Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMzIyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 163486
[content] =>
Szombaton Új-Belgrád utcáin több mint tízezer katona, valamint harckocsik, rakétarendszerek és vadászgépek vonultak fel a szerb kormány által szervezett történelmi katonai parádén. Az eseményen Alekszandar Vucsics államfő kiemelte: Szerbia képes megőrizni függetlenségét és elrettentő erővel fellépni minden külső fenyegetéssel szemben.
Az ország történetének legnagyobb katonai díszszemléjét tartotta meg a szerb kormány szombaton a főváros Új-Belgrád városrészében, ahol több mint tízezer katona felvonulása mellett harckocsikat, rakétarendszereket és vadászgépeket is bemutattak – számolt be az Index az MTI-re hivatkozva.

Fotó: Oliver Bunic / AFP
Alekszandar Vucsics szerb államfő a szemle megtekintésekor azt mondta: a felvonulás bizonyítja, hogy Szerbia képes megvédeni függetlenségét és szuverenitását, valamint elrettenteni minden külső támadót. A bemutatón a szerb fegyverek mellett izraeli PULS rakéta-sorozatvetőket, arab drónokat, orosz harckocsikat és külön járművekre szerelt, HQ–22 típusú kínai légvédelmi rakétarendszereket is felvonultattak.
Külön figyelmet kapott, hogy a francia légierő Rafale típusú vadászgépei is bemutatkoztak a rendezvényen, mivel a szerb kormány további 12 gépet rendelt ebből a típusból. A szakértők figyelmét leginkább a PULS rakéta-sorozatvetők keltették fel, amelyek 300 kilométeres hatótávolságukkal a legtöbb balkáni ország fővárosát is elérnék.
A parádét bírálatok is érték: az ellenzék politikai eszközként emlegette a hadsereg felvonultatását, miközben jogvédők szerint állami dolgozókat buszokkal vittek a rendezvényre, a tiltakozókat pedig a rendőrség távol tartotta az esemény helyszínétől.
[type] => post
[excerpt] => Szombaton Új-Belgrád utcáin több mint tízezer katona, valamint harckocsik, rakétarendszerek és vadászgépek vonultak fel a szerb kormány által szervezett történelmi katonai parádén. Az eseményen Alekszandar Vucsics államfő kiemelte: Szerbia képes m...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758465120
[modified] => 1758453671
)
[title] => Látványos katonai parádé Új-Belgrádban: Szerbia az erő üzenetét küldte
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=163486&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163486
[uk] => 163520
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 163491
[image] => Array
(
[id] => 163491
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik.jpg
[original_lng] => 678213
[original_w] => 1800
[original_h] => 1200
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik.jpg
[width] => 1800
[height] => 1200
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/szerb-harckocsik.jpg
[width] => 1800
[height] => 1200
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1758470350:8
[_thumbnail_id] => 163491
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1008
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 406496519002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5983
[1] => 12322
[2] => 1865
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Aleksandar Vucic
[1] => katonai parádé
[2] => Szerbia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 161795
[content] =>
Szeptember 3-án, szerdán hatalmas katonai parádét tartottak Pekingben, melynek fő eseménye Hszi Csin-ping kínai vezető, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közös megjelenése volt. A CNN beszámolója szerint ez az első alkalom, hogy együtt jelentek meg nyilvánosan.
Az ünnepség kezdete előtt a három vezető üdvözölte a kínai második világháborús veteránokat, majd elfoglalták helyüket a Tienanmen téren.

A kiadvány adatai szerint az elmúlt években Peking és Phenjan kapcsolata feszült volt az Észak-Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Moszkvával való aktív közeledése miatt. A fordulópont 2024 volt, amikor Putyin ellátogatott Phenjanba, és kölcsönös védelmi szerződést, valamint katonai együttműködési megállapodásokat írt alá.

Az elemzők szerint Hszi, Putyin és Kim közös jelenléte egy új szövetség létrejöttét szimbolizálja, amelynek célja a nyugati befolyás ellensúlyozása.
„Ez egy különleges pillanat Kim számára – a politikai perifériáról a világ színterének középpontjába került két befolyásos partnere mellé” – áll a cikkben.
A média beszámolói szerint a parádé során számos katonai fejlesztést mutattak be. Többek között:
• Kína először mutatta be a DF-5C interkontinentális nukleáris rakétát, amely képes a világ bármely pontján célpontokat eltalálni;
• bemutatták a szárazföldi, tengeri és légi bázisok stratégiai erőit – az úgynevezett nukleáris triászt;
• első alkalommal mutatták be az űr- és kibererőket;
• bemutatták az AJX002 víz alatti drónt és lézerfegyverek mintáit.
Beszédében Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy „a kínai nemzet újjáéledése megállíthatatlan”.

Más ázsiai vezetők is részt vettek a felvonuláson: Shahbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök, Masoud Pezeshkian iráni elnök, Ukhnaagii Khurelsukh mongol elnök és mások. Jelen volt Prabowo Subianto indonéz elnök is, aki kezdetben kijelentette, hogy a belföldi tüntetések miatt nem tud részt venni az eseményen, de később meggondolta magát.

