Norvégia, Svédország és Finnország katonai szállítmányozási folyosó közös kialakításáról döntött csütörtökön a norvégiai Bodö városban védelempolitikai kérdésekről tartott tanácskozáson.
A megbeszéléseken a norvég miniszterelnök, a svéd kormányfő és a finn elnök vett részt.
A tájékoztatás szerint a katonai szállítmányozási folyosó segítségével gyorsabban tudnának csapatokat mozgatni a norvég kikötőkből Svédországba, illetve Finnországba.
Az útvonal Észak-Norvégiából, Észak-Svédországon keresztül Finnország északi részére fog vezetni. „Most, hogy mindannyian a NATO tagjai vagyunk, teljesen más módon tudunk együttműködni, hogy kölcsönösen megvédhessük magunkat” – mondta Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
Korábban a katonai személyzet és felszerelés szállítmányozásánál az észak-déli irányú tervezés játszott főszerepet. „Most többet fogunk nyugat-keleti irányba gondolkodni” – hangoztatta Store.
Svédország – Finnországgal együtt – 2022 májusában kérte felvételét a NATO-ba. Finnország tavaly áprilisban, Svédország pedig idén március 7-én csatlakozhatott az észak-atlanti szövetséghez.
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.