Litvánia bejelentette, hogy kilép a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezményből, biztonsági aggályokra hivatkozva Oroszországgal szemben – számolt be az MTI-re hivatkozva az Origo.
A litván parlament tavaly júliusban szavazta meg a kazettás bombákra vonatkozó egyezményből való kilépést, de Vilniusnak a hatályba lépéshez hat hónapot kellett várnia, miután benyújtotta a vonatkozó dokumentumot az ENSZ-nek.
Litvánia az első ország, amely kilép a 2008-ban elfogadott egyezményből, és az első európai uniós tagállam, amely kilép egy nemzetközi fegyverzetkorlátozási szerződésből.
Sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese ennek az egyezményeknek, és mindketten vetettek be kazettás bombákat. A 112 állam és 12 más aláíró által elfogadott egyezmény tiltja a kazettás bombák bevetését, szállítását, gyártását és tárolását.
Ezeket a fegyvereket repülőgépekről vagy tüzérségi eszközökkel lehet célba juttatni, a levegőben robbannak fel, és a bennük lévő lövedékek nagy területen szétszóródnak.
A 2,8 milliós lélekszámú, korábban a Szovjetunió által bekebelezett balti állam jelezte azt is, hogy ki akar lépni a taposóaknák tilalmát elrendelő nemzetközi egyezményből is. Az intézkedést a hadsereg és a védelmi minisztérium támogatja, a kormány egyelőre felfüggesztette a döntést a térségbeli szövetségesek esetleges hasonló intézkedéseire várva. A taposóaknákról szóló szerződést 1997-ben fogadták el, és jelenleg 164 állam a részese.
Négy amerikai tisztségviselő szerint Joe Biden amerikai elnök kormánya közel áll ahhoz, hogy döntést hozzon a kazettás bombákkal töltött nagy hatótávolságú rakéták Ukrajnának történő szállítása jóváhagyásáról – közölte az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a hírszolgálat jelezte, hogy az ilyen fegyverek segíthetik az ukrán fegyveres erőket abban, hogy jelentős károkat okozzanak az orosz megszállóknak az ideiglenesen megszállt területek mélyén. Három amerikai tisztviselő szerint az ukrán védelmi erők 155 mm-es tüzérségi kazettás lövedékekkel az elmúlt hónapokban elért sikerei után Washington fontolgatja a hadsereg egyik vagy mindkét taktikai rakétarendszerének (ATACMS) szállítását, amely akár 306 km távolságra is képes csapást mérni, vagy irányított rakéta sorozatvető rendszereket (GMLRS) kazettás bombákkal.
Jóváhagyás esetén bármelyik lehetőség elérhető lesz a gyors szállításhoz Ukrajnának. Jelenleg az ukrán fél 155 mm-es tüzérséggel rendelkezik, amely akár 48 lőszer kilövésére is képes. A jelenleg vizsgált ATACMS rendszer körülbelül 300 vagy több kazettás bombát szállíthat. A GMLRS rakétarendszer, amelynek típusa a fegyveres erők fegyvertárában is szerepel, akár 404 kazettás lőszer szétszórására lesz képes.
Amint azt a hírügynökség két forrása megjegyezte, mivel az ukrán fegyveres erők ellentámadása a fejlődés jeleit mutatja, a Biden-kormányzat az ukrán hadsereg megerősítésére törekszik „egy létfontosságú pillanatban”. Ugyanakkor amerikai tisztviselők hozzátették, hogy az ATACMS és/vagy GMLRS küldésére vonatkozó döntés nem végleges, és nem biztos, hogy meghozzák.
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Az amerikai média azt állítja, hogy az ukrán hadsereg már alkalmazza az Egyesült Államok által szállított kazettás lőszereket, a használatukra vonatkozó hivatalos adatok ugyanakkor még nem érkeztek meg az ukrán hatóságoktól – írta csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap, számolt be az rbc.ua hírportál.
