thumbnail_id] => 60195
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1739
[_oembed_da7ef4f8f1d9357c3c6096ccadeadb1a] =>
President Biden spoke today with President Xi Jinping of the People’s Republic of China about Russia’s unprovoked invasion of Ukraine. pic.twitter.com/SnpgobFiPz
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Zárt ajtók mögött ma kezdődött el a Kínai Kommunista Párt 19., háromszáz tagú központi bizottságának ötödik, négy napig tartó plenáris ülése, amelyen az állampárt elővezeti a Kína 2021 és 2025 közötti politikai és gazdasági életét meghatározó ötéves tervet – sorrendben a tizennegyediket.
Kína 1953 óta készít ötéves terveket. Előzetes hírek szerint Hszi Csin-ping (Xi Jinping) pártfőtitkár és államfő arra is készül, hogy bemutassa a 2035-ig ívelő tizenöt éves fejlesztési elképzeléseit.
Elemzők ezt a BBC brit hírtelevíziónak úgy értelmezték, hogy Hszi a Vízió 2035-tel saját, élete végéig tartó elnöki hatalmát akarja bebetonozni.
Peking egyébként 2018-ban szüntette meg az államfő egymás utáni hivatali terminusainak kettőre korlátozását. Eddig az időpontig Kínának végre kell hajtania a „szocialista modernizációt”, sőt ezen továbblépve, 2049-ig magas jövedelmű, fejlett állammá kell válnia. A plénum holnap fejezi be a munkáját, a fontosabb gazdaságfejlesztési döntések részletei csak ekkor kerülnek nyilvánosságra. Az ez évi találkozónak elemzők szerint az adja meg a fontosságát, hogy a kínai gazdaság csak most kezd talpra állni a koronavírus-járvány megpróbáltatásai után, a városokba is most kezd visszatérni a megszokott élet.
Szakértők úgy vélik, a következő ötéves terv egyik sarkalatos pontja lesz, hogy Kína még nagyobb mérvű önellátásra törekszik, s csökkenteni akarja függőségét az amerikai piacoktól és technológiáktól.
A gazdasági célok között valószínűleg ott lesz a belföldi fogyasztás növelése, valamint a beruházások tervezésében az olcsó gyártás helyett nagyobb hangsúlyt kapnak a magas hozzáadott értékkel bíró technológiák, mint például a félvezetőipar, a megújuló energiaforrások, az egészségipar és az űrtudományok. Megfigyelők ezt a tendenciát az amerikai–kínai kapcsolatok fokozatos romlására adott válaszként értelmezik. Hszi Csin-ping egy nemrégiben Kuangtung tartományban tett látogatása alkalmával kijelentette: Kínának saját erejéből kell fejlesztenie az országot, miközben nagyobb önbecsülésre és önbizalomra van szüksége ahhoz, hogy tántoríthatatlanul haladjon előre az útján.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post
[excerpt] => Zárt ajtók mögött ma kezdődött el a Kínai Kommunista Párt 19., háromszáz tagú központi bizottságának ötödik, négy napig tartó plenáris ülése, amelyen az állampárt elővezeti a Kína 2021 és 2025 közötti politikai és gazdasági életét meghatározó ötév...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1603875600
[modified] => 1603843982
)
[title] => Élete végéig elnök maradhat Hszi Csin-ping
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=13031&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13031
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 13032
[image] => Array
(
[id] => 13032
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy.jpg
[original_lng] => 118114
[original_w] => 1024
[original_h] => 577
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/hszi-nagy.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1603837003:4
[_thumbnail_id] => 13032
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5699
[_oembed_721e1397076e4fbe11219c4b3e2df853] =>
President Biden spoke today with President Xi Jinping of the People’s Republic of China about Russia’s unprovoked invasion of Ukraine. pic.twitter.com/SnpgobFiPz
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
A Kínai Kommunista Párt (KKP) 194 200 tagját büntették meg 2019-ben a párt viselkedési normáinak megsértése miatt – közölte vasárnap Pekingben a KKP Fegyelmi Központi Bizottsága és a Nemzeti Ellenőrző Bizottság.
Száznyolcezer embert a hivatalos előírások öncélú
alkalmazásáért, illetve bürokratikus eljárásért büntettek meg. Ez a kategória
első ízben szerepel a jelentések között.
A hatóságok 61 400 hedonista, illetve extravagáns viselkedés
ügyében is eljárást folytattak, és 86 200 párttagot sújtottak bírsággal.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?