A brit kormány kész megfontolni a közeledést az Európai Unió egységes belső piacához, ha ez a brit érdekeket szolgálja, de nem teszi ismét lehetővé az EU-állampolgárok korlátlan nagy-britanniai letelepedését – mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
Keir Starmer a BBC közszolgálati televíziónak adott évindító interjúban úgy fogalmazott: mindig is az volt az álláspontja, hogy Nagy-Britanniának szorosabb kapcsolatrendszert kell kiépítenie az EU-val, mivel ez megfelel nemzeti érdekeinek.
Hozzátette:
ha a nemzeti érdekek azt kívánják, hogy Nagy-Britannia „szorosabban illeszkedjen” az EU egységes belső piacához, akkor ezt is fontolóra kell venni. A munkáspárti brit kormányfő ugyanakkor határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy ennek érdekében hajlandó lenne-e ismét lehetővé tenni az EU-állampolgárok megkötések nélküli nagy-britanniai letelepedését és munkavállalását.
Starmer felidézte, hogy London és az EU tárgyalásokat folytat egy kölcsönös „ifjúsági mobilitási programról”, amelynek alapján fiatal brit és uniós állampolgárok korlátozott számban és meghatározott időtartamig élhetnének és tanulhatnának Nagy-Britanniában és az EU-ban.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem jelenti az emberek korlátlan mozgásához fűződő európai uniós szabadságjog újbóli teljes körű érvényesítését Nagy-Britannia részéről, és a brit kormány nem is hajlandó ennek megfontolására.
Starmer kiemelte, hogy London a teljes körű újbóli brit EU-csatlakozás gondolatát is elutasítja, mivel a munkáspárti kormány nem fogja érvényteleníteni a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás eredményét.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd 11 havi átmeneti időszak után az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az európai uniós állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
A 2024 júliusában tartott parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány is többször leszögezte, hogy nem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába, de Keir Starmer miniszterelnök többször kijelentette, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni az unióhoz fűződő kapcsolatokat.
E célkitűzés eddigi legnagyobb horderejű mozzanataként a brit kormány a múlt hónapban bejelentette, hogy Nagy-Britannia 2027-től újból csatlakozik az Európai Unió Erasmus diákcsereprogramjához, amelyből a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után szintén kilépett.
Az utóbbi hetekben a brit kormány vezető tagjai – köztük Starmer is – egyre gyakrabban fogalmaztak meg mind élesebb bírálatokat a Brexittel kapcsolatban.
A kormányfő a londoni City polgármesterének december elején rendezett hagyományos éves bankettjén felszólalva úgy fogalmazott: a Brexitről hozott népszavazási döntés „a brit népnek tett zabolátlan, de teljesítetlenül maradt ígérgetések” következményeként született, és egyértelműen elhibázottnak bizonyultak azok az elképzelések, hogy a kilépés az Európai Unióból Nagy-Britannia minden problémájára megoldást jelent majd.
David Lammy miniszterelnök-helyettes nem sokkal később egy interjúban szintén úgy fogalmazott, hogy „valótlanságokkal házaltak” mindazok, akik azzal éveltek, hogy az ország jól jár majd, ha távozik az EU-ból. Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos károkat okozott a brit gazdaságnak, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
mti.hu
[type] => post
[excerpt] => A brit kormány kész megfontolni a közeledést az Európai Unió egységes belső piacához, ha ez a brit érdekeket szolgálja, de nem teszi ismét lehetővé az EU-állampolgárok korlátlan nagy-britanniai letelepedését - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1767561780
[modified] => 1767545438
)
[title] => Brit miniszterelnök: nem tesszük ismét lehetővé az EU-állampolgárok korlátlan nagy-britanniai letelepedését
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=174129&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174129
[uk] => 174301
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 174130
[image] => Array
(
[id] => 174130
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public.jpg
[original_lng] => 74370
[original_w] => 1200
[original_h] => 799
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/0-prime-minister-sir-keir-starmer-vowed-the-government-will-be-staying-the-course-with-its-efforts-to-improve-public.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1767693895:2
[_thumbnail_id] => 174130
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1188
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 613351194001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1914475
[1] => 522625
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EU-kapcsolatok
[1] => Keir Starmer brit miniszterelnök
)
)
[1] => Array
(
[id] => 143084
[content] =>
Hosszú interjút adott vasárnap a BBC-nek Keir Starmer brit miniszterelnök, amelyben nemcsak az elmúlt napok világrengető diplomáciai eseményeiről, köztük a Donald Trump amerikai elnök, JD Vance alelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közt a Fehér Házban lezajlott csörte került szóba, de az európai vezetők részvételével zajló londoni csúcstalálkozó is.
A beszélgetésből kiderül, hogy Starmer kényelmetlenül érezte magát a Fehér Házban lezajlott éles hangú vita közvetítését nézve, majd úgy döntött, felhívja Trumpot és Zelenszkijt is. Mint elmondta a jelenleg országa, valamint Ukrajna és Franciaország részvételével kidolgozás alatt álló béketerv a háború lezárásához vezető úton tett megfelelő lépéseket tartalmazza. Ehhez további két ország is csatlakozhat, majd közösen mutatnák be a béketerv részleteit az Egyesült Államok elnökének, hangsúlyozta.
Starmer hozzátette, szerinte Trump is tartós békét akar Ukrajnában, ezért bízik benne és Zelenszkijben is. Putyinban viszont nem, ezért biztonsági garanciákra van szükség a három éve zajló háború lezárásához, hogy az abban foglaltakat Oroszország később se rúghassa fel. A brit kormányfő igazat adott az ukrán elnöknek abban, hogy a békéhez erős tárgyalási pozícióba kell hozni Ukrajnát, amelyért szükség esetén harcolni kell. Ugyanakkor szerinte a megfelelő rendezés összetevője az Európa által nyújtott biztonsági garancia is, valamint az Egyesült Államok támogatása szintén.