Az amerikai kiadvány egy meg nem nevezett ukrán tisztségviselőre hivatkozva számolt be arról, hogy az ukrán fegyveres erők elkezdték használni a kazettás lövedékeket Ukrajna délkeleti részén.
Az ukrán hivatalos személy szerint az ukrán katonák a jól megerősített orosz állásokat próbálják megtörni, ami lelassította az ukrán csapatok nyári ellentámadását – állította a The Washington Post.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai média azt állítja, hogy az ukrán hadsereg már alkalmazza az Egyesült Államok által szállított kazettás lőszereket, a használatukra vonatkozó hivatalos adatok ugyanakkor még nem érkeztek meg az ukrán hatóságoktól.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1689873420
[modified] => 1689871258
)
[title] => Az ukrán hadsereg elkezdte alkalmazni az amerikai kazettás lőszereket – Washington Post
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85140&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 85140
[uk] => 85131
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 85132
[image] => Array
(
[id] => 85132
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23.jpg
[original_lng] => 219381
[original_w] => 1280
[original_h] => 1090
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23-300x255.jpg
[width] => 300
[height] => 255
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23-768x654.jpg
[width] => 768
[height] => 654
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23-1024x872.jpg
[width] => 1024
[height] => 872
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 1090
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 1090
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/photo-2023-07-20-15-11-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 1090
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689860458:5
[_thumbnail_id] => 85132
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3089
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] =>
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Az orosz hadsereg folyamatosan használ kazettás lőszereket az Ukrajna elleni háborúban, most azonban már az ukrán fegyveres erőknek is vannak ilyen lövedékei, és „közeledik a leszámolás ideje” az oroszokkal – jelentette ki pénteken Szerhij Cserevatij, az ukrán fegyveres erők Kelet hadműveleti csoportjának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Cserevatij az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Az oroszok folyamatosan kazettás lőszert használnak. Ez gyakorlattá vált náluk. Kezdve az Icskeria elleni háborúval, Szíriában, a „hibrid háború” 2014-es kezdetével, majd 2022-ben a teljes körű invázióval.”
A sajtószóvivő hangsúlyozta, hogy Oroszország hadserege folyamatosan használt kazettás lőszereket, és most sem kivétel. „Először is olyan reaktív tüzérségi rendszerekből csaptak le velük, mint a Szmercs és az Uragan. Kazettás lőszerekkel támadták állásainkat, békés városainkat. Ezért mindenért eljön az leszámolás ideje. Partnereinknek köszönhetően lehetőségünk lesz megfelelően reagálni” – mutatott rá Szerhij Cserevatij.
Ukrajna már megkapta a kazettás lőszereket az Egyesült Államoktól, de még nem használta őket az Oroszország elleni háborúban – jelentette ki csütörtökön Olekszandr Tarnavszkij tábornok, a Tavria hadműveleti csoport parancsnoka a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Tarnavszkij elmondta: „Most kaptuk meg őket (kazettás lőszereket – a szerk.), de még nem használtuk, viszont alapjaiban változtathatnak (a harctéren kialakult helyzeten – a szerk.).” Megjegyezte, az orosz megszállók tudják, hogy miután megkapjuk ezeket a lőszereket, Ukrajna előnyhöz jut: „Az ellenség feladja azt a területrészt, ahol ezeket fel lehet használni.”
