Ukrajna támogatja Franciaország békefenntartók küldésére irányuló kezdeményezését, és Kijev felszólítja partnereit, hogy csatlakozzanak ezekhez az erőfeszítésekhez – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Európa számára is fontos, hogy jelentősen hozzájáruljon a biztonság garantálásához. Támogatjuk Franciaország kezdeményezését az ukrajnai katonai kontingenssel kapcsolatban e garanciák keretein belül, és felszólítunk más partnereket is, hogy csatlakozzanak ezekhez az erőfeszítésekhez, ez segít véget vetni a háborúnak.”
Mint az elnök megjegyezte, békefenntartók küldése Ukrajna biztonsági garanciáinak része lehet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország számára a legjobb garancia a NATO-csatlakozás. Amíg azonban Ukrajna nem lesz a szervezet tagja, más lehetőségeket is mérlegelünk – tette hozzá.
„A kérdés az, hogy ez ne legyen »mesterséges történet«. Hatékony mechanizmusokra van szükség. Ha kontingensről beszélünk, akkor hányan, mit fognak tenni, ha agresszió indul Oroszország felől, akkor sok minden. Ezt a témát vitatjuk, fontos, hogy elkezdtünk ilyen kérdéseket felvetni” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Az ellenség kezében van a kezdeményezés az egész fronton, és nem csak a harctéren, hanem a politikában is fölényben vannak – jelentette ki vasárnap Roman Kosztenko, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának a titkára a Novoje Vremja ukrán rádiónak adott interjújában.
A jelentés szerint a honatya elmondta: „Mi történik most? Nincs elég erőforrásunk, sikertelen a mozgósítás, mozgósítási problémák vannak, az ellenség szinte mindenütt előrenyomul. Igen, nem a tempóról beszélünk – lassú, de az ellenség előrenyomul és elfoglalja területeinket, városainkat nap mint nap. Veszteségeket szenvedünk, a mozgósítás hiányosságai miatt nincsenek teljesen megalakított tartalékdandárjaink. A mi dandárjaink létszámhiányosak – a régi dandárok gyengébbek, rosszabbak. Az ellenség kezében van a kezdeményezés az egész fronton.”
A képviselő szerint ez nem azt jelenti, hogy Ukrajna elvesztette a háborút, de az ellenség előnyben van, felülmúlja az ukránokat, ezért nyer. „Hozzáteszem, miért veszítünk? Mert most mindenki a választásokra vár (az USA-ban), és senki nem érti, hogyan fog folytatódni a háború. Fogalmunk sincs, mi lesz ezután. Partnereink az utolsót, némi muníciót adnak nekünk, tőlük kérünk utánpótlást. Az oroszoknak nincsenek ilyen problémáik. Már folyik a vita, hogy az észak-koreai katonák mikor fognak harcolni értük. Ez számukra nem probléma – a kérdés, amennyire értjük, megoldódott. És a partnereink nem jönnek harcolni. Ezért mindezek az összetevők – nemcsak a harctéren, hanem politikailag is – az oroszok fölényét mutatják” – mutatott rá Roman Kosztenko.
(vb/nv.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ellenség kezében van a kezdeményezés az egész fronton, és nem csak a harctéren, hanem a politikában is fölényben vannak – jelentette ki vasárnap Roman Kosztenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730645280
[modified] => 1730639598
)
[title] => Kosztenko: az oroszok nemcsak a harctéren, a politikában is fölényben vannak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131317
[uk] => 131327
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131318
[image] => Array
(
[id] => 131318
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[original_lng] => 27054
[original_w] => 600
[original_h] => 300
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/aknamentesites-front.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1730638871:8
[_thumbnail_id] => 131318
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1537
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831787235002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 53158
[1] => 103775
[2] => 692115
[3] => 31563
[4] => 367746
)
[tags_name] => Array
(
[0] => front
[1] => kezdeményezés
[2] => orosz fölény
[3] => politika
[4] => Roman Kosztenko
)
)
[2] => Array
(
[id] => 81970
[content] =>
Az ukrán katonák haditerveket hajtanak végre, ugyanakkor Oroszország legyőzéséhez 200 kilométeres hatótávolságú fegyverekre van szükség – közölte szombaton Volodimir Havrilov védelmi miniszter-helyettes a minisztérium Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Havrilov jelezte, hogy az ukrán hadsereg magához ragadta a kezdeményezést az ellenséggel szemben. Ennek a fokozásához azonban nagy hatótávolságú fegyverekre van szükség – tette hozzá. „Minden haditervünket az értékelések szerint valósítjuk meg. A modern háborúban az a legfontosabb az ellenség helyzetének ismerete, valamint a képesség nagy pontosságú csapások leadására nagy távolságra. Azaz, hogy olyan fegyverekkel rendelkezzünk, amelyek akár 200 kilométeres távolságból is eltalálhatják az ellenséget” – mutatott rá.