Mint Starmer az interjú során kifejtette, nem hiszi, hogy Zelenszkij hibázott volna a Fehér Házban kialakult éles vita során, valamint hozzátette, hogy Nagy-Britannia nem vonja vissza a Donald Trump második látogatására vonatkozó meghívást.
A világ zajosabb, zavarosabb, kiszámíthatatlanabb, mint valaha
Nehéz átlátni az összefüggéseket, megérteni a valódi okokat és következményeket. A Telex azért dolgozik, hogy biztos pontot nyújtson ebben a káoszban – érthetően, pontosan, függetlenül. Ha fontos neked, hogy legyen egy hely, ahol a lényeget találod, támogasd a munkánkat!
Keir Starmer brit miniszterelnök Kijevbe érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel aláírják az úgynevezett „100 éves partnerségről” szóló szerződést.
A szerződés, amely Ukrajna biztonságának egy évszázadon át tartó garantálását ígéri, olyan területekre terjed ki, mint a védelem, a tudomány, az energia és a kereskedelem. Zelenszkij azért is szeretné átbeszélni kulcsfontosságú szövetségeseivel a szilárd biztonsági garanciákat, mivel attól tart, hogy az új amerikai kormányzat rákényszerítheti Ukrajnát, hogy kössön békét Oroszországgal.
Starmer előre be nem jelentett látogatása az első ukrajnai útja, amióta júliusban hivatalba lépett. Ellenzéki vezetőként 2023-ban járt az országban, és miniszterelnökké válása óta kétszer tárgyalt Zelenszkijjel a Downing Street 10-ben.
Nagy-Britannia Ukrajna egyik legnagyobb katonai támogatója, amely közel 15 milliárd euró katonai és polgári segélyt ígért az országnak Oroszország agressziós háborúja óta. Emellett több mint 50 ezer ukrán katonát képzett ki brit földön. Starmer a tervek szerint további 47 millió eurót jelent be Ukrajna háború utáni gazdasági fellendítésére.
Kijev szövetségesei sietnek, hogy még Trump beiktatása előtt minél több támogatást nyújtsanak Ukrajnának, azzal a céllal, hogy a megtámadott országot a lehető legerősebb helyzetbe hozzák a háború befejezéséről szóló jövőbeli tárgyalásokon.
Zelenszkij azt mondta, bármilyen béketárgyaláson Ukrajnának biztosítékokra lenne szüksége az Oroszországgal szembeni jövőbeli védelméről. Nagy-Britannia szerint a 100 évre szóló ígéret része ennek a biztosítéknak, és segíteni fog abban, hogy Ukrajna „soha többé ne legyen kiszolgáltatott az Oroszország által elkövetett brutalitásnak”.
A megállapodásban a két fél kötelezettséget vállal arra, hogy együttműködik a védelem – különösen a Balti-tengeren, a Fekete-tengeren és az Azovi-tengeren folytatott orosz tevékenységgel szembeni tengeri biztonság – és a technológiai projektek terén, beleértve a drónokat, amelyek mindkét fél számára létfontosságú fegyverekké váltak a háborúban. A szerződés egy olyan rendszert is tartalmaz, amely segít nyomon követni az Oroszország által az ország megszállt részeiről exportált lopott ukrán gabonát.
„Putyin azon törekvése, hogy Ukrajnát elszakítsa legközelebbi partnereitől, monumentális stratégiai kudarc volt. Ehelyett közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha, és ez a partnerség ezt a barátságot a következő szintre emeli” – mondta Starmer a látogatás előtt.
Megalakította kormányát Keir Starmer brit miniszterelnök, a Munkáspárt vezetőjét a nap folyamán III. Károly király bízta meg kormányalakítással, miután pártja a csütörtökön megtartott nagy-britanniai parlamenti választásokon nagyarányú győzelmet aratott.
A pénzügyi tárca élére Rachel Reeves került, aki a brit politikatörténet első női pénzügyminisztere,
a külügyminiszter David Lammy lett,
a belügyminiszteri tisztséget Yvette Cooper tölti be,
John Healey az új brit védelmi miniszter,
Angela Rayner, a Labour helyettes vezetője péntektől a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be és
Ed Miliband lett az energiaügyi miniszter.
A Munkáspárt az 1997-es győzelem óta – vagyis 27 éve – most nyert először parlamenti választást ellenzéki pozícióból, és 19 éve most nyert először választást, ugyanis legutóbbi győzelmét a 2005-ös választásokon, kormányzati pozícióból aratta. Keir Starmer az első munkáspárti brit kormányfő Gordon Brown 2010-ben véget ért miniszterelnöksége óta.
Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált pénteken Keir Starmernek hivatalba lépése alkalmából, a két vezető megerősítette elkötelezettségét az országaik közötti különleges kapcsolatot illetően és az együttműködés folytatása iránt.
Joe Biden és Keir Starmer megerősítette Ukrajna támogatásának folytonosságát, valamint hangsúlyozták elkötelezettségüket az északír békét szolgáló nagypénteki egyezmény eredményeinek védelmében, valamint az együttműködés iránt Észak-Írország vezetőivel a terület gazdasági növekedése érdekében.
Az amerikai elnök várja, hogy Washingtonban üdvözölhesse az új brit miniszterelnököt jövő héten a NATO 75. évfordulós csúcstalálkozója alkalmából.
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N