A parancsnok szerint arról, hogy mely területeken használhatók a kazettás bombák, a felső vezetés dönt. Hangsúlyozta, hogy a lőszer használata korlátozott, mert sűrűn lakott területeken tilos a használata, még akkor is, ha orosz megszállás alatt vannak is. „Az oroszok azt hiszik, hogy a front minden területén használni fogjuk őket. Ez nagy tévedés. De nagyon aggódnak” – mutatott rá Olekszandr Tarnavszkij.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna már megkapta a kazettás lőszereket az Egyesült Államoktól, de még nem használta őket az Oroszország elleni háborúban – jelentette ki csütörtökön Olekszandr Tarnavszkij tábornok, a Tavria hadműveleti csoport parancsnoka a CNN amerikai hírte...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1689265080
[modified] => 1689264627
)
[title] => Ukrajna megkapta a kazettás lőszereket az Egyesült Államoktól – Tarnavszkij tábornok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84546&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84546
[uk] => 84532
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 84548
[image] => Array
(
[id] => 84548
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[original_lng] => 48798
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/tarnavszkij-tabornok.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689253827:5
[_thumbnail_id] => 84548
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3134
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] =>
[_oembed_time_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] => 1689254284
[_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] =>
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Hun Sen kambodzsai miniszterelnök felszólította Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy ne használjanak kazettás bombákat. A politikus felidézte országa fájdalmas tapasztalatait: a mai napig húszezren haltak meg aknára lépve. Még az 1970-es évek elején szórt az ország területére kazettás bombákat az amerikai légierő.
„Az ukránok számára hosszú évekre, akár száz évre is a legnagyobb veszélyt jelentené, ha kazettás bombákat használnának az Oroszország által megszállt ukrán területen” – idézi a Le Figaro című francia lap Hun Sen Twitter-bejegyzését.
Kambodzsa erős embere hazája fájdalmas tapasztalatait idézte fel. Az Egyesült Államok a vietnami háború idején, 1965-től 1973-ig több millió bombát dobott le Kambodzsára és Laoszra, hogy csapást mérjen a korabeli Szovjetunió által támogatott észak-vietnami erő, a Vietkong állásaira az egyébként semleges és az Egyesült Államokkal szemben semmiféle barátságtalan lépést nem tévő államok területén.
Amikor még nem volt „haladó” a kazettás bomba
„Az ukrán nép iránti szánalomból felszólítom az amerikai elnököt, mint szállítót, és az ukrán elnököt, mint címzettet, hogy ne használjanak kazettás bombákat a háborúban, mert az igazi áldozatok az ukránok lesznek” – figyelmeztetett Hun Sen.
Az 1970-es években intenzívebbé váló amerikai légitámadások több tízezer polgári lakost öltek vagy csonkítottak meg Kambodzsában. A hadműveletnek a „Szabadság” elnevezést adták.
A kambodzsai célpontok támadása abban az időszakban az amerikai háborúellenes csoportok egyik mozgósító témájává vált. A tiltakozók között volt mások mellett Noam Chomsky amerikai nyelvész, író is.
Ma is gyilkol a „korszerű” amerikai fegyver
Az 1998-ban véget ért 30 éves polgárháború után Kambodzsa lett a világ egyik leginkább elaknásított országa.
Az elmúlt négy évtizedben mintegy húszezer kambodzsai halt meg taposóaknák vagy fel nem robbant lőszerek miatt.
Az aknamentesítés a mai napig tart.
Nem elég 50 év
Bár a kormány ígéretet tett arra, hogy 2025-ig minden aknát és fel nem robbant lőszert felszámol, Hun Sen aláhúzta: már fél évszázad eltelt, és még nem volt mód, lehetőség arra, hogy megsemmisítsék az összes szétszóródott lőszert.
A kazettás lőszerek használatát számos országban és Európában is betiltották. Ezek az államok aláírták a kazettás bombák globális betiltásáról szóló 2008-as oslói egyezményt, amelynek az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország sem részesei.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Mao Ning kínai külügyi szóvivő szerint Peking úgy véli, hogy az ukrán válság megoldásának egyetlen módja a párbeszéd és a tárgyalások.
Az Egyesült Államok azon lépése, hogy Ukrajnának kazettás bombákat szállít − amelyeket számos ország betiltott−, súlyos emberi jogi problémákat okozhat a konfliktusövezetben − mondta Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy hétfői tájékoztatón.
„Kína szerint az Egyesült Államok döntése az egész nemzetközi közösségben aggodalomra adott okot, és számos ország egyértelműen kifejezte ellenérzését ezzel a lépéssel szemben.
A kazettás bombák felelőtlen biztosítása könnyen humanitárius problémákat okozhat” − mondta Mao a TASZSZ megkeresésére válaszolva, amely Washington azon döntését kommentálta, hogy ilyen fegyvereket biztosít Ukrajnának.
