Németország, Lengyelország, Csehország, Egyesült Államok és Kanada lesznek az első országok, amelyekkel Ukrajna alkalmazni fogja a többes állampolgárság normáit, jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök az Ukránok Világkongresszusának képviselőivel folytatott találkozót követően.
„A törvényt már elfogadták, a kormány hamarosan jóváhagyja a szükséges szabályozási törvényeket, és az első országok, ahol a normákat alkalmazni fogják, Németország, Lengyelország, Csehország, Egyesült Államok és Kanada lesznek” – mondta az államfő.
Elmondása szerint a többes állampolgárság elsősorban azokra az országokra vonatkozik majd, amelyek a teljes körű orosz invázió kezdete után a legtöbb ukrán állampolgárt fogadták be.
A Csehországban kormányzó jobbközép kormánykoalíció olyan javaslatot terjeszt a törvényhozás elé, amely a jövőben megfosztaná az orosz állampolgárokat attól a lehetőségtől, hogy cseh–orosz kettős állampolgárok legyenek – írja az MTI a Právo című prágai napilap közlése szerint.
A lap ismerteti a javaslatot, miszerint a parlamentnek úgy kellene módosítania a kettős állampolgárságról szóló törvényt, hogy a cseh állampolgárságot a jövőben csak az az orosz kaphatja meg, aki előzőleg lemond orosz állampolgárságáról.
„Oroszország agresszor, háborút indított Ukrajna ellen, és hibrid háborút folytat egész Európában. Ez okot ad bizonyos óvatosságra” – mondta a napilapnak Martin Exner, a kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek (STAN) képviselője, aki a kormányoldal nevében a törvénymódosító javaslatot a parlament elé terjesztette.
„A cseh állampolgárságot kérvényező, de orosz állampolgársággal már rendelkező egyéneknek a jövőben választaniuk kell a két állampolgárság között” – mutatott rá a képviselő.
Az indoklás szerint a cseh állampolgárságot megszerző oroszok ezáltal bekerülhetnek a hadsereg vagy a rendőrség kötelékébe, az államapparátusba, és ott biztonsági kockázatot jelenthetnek a cseh állam számára. A módosításról várhatóan december első napjaiban szavaz a képviselőház.
Csehországban a korábbi időszakban évente 550-600 orosz kapott cseh állampolgárságot, tavaly ez a szám megduplázódott, és ez a növekedés az idei első fél évben is folytatódott – ismerteti a Právo a hivatalos belügyminisztériumi adatokat. Az oroszok teszik ki jelenleg a cseh állampolgárságot megszerző külföldiek negyedét.
„Olyan helyzetben, amikor Oroszország hivatalosan ellenséges országnak nyilvánította Csehországot, a kettős állampolgárság intézményének változatlan fenntartása az oroszok számára kockázatot jelenthet számunkra” – vélekedett Vít Rakusan belügyminiszter, a STAN elnöke.
Bár néhány ellenzéki képviselő bírálta a kezdeményezést, a képviselőház biztonságpolitikai bizottsága már elfogadásra ajánlotta a beterjesztett törvénymódosítást.
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán benyújtotta a Legfelső Tanácsnak a többes állampolgárság megszerzésének feltételeiről, valamint az ukrán állampolgárság megszerzéséhez és megtartásához való jog biztosításáról szóló törvényjavaslatot – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint az új törvénytervezet meghatározza a többes állampolgárság engedélyezhető eseteit, valamint az ukrán állampolgárság megszerzésének és megújításának sajátosságait a külföldiek bizonyos kategóriái esetében, elsősorban egyszerűsített módon.
A törvénytervezet pontosítja a születési, területi származás szerinti ukrán állampolgárság megszerzésének feltételeit, valamint az ukrán állampolgárságba való felvétel feltételeit is.
