A NATO további védelmi erők mozgósítását engedélyezte Koszovóba – jelentette be a szervezet sajtóközleményében.
A szervezet legfőbb döntéshozó testülete pénteken ülésezett, hogy megvitassa a koszovói helyzetet. A szövetségesek mély aggodalmukat fejezték ki az Észak-Koszovóban növekvő feszültségek miatt. A NATO irányítása alatt álló koszovói békefenntartó haderő (KFOR) jelenlétét május óta megerősítették a régióban, a szervezet pedig úgy döntött, hogy engedélyezi további csapatok bevetését a kialakult feszültség csökkentésére. Azt egyelőre nem pontosították, hány osztagot küldenek és mely szövetséges országokból.
Megteszünk minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a Koszovóban élő valamennyi ember számára fenntartsuk a biztonságos környezetet. Mindezt pártatlanul és ENSZ-megbízatásunkkal összhangban tesszük – olvasható a sajtóközleményben. A szervezet megerősítette, hogy a KFOR rendelkezésére bocsátja az összes erőforrást, amely megbízatásuk teljesítéshez szükséges. A NATO a feleket a feszültségek azonnali csökkentésére szólította fel.
Továbbra is sürgetjük Belgrádot és Pristinát, hogy vegyenek részt az EU által közvetített párbeszédben, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek tiszteletben tartják valamennyi közösség jogait. Ez kulcsfontosságú Koszovó tartós biztonsága és a régió stabilitása szempontjából – hangoztatta a brüsszeli székhelyű testület.
A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta észak-koszovói térségben az ott leadott albán szavazatok alapján mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a KFOR katonáira támadtak. Észak-Koszovóban vasárnap lövöldözés tört ki szerb nemzetiségű maszkos fegyveresek és koszovói rendőrök között. A tűzpárbaj egész nap tartott, egy rendőr meghalt, egy megsebesült, négy támadót lelőttek, hatot megsebesítettek, ötöt pedig letartóztattak a rendőrök. A koszovói rendőrség később nagy mennyiségű fegyvert talált és foglalt le a faluban. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025