Peking úgy véli, hogy az ukrán válság megoldásának egyetlen módja a párbeszéd és a tárgyalások.
„Az érintett feleknek tartózkodniuk kell attól, hogy olajat öntsenek a tűzre, hogy megakadályozzák a feszültségek növekedését és az ukrán válság eszkalálódását” − hangsúlyozta a kínai külügyi szóvivő.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó július 7-én elmondta, az Egyesült Államok úgy döntött, hogy kazettás bombákat küld Ukrajnába, annak ellenére, hogy az ENSZ ellenzi az ilyen fegyverek használatát.
Azt is kijelentette, hogy Kijev írásbeli biztosítékokat adott Washingtonnak, hogy a vitatott fegyvereket úgy fogják használni, hogy a lehető legkisebb legyen a polgári lakosságot fenyegető kockázat. Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok olyan típusú kazettás bombákat kíván Ukrajnának biztosítani, amelyek állítólag a legkisebb kockázatot jelentik a civilek számára.
Farhan Haq, António Guterres ENSZ-főtitkár helyettes szóvivője korábban azt mondta, hogy Guterres támogatja a kazettás bombákról szóló egyezményt, és ellenzi az ilyen fegyverek harctéri alkalmazását.
[type] => post
[excerpt] => Mao Ning kínai külügyi szóvivő szerint Peking úgy véli, hogy az ukrán válság megoldásának egyetlen módja a párbeszéd és a tárgyalások.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689080640
[modified] => 1689070218
)
[title] => Bár Kína sem írta alá az egyezményt, mégis aggódik a kazettás bombák miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84187&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84187
[uk] => 84278
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 84191
[image] => Array
(
[id] => 84191
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[original_lng] => 138622
[original_w] => 509
[original_h] => 339
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[width] => 509
[height] => 339
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[width] => 509
[height] => 339
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[width] => 509
[height] => 339
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[width] => 509
[height] => 339
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/kazettas-bomba.jpg
[width] => 509
[height] => 339
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689078673:8
[_thumbnail_id] => 84191
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2751
[translation_required_done] => 1
[_oembed_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] =>
[_oembed_time_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] => 1689436113
[_algolia_sync] => 831658541002
[_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] =>
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.
Margarita Robles spanyol védelmi miniszter és Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy helytelenítik az Egyesült Államok azon döntését, hogy kazettás lőszerekkel látja el Ukrajnát az orosz védelmi vonalak áttörése érdekében.
A spanyol védelmi minisztérium vezetője szombaton újságírókkal való találkozóján kijelentette, hogy nem osztja és „ellenzi” az Egyesült Államok azon döntését, hogy kazettás lőszert adjon át Ukrajnának, ugyanakkor hangsúlyozta, tiszteletben tartja a „szuverén ország” döntését.
„Spanyolország, az Ukrajna iránti szilárd kötelezettségvállalás alapján, határozottan elkötelezte magát amellett, hogy bizonyos fegyvereket és bombákat semmilyen körülmények között nem szállíthatnak… Nemet mondunk a kazettás lövedékekre, és igent, hogy támogatni kell Ukrajnát a törvényes védelemben” – idézte RTVE tévécsatorna Margarita Roblest.
Rishi Sunak brit miniszterelnök a sajtónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „nem támogatja” a kazettás lőszerek alkalmazását, és emlékeztetett arra, hogy Nagy-Britannia aláírta ezeket a lövedékeket tiltó egyezményt, számolt be a Sky News tévécsatorna.