A többes állampolgárság (alattvalóság) a következő esetekben megengedett:
Ukrajna és egy másik állam állampolgárságának megszerzése a gyermek születése révén;
külföldi örökbefogadó állampolgárságának megszerzése a gyermek által;
másik állampolgárság megszerzése Ukrajna állampolgára által külföldivel kötött házasság révén;
egy másik állampolgárság automatikus megszerzése Ukrajna állampolgára által egy másik állam jogszabályai alapján, megerősítő dokumentum nélkül;
az ukrán állampolgárság egyszerűsített megszerzése a vonatkozó listán szereplő államokból származó külföldiek számára;
azon államok állampolgárságának megszerzése Ukrajna állampolgára által, amelyek állampolgárai egyszerűsített módon kapnak ukrán állampolgárságot.
Ugyanakkor nem kaphatnak többes állampolgárságot azok a személyek, akik a Legfelső Tanács által agresszornak vagy megszállónak elismert állam állampolgárságával rendelkeznek, vagy olyan állam állampolgárai, amely nem ismeri el Ukrajna területi integritását és szuverenitását, elsősorban, ha az ENSZ Közgyűlés Ukrajna területi integritására vonatkozó 2014. március 27-i 68/262. számú határozata ellen szavazott.
Throughout last evening and night, Russia attacked Ukraine with more than 170 drones, including over 100 Shaheds. This massive attack targeted the Dnipro, Kyiv, Sumy, Kharkiv, and Khmelnytskyi regions.
All night in Dnipro, the aftermath of this attack was being dealt with. As of… pic.twitter.com/LWZLXLqG7r
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 29, 2025
A Külügyminisztérium szükségesnek tartja a többes állampolgárság bevezetését Ukrajnában, de az agresszor államnak kivételnek kell lennie – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter az Ukránok Világkongresszusán elhangzott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője kifejtette: „Ilyen feltételek mellett feltétlenül szükséges az anyaországgal való kapcsolatuk megőrzése. Itt Ukrajna jövőjéről és az ukránságról van szó. Ezért a világméretű ukrán közösség megőrzését és fejlesztését célzó állami politika egyik eleme kell, hogy legyen többszörös állampolgárság.”
Kuleba megjegyezte, hogy Ukrajnában már régóta nehéz vita folyik erről a témáról. „De szilárdan meg vagyok győződve a többes állampolgárság bevezetésének szükségességéről. Nem attól kell félnünk, hogy Ukrajnában külföldi útleveleket osztogatnak, ehelyett az ukrán útlevelet kell erősítenünk Ukrajnában és a világban” – tette hozzá.
A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy több millió külföldön élő ukrán számára megnyílik a lehetőség, hogy megtartsák vagy megszerezzék az ukrán útlevelet. „Tényként kell elfogadnunk, hogy Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásával az ukrán útlevelek ugyanolyan státusúak lesznek, mint a szomszédos európai államok útlevelei” – mutatott rá.
Az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a politikát bölcsen kell megvalósítani. „Fokozatosan, kezdve a baráti szövetséges országokkal. És természetesen meg kell tiltani bármilyen kettős állampolgárságot egy agresszor állammal vagy a barátságtalan országokkal” – zárta szavait Dmitro Kuleba.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Az állampolgárság megszerzésének könnyítéséről és a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot fogadott el a német szövetségi kormány szerdán.
A kabinet ülésén elfogadott és a törvényhozás elé terjesztett javaslat újabb lépés a „modern bevándorlóország” (modernes Einwanderungsland) megteremtése felé – emelte ki tájékoztatóján Nancy Faeser belügyminiszter, hozzátéve, hogy Németország gazdasági versenyképességének megőrzéséhez kulcsfontosságú az állampolgárság megszerzéséről szóló szabályok korszerűsítése.
A „legpallérozottabb elmék” – legjobban képzett munkavállalók – számára csak akkor lehet vonzó Németország, ha belátható időn belül a társadalom teljes jogú tagjává válhatnak – húzta alá a szociáldemokrata (SPD) politikus.
Az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciójának javaslata szerint az eddigi nyolc év legális németországi tartózkodás helyett öt év után lehetne igényelni az állampolgárságot, a kiemelkedően jól beilleszkedő külföldiek pedig akár három év után megszerezhetik a német állampolgárságot.