A résztvevők között voltak a közép-ázsiai országok, Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán vezetői. Alekszandr Lukasenka is megérkezett Kínába. Európát Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke és Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke képviselte.
Az ünnepségen emellett a világ más régióinak vezetői is részt vettek, Afrikától a Karib-térségig. Többek között Miguel Diaz-Canel kubai elnök és Mohamed Muizzu, a Maldív-szigetek elnöke is megérkezett.
[type] => post
[excerpt] => Szlovákiában nyilvánosságra hozták Robert Fico miniszterelnök moszkvai látogatásának részleteit, de a Vörös téri felvonuláson való részvételéről nem esik szó.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746706020
[modified] => 1746699012
)
[title] => Fico moszkvai látogatásának programjában nem szerepel a katonai parádén való részvétel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=150079&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150079
[uk] => 150039
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 150040
[image] => Array
(
[id] => 150040
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large.jpg
[original_lng] => 90342
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/217937-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1746688213:12
[_thumbnail_id] => 150040
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1685
[_algolia_sync] => 984457642002
[_oembed_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => Macron called for dialogue with Putin again
This means that Western Europe does not want to protect Eastern Europe and wants to have buffer zones?
The buffer zones like Ukraine are meant to take death blows for Western Europe when Russia goes mad again pic.twitter.com/QuDKBAPOGv
— Sildid (@SildidInfo) June 26, 2025
[_oembed_time_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => 1751879532
[_oembed_f230dd45b111fd31619ea97fe1a9c02b] => Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
[_oembed_time_f230dd45b111fd31619ea97fe1a9c02b] => 1754227995
[_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] =>
[_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1757397613
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12322
[1] => 688086
[2] => 7157
[3] => 6077
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai parádé
[1] => moszkvai látogatás
[2] => Robert Fico
[3] => tárgyalások
)
)
[3] => Array
(
[id] => 149738
[content] =>
Az oroszországi útról szóló kommentár a Fico betegségéről szóló pletykákat követően jelent meg, mivel a férfi lemondta május 1-jei programját.
Jan Richter, a szlovák Smer párt (Kursz) képviselője arról biztosított, hogy Robert Fico miniszterelnök (aki egyben a Smer párt vezetője is) továbbra is részt kíván venni Vlagyimir Putyin orosz elnök május 9-i moszkvai felvonulásán. Erről a Denník N. helyi újság számolt be.

A politikus kommentárja a Fico betegségével kapcsolatos pletykákat követően hangzott el, mivel a férfi lemondta május 1-jei programját.
Richter azt állítja, hogy Fico „jó fizikai és pszichológiai állapotban van”, de nem részletezte, hogy mi okozta az események lemondását.
„Talán ez a közeledő május 15-nek köszönhető (tavaly május 15-én merényletet kíséreltek meg Fico ellen – szerk.), talán pszichológiai problémája is van, kezdi felfogni, hogy bármi megtörténhetett volna” – fogalmazott Richter.
Elmondása szerint Fico május 9-i oroszországi útja „továbbra is érvényes”.
Fico lesz az egyetlen szlovák politikus, aki részt vesz a moszkvai ünnepségeken.
[type] => post
[excerpt] => Az oroszországi útról szóló kommentár a Fico betegségéről szóló pletykákat követően jelent meg, mivel a férfi lemondta május 1-jei programját.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746353400
[modified] => 1746343939
)
[title] => Fico továbbra is azt tervezi, részt vesz az oroszországi katonai parádén
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=149738&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 149738
[uk] => 149666
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 149667
[image] => Array
(
[id] => 149667
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[original_lng] => 47980
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/4317587.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1746333140:12
[_thumbnail_id] => 149667
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2218
[_algolia_sync] => 1318827356001
[_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] =>
[_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1759130813
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12322
[1] => 688086
[2] => 7157
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai parádé
[1] => moszkvai látogatás
[2] => Robert Fico
)
)
[4] => Array
(
[id] => 12104
[content] =>
Az észak-koreai vezető könnyeivel küszködve kért bocsánatot amiatt, hogy kvázi belebukott az ország vezetésébe a koronavírus-válság által súlyosbított nehéz időkben. Kim az uralkodó Munkapárt 75. évfordulója alkalmából Phenjanban tartott katonai parádén mondott beszédében kijelentette, hogy együtt érez az észak-koreai néppel.

„Népünk belém vetett bizalma magas, mint az ég, és mély, mint a tenger, nekem azonban nem mindig sikerült felérnem ehhez” – fogalmazott az észak-koreai vezető, miközben a könnyeit törölgette.
Elemzők szerint Kim egyre növekvő nyomást érez a vezetői képességei kapcsán, és ez okozhatta a szokatlan érzelmi megnyilvánulást. Ugyanis Észak-Korea Kínával, azaz legnagyobb gazdasági partnerével folytatott kereskedelme drámai módon visszaesett a világjárvány miatti határlezárások következtében. (Phenjan egyébként továbbra is kitart amellett, hogy nem regisztrált egyetlen vírusos esetet sem.) Ehhez hozzájönnek a már sok-sok éve életben lévő nemzetközi szankciók, amelyek szintén fokozták az ország nehézségeit.
[type] => post
[excerpt] => Az észak-koreai vezető könnyeivel küszködve kért bocsánatot amiatt, hogy kvázi belebukott az ország vezetésébe a koronavírus-válság által súlyosbított nehéz időkben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1602590028
[modified] => 1602588129
)
[title] => Sírva kért bocsánatot népétől Kim Dzsongun
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=12104&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 12104
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 12105
[image] => Array
(
[id] => 12105
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[original_lng] => 21602
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kim-dzsongun.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1602577329:5
[_thumbnail_id] => 12105
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 7218
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] =>
[_oembed_time_5b2eb25454041c5e871d906eb29d2f22] => 1698311581
[_algolia_sync] => 1202611871001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12322
[1] => 2266
[2] => 12321
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai parádé
[1] => Kim Dzsongun
[2] => Phenjan
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12322
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12322
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
katonai parádé (1 Oldal)