Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azt tervezi, hogy kilakoltatja a hajléktalanokat Washingtonból távolabbi területekre, és fokozza a bűnözés elleni küzdelmet, nem zárva ki a Nemzeti Gárda és az FBI bevonását. Trump terveit a Truth Social közösségi oldalon tette közzé.
Többek között elmondta, hogy Washingtont „biztonságosabbá és szebbé” fogja tenni, mint valaha volt.
„A hajléktalanoknak azonnal el kell hagyniuk (Washingtont). Lakóhelyet biztosítunk nekik, de távol a fővárostól. A bűnözőknek nem kell távozniuk – börtönbe zárunk benneteket, ahová valók vagytok”, írta Trump.
A Reuters megjegyezte, a Fehér Ház nem volt hajlandó elmagyarázni az újságíróknak, hogy milyen jogi alapon fogja Trump kilakoltatni az embereket Washingtonból.
„Bár a terv részletei még nem tisztázottak, a kormányzat a Nemzeti Gárda több száz katonáját készül Washingtonba küldeni” – írza a hírügynökség egy amerikai tisztviselő kijelentésére hivatkozva.
Nagy-Britanniában lemondott tisztségéről a hajléktalanügyért is felelős államtitkár, Rushanara Ali, miután kiderült, hogy jelentősen megemelte az általa tulajdonolt lakás bérleti díját – jelentette be csütörtökön a kormány.
A politikus Keir Starmer miniszterelnöknek írt lemondólevelében úgy fogalmazott: „A legutóbbi információk nyomán szeretném tisztázni, hogy mindig betartottam az összes hatályos jogi kötelezettséget”. Hozzátette: „Ugyanakkor, ha továbbra is betöltöm tisztségemet, az elvonná a figyelmet a kormány ambiciózus munkájáról. Ezért úgy döntöttem, hogy lemondok tisztségemről”.
A politikus azt követően hozta meg döntését, hogy a The i Paper című napilapban megjelent egy cikk, amely szerint Ali felmondta egy ház bérleti szerződését, majd néhány héttel később 700 font bérleti díj emeléssel újra piacra dobta az ingatlant.
Több, a hajléktalanság ellen küzdő szervezet, valamint ellenzéki képviselők is a lemondását követelték.
A kormányfő köszönetet mondott a politikusnak a lakásügyi minisztériumban végzett „szorgalmas munkájáért”, amely szerinte „tartós hatást” fog gyakorolni – derült ki a miniszterelnöki hivatal által közzétett levélből.
A Konzervatív Párt elnöke, Kevin Hollinrake csütörtökön korábban „megdöbbentő képmutatás” vádjával az államtitkár lemondását követelte. A Liberális Demokrata Párt szóvivője úgy nyilatkozott: „Rushanara Ali alapvetően félreértette a szerepét. Az ő feladata az volt, hogy megoldja a hajléktalanság problémáját, nem pedig hogy növelje azt”.
Tom Darling, a Bérlők Reformkoalíciójának igazgatója úgy nyilatkozott: „Elképesztő, hogy van egy hajléktalanügyi államtitkárunk, aki éppen négy embert lakoltatott ki, hogy több bérleti díjat szedhessen be – ami hamarosan illegális lesz a Bérlők Jogairól szóló törvényjavaslat értelmében, amelyet éppen az ő minisztériuma terjesztett be a parlament elé”.
A törvényjavaslat értelmében azok a tulajdonosok, akik kilakoltatják bérlőiket, hogy eladják ingatlanjukat, hat hónapig nem adhatják újra bérbe azt.
A politikus házát, amelyet határozott idejű szerződéssel béreltek, eladásra kínálták, miközben a bérlők ott laktak, és csak azért adták újra bérbe, mert nem sikerült eladni – írta cikkében a The i Paper.
[type] => post
[excerpt] => Nagy-Britanniában lemondott tisztségéről a hajléktalanügyért is felelős államtitkár, Rushanara Ali, miután kiderült, hogy jelentősen megemelte az általa tulajdonolt lakás bérleti díját – jelentette be csütörtökön a kormány.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754768160
[modified] => 1754692917
)
[title] => Lemondott a brit hajléktalanügyi államtitkár, miután kiderült, hogy kilakoltatta bérlőit, majd drágábban adta ki lakását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=158902&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158902
[uk] => 159149
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158903
[image] => Array
(
[id] => 158903
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[original_lng] => 30638
[original_w] => 500
[original_h] => 250
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[width] => 500
[height] => 250
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[width] => 500
[height] => 250
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[width] => 500
[height] => 250
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[width] => 500
[height] => 250
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/11173159.jpg
[width] => 500
[height] => 250
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1754911962:3
[_thumbnail_id] => 158903
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1951
[_oembed_86d6a9b3e1c0252b07bc3856cecd1403] =>
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
A Németországban tartózkodó munkanélküli ukrán menekülteket rá kell venni, hogy találjanak munkát, ellenkező esetben segíteni kell nekik visszatérni az anyaországukba – jelentette be szerdán Olaf Scholz német kancellár, számolt be az rbc.ua hírportál az ntv német tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz a Bundestagban mondott beszédében kifejtette: „Túl sokan vannak itt, mondhatni túl sokáig, és most el kellene kezdeni dolgozniuk.” Szerinte Németországnak gondoskodnia kell arról, hogy a nyelvtanulás után minél több ukrán és más menekült találjon munkát.
A kancellár részletesen megvitatta ezt a témát a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott legutóbbi tárgyalásán. „Ő (Zelenszkij – a szerk.) most azt mondta nekem, hogy közösen akar létrehozni egy ukrán ügynökséget Németországban és Lengyelországban, amely támogatja az ukránokat a visszatérésben vagy a németországi munkakeresésben, hogy együtt dolgozhassunk ebben az irányban” – tette hozzá Olaf Scholz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Németországban tartózkodó munkanélküli ukrán menekülteket rá kell venni, hogy találjanak munkát, ellenkező esetben segíteni kell nekik visszatérni az anyaországukba – jelentette be szerdán Olaf Scholz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733395680
[modified] => 1733346590
)
[title] => A dologtalan ukránokat Németországban rá kell venni, hogy találjanak munkát vagy menjenek haza – Scholz
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=134353&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134353
[uk] => 134356
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134354
[image] => Array
(
[id] => 134354
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[original_lng] => 21838
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1733344809:2
[_thumbnail_id] => 134354
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2753
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6c465f7749a1e5cbc5efa40dc89efe30] =>
Deutschland wird der stärkste Unterstützer der Ukraine in Europa bleiben.
Beim Treffen mit @ZelenskyyUa werde ich weitere Rüstungsgüter im Wert von 650 Millionen Euro ankündigen, die noch im Dezember geliefert werden sollen.