A pénzügyi önállóságot jelentő gazdasági integráció, valamint a törvénytisztelő életmódot és a demokratikus berendezkedés iránti elkötelezettséget jelentő jogi integráció követelményén azonban nem változtatnának. Így például nem kaphat állampolgárságot, aki nem tud állami segítség nélkül gondoskodni a megélhetéséről, és kizáró ok az antiszemitizmus, a rasszizmus és az emberellenesség minden egyéb formája is.
„Aki nem vallja az értékeinket, az nem válhat németté” – mondta Nancy Faeser.
Kiterjesztenék a kettős állampolgárság intézményét is. A javaslat szerint a többi között be kell vezetni, hogy a külföldi szülők Németországban született gyermekei külön eljárás nélkül megkapják a német állampolgárságot, és egyben megtarthatják szüleik állampolgárságát is. Ez azonban csak akkor érvényes, ha legalább az egyik szülő több mint öt éve legálisan él Németországban és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Ezt a könnyítést azzal indokolják, hogy a szociológiai vizsgálatok szerint a Németországban született külföldi gyökerű gyermekek tanulmányi teljesítményét, iskolai előmenetelét nagyban elősegíti, ha korán megszerzik a német állampolgárságot.
A belügyminisztérium várakozása szerint a szövetségi parlament (Bundestag) a szeptemberben kezdődő őszi ülésszakon veheti napirendre a javaslatot, amelyből 2024 januárjára lehet érvényes jogszabály.
A tárca adatai szerint a németországi lakosság nagyjából 14 százaléka – 12 millió ember – nem rendelkezik német állampolgársággal. Közülük mintegy 5,3 millióan már több mint tíz éve Németországban élnek, de állampolgárság híján nincs lehetőségük részt venni a közös ügyek intézésében, a demokratikus döntéshozatalban.
A honosítási arány – az adott országban élő külföldiek állampolgárságot szerző aránya évenként – is viszonylag alacsony Németországban, az EU egészét jellemző 2 százalék helyett 1,1 százalék. A belügyminisztérium szerint ennek egyik legfőbb oka a kettős állampolgárság erősen korlátozó szabályozása, jelesül az, hogy az EU-s társországokat és néhány további országot nem számítva minden ország állampolgáraitól megkövetelik, hogy a német állampolgárság megszerzéséért cserébe mondjanak le addigi állampolgárságukról.
Spanyolország lehetővé tenné a kettős állampolgárság megszerzését a románoknak, és ennek megvalósítására közös munkacsoportot hoz létre Romániával – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök Nicolae Ciuca román kormányfővel közös sajtótájékoztatóján a kelet-spanyolországi Castellón de la Planában szerdán. A két politikus az első spanyol–román kormányzati csúcs keretében találkozott egymással, amelyen a két kabinet tizenkét minisztere is részt vett, és hét különböző területet érintő, egyebek mellett munkaügyi, mezőgazdasági, egészségügyi megállapodást is aláírtak – írja az MTI.
Pedro Sánchez szavai szerint a spanyolországi román közösség társadalmi, gazdasági hozzájárulásának elismerése, egyúttal „rendkívüli politikai üzenet”, hogy Franciaország és Portugália után Románia lehet a harmadik olyan európai állam, amelynek polgárai anélkül szerezhetik meg a spanyol állampolgárságot, hogy le kellene mondaniuk eredeti állampolgárságukról.
Nicolae Ciuca hozzátette: először technikai egyeztetések kezdődnek majd a két ország között azokról a lépésekről, amelyek szükségesek, hogy „a nem túl távoli jövőben” bevezethessék a kettős állampolgárságot.
Spanyolországban a románok alkotják a legnagyobb, több mint 1,1 millió emberből álló külföldi közösséget. Többségük a madridi, illetve a valenciai tartományban él, a csúcs helyszínéül is egy olyan várost választottak, ahol jelentős létszámú a román közösség.
A találkozón mindkét kormányfő kifejezte elkötelezettségét az európai kontinens biztonsága, valamint az Ukrajna melletti szolidaritás kérdésében. A spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy december elsején nyolc F-18-as vadászgép és 130 spanyol katona csatlakozik a NATO fekete-tengeri missziójához Romániában.
Pedro Sánchez megismételte: Spanyolország teljes mértékben támogatja, hogy Románia a schengeni övezet részévé váljon.
