Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) február 18-ai ülésén tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, aggasztó helyzetét.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálénak (IDC-CDI) soron következő közgyűlésén, amelynek a KMKSZ is megfigyelői státuszú tagja.
A közgyűlés során felhívtam a tagpártok és az Internacionálé elnökének, Andres Pastrananak, a figyelmét az Ukrajnában az utóbbi években zajló szisztematikus kisebbségi jogszűkítő folyamatokra a nyelvhasználat és az oktatás terén, valamint a kárpátaljai magyar közösség és annak szervezeteivel, vezetőivel szembeni fenyegető és megfélemlítő fellépésekre, melyek politikai nyomásgyakorlásként, titkosszolgálati eszközökkel történnek.
Ezen aggasztó folyamatokra való tekintettel a KMKSZ elnöke, Brenzovics László, levélben, illetve én is hozzászólásomban kértem az IDC-CDI elnökét, hogy nyilatkozatban ítélje el a kárpátaljai magyarsággal szembeni politikai nyomásgyakorlást és rendszerszintű kisebbségi jogszűkítést.”
(Facebook.hu)
[type] => post
[excerpt] => Bocskor Andrea kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője közösségi oldalán írt bejegyzésében mondta el, hogy újabb fórumon, Kereszténydemokrata Internacionálén (IDC-CDI) tárta az unió elé a kárpátaljai magyarság jelenlegi, ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613679455
[modified] => 1613679483
)
[title] => Bocskor Andrea a Kereszténydemokrata Internacionálén is kiállt a kárpátaljai magyarokért
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18984
[uk] => 19007
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 18985
[image] => Array
(
[id] => 18985
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[original_lng] => 63170
[original_w] => 720
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/bocskor-andi-1.jpg
[width] => 720
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1613723635:3
[_oembed_2422cd0daba82da3cc5e1264216bddf2] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében ma délután részt vettem a jobbközép pártokat tömörítő...