Az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottsága csütörtökön megszavazta azokat az átláthatósági és korrupcióellenes intézkedéseket, amelyekkel a „Katargate” után akadályoznák meg a hasonló botrányokat. Tavaly decemberben derült ki, hogy a gyanú szerint Katar megvesztegetett több akkori és korábbi szocialista képviselőt.
Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola januárban 14 intézkedést jelentett be, ezekre építenek a csütörtökön megszavazott javaslatok. A parlamenti szakbizottság 15 igen, 10 nem és egy tartózkodás mellett fogadta el a szöveget, írja az EUobserver.
A lap szerint eredetileg már nyárra megvalósították volna a 14 pontot. A Transparency International júniusban elítélte a „tépelődést, késlekedést és próbálkozásokat, hogy másokat vádoljanak a történtek miatt”.
A most megszavazott javaslat szerint a képviselőknek minden olyan tevékenységet be kellene jelenteniük, amelyért évi 5000 eurónál többet kapnak, és nem vehetnének át 150 eurónál (mostani árfolyamon nagyjából 58 ezer forintnál) nagyobb értékű ajándékokat.
Az összeférhetetlenségi szabályokba beemelnék a képviselők családtagjait és minden gazdasági érdekeltségüket. (Néhány napja több mint negyedmillió eurót foglaltak le a Katargate egyik érintettje, Marie Arena fiánál. Eva Kaili volt EP-alelnök apjára januárban csaptak le a rendőrök, miközben másfél millió eurót (nagyjából 580 millió forintot érő bankjegyet) cipelt egy bőröndben.)
A kilépő képviselőknek egy fél évig tartó átmeneti időszakot is bevezetnének, ezalatt nem léphetnének kapcsolatba EP-tagokkal, hogy jogszabályokat befolyásoljanak.
A képviselők nem hivatalos csoportjai nem használhatnák az EP nevét vagy logóját, és egy jegyzéket állítanának fel az ajándékoknak, amelyeket kapnak. (A gyanú szerint egy ilyen, ironikus módon „Harc a büntetlenség ellen” nevű társaság kulcsszerepet játszott a Katargate-ben.)
A 14 pont részeként létrehoznának egy felügyelőtestületet, amely büntetéseket javasolhat. Az eredeti javaslat szerint ez öt parlamenti képviselőből állna, akiket az EP elnöke jelölne ki. A csütörtökön megszavazott vélemény három külső szakértővel egészítené ki a bizottságot.
A szöveget még a teljes Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia a jövő hétfőn kezdődő plenáris ülésen.
Az európai parlamenti képviselők hamarosan újra találkozhatnak a korrupcióval vádolt Eva Kailival. Ügyvédei szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a képviselőnő ártatlan.
Európai parlamenti képviselők, lobbisták, tisztviselők, sőt egyesek családtagjai is érintettek a Katargate néven elhíresült, decemberben kirobbant, az egész Európai Uniót megrázó botrányban. A még mindig folyamatban levő nyomozás szerint Katar és Marokkó pénzzel próbált befolyást szerezni az Európai Parlamentben. Az ügy egyik fővádlottja, Eva Kaili, a EP korábbi alelnöke már most újra munkába állna.
Az eddig házi őrizetben lévő Kaili ügyvédei közölték, hogy a politikus újra munkába állna az Európai Parlamentben – írja a Politico.
„ A mai naptól kezdve Eva Kaili szabadon elhagyhatja lakóhelyét, és teljes mértékben gyakorolhatja az európai parlamenti képviselői státuszából fakadó valamennyi jogát és kötelezettségét” – fogalmaztak Kaili ügyvédei egy közös nyilatkozatban, akik szerint a képviselő ártatlanságát egyre több dokumentum bizonyítja.
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kirúgta első számú vezetőjét. Luca Visentini azért nem élvezi már a szervezet bizalmát, mert bevallottan több ezer eurót fogadott el a katari korrupciós botrány középpontjában álló civil szervezettől.
Az ITUC szombaton közleményben tudatta, rendkívüli ülést hívnak össze, hogy amint lehetséges, új főtitkárt válasszanak Visentini utódjául – írja a Politico. Az ITUC a világ legnagyobb szakszervezeti szövetsége, 163 ország 207 millió dolgozóját képviseli.
Tavaly decemberben Visentini volt az egyik első gyanúsított, akit a belga hatóságok őrizetbe vettek a Katargate néven elhíresült korrupciós botránnyal összefüggésben, azaz Katar (és Marokkó), valamint magas rangú uniós tisztviselők és brüsszeli szervezetek közötti megvesztegetések vizsgálatának részeként.
Az olasz szakszervezeti vezető elismerte, hogy mintegy 50 ezer eurót fogadott el Pier Antonio Panzeri volt EP-képviselő Fight Impunity nevű civil szervezetétől ITUC-főtitkári kampányához, de azt tagadta, hogy tudott volna bármilyen „szabálytalan” tevékenységről.
Visentini és elődje, Sharan Burrow korábban azzal keltettek feltűnést, hogy a 2022-es foci világbajnokság előtt pozitívan nyilatkoztak a katari munkaügyi reformokról. Ez azért is volt különös, mert lapjelentések szerint Katarban mintegy 6500 vendégunkás halt bele az építkezések embertelen körülményeibe.
Panzerit tartják a bűnszervezet fejének, ő jelenleg börtönben ül korrupció és pénzmosás gyanújával. Ő hozta létre a Fight Impunity-t, amely sok pénzzel és ajándékokkal vett rá EP-képviselőket az Európai Parlament befolyásolására.
Visentinit december 11-én szigorú utazási korlátozások mellett szabadlábra helyezték, a nemzetközi szakszervezetben betöltött funkcióját már december 21-én felfüggesztették. A Politicónak azt mondta, hogy „mélységesen sajnálja” az ITUC döntését: „Megismétlem, hogy ártatlan vagyok az ellenem felhozott korrupciós és pénzmosási vádakban”.