[type] => post
[excerpt] => Spanyolország lehetővé tenné a kettős állampolgárság megszerzését a románoknak, és ennek megvalósítására közös munkacsoportot hoz létre Romániával – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök Nicolae Ciuca román kormányfővel közös sajtótájékoztató...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1669304580
[modified] => 1669250875
)
[title] => Spanyolország lehetővé tenné a kettős állampolgárság megszerzését a románok számára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63537&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63537
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 63538
[image] => Array
(
[id] => 63538
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a.jpg
[original_lng] => 81401
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/d7a4227e4a.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669243676:4
[_thumbnail_id] => 63538
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2564
[translation_required_done] => 1
[_oembed_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] =>
[_oembed_time_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] => 1673509488
[_oembed_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] =>
[_oembed_time_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] => 1696776768
[_oembed_601c582045c6975a1319b6395f2caafe] =>
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
A Miniszteri Kabinet elkészítette azt a törvénytervezetet, amely büntetőjogi felelősséget ír elő az orosz útlevél megszerzéséért az ideiglenesen megszállt területeken.
A hírt a Megszállt Területek Reintegrációjáért Felelős Minisztérium sajtószolgálata közölte.
A törvényjavaslat felelősségre vonná az orosz állampolgárságot felvevő tisztségviselőket, az orosz propagandát terjesztőket és azokat, akik korlátoznák azon személyek jogait, akik nem vették fel az orosz állampolgárságot.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Ukrajna már számos mechanizmust kidolgozott, amelyek a többes állampolgárság működését lesznek hivatottak elősegíteni, és Volodimir Zelenszkij elnök kiemelten kezeli ennek a kezdeményezésnek a megvalósítását, amelyre ukránok milliói számítanak – jelentette ki vasárnap Jevhen Jenyin, a belügyminiszter első helyettese az Ukrinform hírügynökségnek adott interjújában.
Mint az első belügyminiszter-helyettes elmondta, az Állami Migrációs Szolgálat a Belügyminisztériummal közösen az elnök megbízásából már számos jogszabálytervezetet kidolgozott, amelyek a többes állampolgárság kérdését szabályoznák. „Egyértelműen az egyensúly megtartásából indulunk ki államunk biztonsági érdekei között, különösen Oroszország teljes körű agressziójával összefüggésben, másrészt annak szükségessége között, hogy bevonzzuk az EU-tagországokban, Kanadában, az Egyesült Államokban élő az ukrán közösségek potenciálját, hiszen ennek a kérdésnek a megoldását Ukrajna több korábbi elnöke is megígérte” – mutatott rá.
Mint hírportálunk január 4-én beszámolt róla, Natalija Naumenko, az Állami Migrációs Szolgálat vezetője bejelentette: Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán állampolgárok számára a többes állampolgárságot lehetővé tévő törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a parlamentnek, mert szerinte már régen változtatni kellett volna az állampolgársággal kapcsolatos helyzeten.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Az a hír terjedt el az online sajtóban, miszerint Ukrajnában megtiltják bármilyen hivatal viselését a kettős állampolgárok számára. Ez egy 1 éves hír. Elsősorban balliberális hírportálok vették most elő. Köztük például az index, a portfolio vagy a nyugat.hu. Mindegyik portál a kormánykritikus telex.hu-ra hivatkozik.
A hivatkozásra kattintva a telex.hu egyik tavalyi cikke nyílik meg, ahol egy olyan szöveg fogadja az olvasót, miszerint a cikk egy éve frissült utoljára és egy akkor elfogadott rendeletről szól. A telex nem sokkal ezelőtt egy külön írásban hívta fel rá a figyelmet, hogy egy tavalyi cikkük terjed. A hírt átvevő portálok többsége már levette az írást. Az M1 kérdéseket küldött a telexnek, hogy tudják -e miképpen járhatta be az online sajtót egy tavalyi írásuk? Mikor került ki a cikkhez a figyelmeztetés, hogy az egy tavaly elfogadott rendeletről szól? Valamint, hogy nem gondolják -e, hogy a mostani helyzetben hangulatkeltő és veszélyes – leginkább a kárpátaljai magyarságra nézve – hogy ekkora publicitást kapott ez a tavalyi írásuk.