Helyettes védelmi miniszter szerint Ukrajna ma úton van a vadászgépek beszerzése felé, amelyek megvédik a légteret az orosz ballisztikus és egyéb rakétáktól. „Több mint egy év telt el a háborúból, és bízunk benne, hogy legyőzzük az orosz megszállókat, partnereinkkel együtt, akik mindent megadnak, amire szükségünk van” – emlékeztetett Volodimir Havrilov.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
Az Európai Bizottság (EB) új kezdeményezést indít az Oroszország által elrabolt gyermekek hazahozatalára. Egy vasárnapi közleményben a bizottság jelezte, hogy Lengyelországgal közösen konferenciát szervez a program elindítására.
Oroszország több ezer gyermeket rabolt el. Ez a háborús bűncselekmény is indokolja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adjon ki Vlagyimir Putyin ellen – áll a közleményben.
A múlt hónapban a Nemzetközi Büntetőbíróság állítólagos háborús bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök és gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú, hogy személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.
Tegnap a Save Ukraine ukrán mentőszervezet közölte, hogy 31 gyermek térhetett haza Oroszországból, ahová a háború korábbi szakaszában hurcolták el őket – számolt be a Sky News.
Nyugati vélemények szerint Oroszország végleg elvesztette a kezdeményezést a Donbászért vívott csatában, és a Kreml és csatlósai állítása ellenére sem tudja a közeljövőben elfoglalni a régiót – közölte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a PA Media című kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint egy magát megnevezni nem akaró névtelen nyugati tisztségviselő azt mondta, hogy a kezdeményezés elvesztése ellenére Donbászon az oroszok nem fogják feladni és nem fognak hazamenni. Hozzátette azonban, hogy az ukrajnai háború a hullámok és hullámvölgyek forgatókönyve szerint alakult, így Oroszországnak lehetősége van alkalmazkodni és kiigazítani a következő lépéseit.
A Nyugat névtelen képviselőjének korábbi tájékoztatója nyomán a tömegmédia arról írt, hogy az orosz előrenyomulás üteme Ukrajnában egyenetlen, de az orosz erők még mindig valódi előrelépéseket tesznek Donbász elfoglalásának irányában. Mostanra azonban megváltozott a Nyugat megítélése: a véleménye szerint a donbászi kampány minimális politikai célja továbbra is Donyeck megye teljes területének elfoglalása, de a tény, hogy Oroszország ezt a következő hónapokban eléri, egyre valószínűtlenebbé válik.
Egy másik névtelenséget kérő nyugati tisztségviselő kommentálta az ukrán erők által a Herszon megyében található stratégiai Antonov-híd elleni támadást. A Nyugat szerint az átkelő jelenleg teljesen használhatatlan.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Nyugati vélemények szerint Oroszország végleg elvesztette a kezdeményezést a Donbászért vívott csatában, és a Kreml és csatlósai állítása ellenére sem tudja a közeljövőben elfoglalni a régiót.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1658958420
[modified] => 1658957647
)
[title] => A Nyugat szerint Oroszország végleg elvesztette a kezdeményezést a Donbászért vívott csatában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54399&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54399
[uk] => 54404
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54400
[image] => Array
(
[id] => 54400
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank.png
[original_lng] => 599752
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank-300x150.png
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank-768x384.png
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank.png
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank.png
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank.png
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/orosz-tank.png
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1658948989:2
[_thumbnail_id] => 54400
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2586
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_50989a4567c38aec0eba82982f273914] =>
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Iranian attack UAV Shahed-136, eliminated by the #UAarmy near Kupiansk, Kharkiv region. ?? and ??: A perfect union of two despots. ? @kms_d4kpic.twitter.com/M7sQ9PX1hJ
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.