„Továbbra is hozzájárulunk Ukrajna támogatásához Oroszország illegális inváziója ellen, de ezt megtettük nehéz harckocsik és nemrégiben nagy hatótávolságú fegyverek biztosításával, és reméljük, hogy más országok is folytatják Ukrajna támogatását” – tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Margarita Robles spanyol védelmi miniszter és Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy helytelenítik az Egyesült Államok azon döntését, hogy kazettás lőszerekkel látja el Ukrajnát az orosz védelmi vonalak áttörése érdekében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688924940
[modified] => 1688932288
)
[title] => Spanyolország és Nagy-Britannia ellenzi, hogy kazettás lőszereket szállítsanak Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84017&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84017
[uk] => 83979
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83980
[image] => Array
(
[id] => 83980
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336.jpg
[original_lng] => 263636
[original_w] => 840
[original_h] => 472
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/780336.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1688921489:12
[_thumbnail_id] => 83980
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2506
[_oembed_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] =>
[_oembed_time_46c284f39ea8f55fb0613e83de7300a9] => 1689406364
[_oembed_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] =>
[_oembed_time_696239293b5d334a7a016b0e41f3fd53] => 1696784928
[_oembed_3e155f37508b8d6b1f6b94f1fea6e043] =>
Acabo de conversar con el presidente ucraniano @ZelenskyyUa, a quien he reiterado que el firme apoyo de España se mantendrá mientras sea necesario.
España entregará en 2024 nuevas capacidades para ayudar a que Ucrania pueda defenderse de la agresión rusa, que dura ya más de dos…
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Megígérte Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter, hogy az ukrán fegyveres erők nem fogják Oroszország nemzetközileg elismert területét lőni az Egyesült Államok által szállított kazettás lőszerekkel – számol be a Reuters.
„Ezeket a lőszereket csak a nemzetközileg elismert területeink felszabadítására fogjuk használni. Nem fogjuk őket Oroszország nemzetközileg elismert területe ellen bevetni” – idézi a lap az ukrán védelmi minisztert.
Hozzátette: ezek a fegyverek szerinte életeket fognak menteni és segítenek majd Ukrajna területi integritásának visszaállításában.
A kazettás bombákat több mint 100 ország betiltotta, az Egyesült Államok döntését arról, hogy ezeket a fegyvereket Ukrajnának adják, számos NATO-ország is kritizálta.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Az Egyesült Államok újabb 800 millió dollár értékű katonai segítséget küld Ukrajnába – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium; a csomag ENSZ-egyeményben tiltott kazettás lőszereket is tartalmaz.
A külügyminisztérium sajtóközleménye szerint a szállítmány több fajta precíziós lőszert, rakétákat, légvédelmi és harckocsi-elhárító eszközöket, valamint harci járműveket foglal magába, és olyan DPICM-ek kategóriájába tartozó „rendkívül hatékony tüzérségi eszközöket, amelyeket az Egyesült Államok ezt megelőzően nem küldött Ukrajna számára”. A DPICM (dual-purpose improved conventional munition) úgynevezett kazettás lőszer, amely bevetésekor számos további apró robbanóeszközt bocsát ki magából, megsokszorozva a pusztító hatást.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lőszerekkel kapcsolatos aggályokról az amerikai adminisztráció egyeztetett a szövetségeseivel és partnereivel. Jake Sullivan azzal érvelt, hogy miközben Oroszország kazettás lőszert polgári lakosság ellen is bevet, addig az ukrán erők, az ország területének védelmében használják majd, és „minimalizálják” a polgári lakosságot fenyegető kockázatot a kazettás bombák bevetése miatt.
Jake Sullivan kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem fog háborúba keveredni Oroszországgal, és nem bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvert ahhoz, hogy azt saját területén kívül használja fel.
Az amerikai fegyverszállítmány bejelentése előtt az ENSZ főtitkára szóvivő-helyettese útján közölte, hogy továbbra sem támogatja a kazettás lőszerek (cluster munitions) alkalmazását. Farhan Haq elmondta, hogy Antonio Guterres kiáll a kazettás lőszerek betiltásáról szóló ENSZ-egyezmény mellett (Convention on Cluster Munitions – CCM), amit 15 éve kötöttek, és amelyhez a világ több, mint 110 országa csatlakozott. Az aláírók között nem szerepel az Egyesült Államok, Oroszország és Kína.