[type] => post
[excerpt] => Az a hír terjedt el az online sajtóban, miszerint Ukrajnában megtiltják bármilyen hivatal viselését a kettős állampolgárok számára. Ez egy 1 éves hír. Elsősorban balliberális hírportálok vették most elő. Köztük például az index, a portfolio vagy a...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1646577000
[modified] => 1646578419
)
[title] => Régi hírt terjesztenek a magyar portálok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=43226&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 43226
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 43230
[image] => Array
(
[id] => 43230
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews.jpg
[original_lng] => 75246
[original_w] => 823
[original_h] => 463
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews.jpg
[width] => 823
[height] => 463
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews.jpg
[width] => 823
[height] => 463
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews.jpg
[width] => 823
[height] => 463
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/fakenews.jpg
[width] => 823
[height] => 463
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1646571220:10
[_thumbnail_id] => 43230
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3070
[_oembed_a5a53f15251f866fda634d9e288c9de6] =>
[_oembed_time_a5a53f15251f866fda634d9e288c9de6] => 1646569624
[_oembed_4bd8bbe45e5c858a6a9def63c1c0873f] =>
[_oembed_time_4bd8bbe45e5c858a6a9def63c1c0873f] => 1646569624
[_oembed_9df8e914dca67563591e5df2f7a179eb] =>
[_oembed_time_9df8e914dca67563591e5df2f7a179eb] => 1646569625
[_oembed_fd565f9d97617ce18195839f6b31acd9] =>
[_oembed_time_fd565f9d97617ce18195839f6b31acd9] => 1646571117
[_oembed_8a1ce5937e6424f92d3176a8ffe28b94] =>
[_oembed_time_8a1ce5937e6424f92d3176a8ffe28b94] => 1658668383
[_oembed_64efe008dfdb41b31e442f552778ed27] =>
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
Nagyszerű dolog, hogy Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán állampolgárok számára a többes állampolgárságot lehetővé tévő törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a parlamentnek, már régen változtatni kellett volna az állampolgársággal kapcsolatos helyzeten – nyilatkozta Natalija Naumenko, az Állami Migrációs Szolgálat vezetője kedden az rbc.ua hírportálnak.
Mint Naumenko hangsúlyozta: „nagyszerű, amit az elnök csinált! Már régen változtatni kellett volna a dolgokon az állampolgárság területén, mert a jogszabályaink normái elavultak voltak, nem feleltek meg a valós helyzetnek, nem feleltek meg az állam igényeinek.”
A szakember emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában 2001 óta tulajdonképpen az állampolgár és az állam jogviszonyához „lojális” jogszabályi normát rögzítettek, ami nem „garantálja” az államnak, hogy mindenki, aki felvette az állampolgárságot, lemondott korábbi külföldi állampolgárságáról. „Ebből adódóan nem tudjuk, hogy az illető valóban lemondott-e külföldi állampolgárságáról, hogy van-e másik útlevele. Ezt csak akkor lehet megtudni, ha az Ukrajnában élő személy ezt az útlevelet használja vagy azzal lépi át a határt, illetve hogy a kettős állampolgárság tényét az Ukrán Biztonsági Szolgálat állapítja meg” – mondta el a főtisztviselő.
Naumenko arra is rámutatott, hogy szerinte már a jelenleg hatályos törvényben is rögzíti azokat a normákat, amelyek szerint egy személynek két vagy három, vagy akár több állampolgárságai is lehet. „Mit tesz az elnök? Teljesen őszintén felajánlja bárkinek: lehet több állampolgársága, de nyilatkozzon a külföldi állampolgárságáról, és az Ukrajnával való jogviszonyában kizárólag államunk állampolgára marad” – szögezte le. „Ugyanakkor azok esetében, akiknek több állampolgárságuk lesz, bizonyos korlátozásokat alkalmaznak, így például nem tölthetnek be állami tisztséget, nem férhetnek hozzá államtitokhoz” – tette hozzá Natalija Naumenko.