Az Egyesült Államok továbbra is katonai támogatást nyújt Ukrajnának, sőt annak növelését tervezi – számolt be az rbc.ua hírportál Karin Jean-Pierrnek, a Fehér Ház szóvivőjének sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint a fehér házi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Joe Biden amerikai elnök még szeptemberben bejelentette, hogy növeli az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt az orosz megszállók elleni védekezés érdekében. „Tegnap bejelentést tettünk a következő támogatásról, amelyet nyújtunk, és továbbra is ezt fogjuk tenni, hogy növeljük ezt a támogatást” – ígérte.
Karin Jean-Pierr elmondása szerint az Egyesült Államok azt akarja elérni, hogy az ukránok rendelkezzenek mindennel, amire szükségük van a csatatéren ahhoz, hogy ellenálljanak az orosz nyomásnak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok továbbra is katonai támogatást nyújt Ukrajnának, sőt annak növelését tervezi – számolt be az rbc.ua hírportál Karin Jean-Pierrnek, a Fehér Ház szóvivőjének sajtótájékoztatójára hivatkozva.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732279440
[modified] => 1732273265
)
[title] => Az Egyesült Államok továbbra is növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=133130&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133130
[uk] => 133138
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 94916
[image] => Array
(
[id] => 94916
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-scaled.jpg
[original_lng] => 363680
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/4529c8f-flag-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732266779:8
[_thumbnail_id] => 94916
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2332
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] =>
[_oembed_time_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] => 1732266757
[_oembed_f580eca4b4f6b377a148aa906e0385c2] =>
Nyugtalanítók a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elleni, orosz ügynökök általi előkészítéséről szóló hírek – jelentette ki szerdán Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője, számolt be az rbc.ua hírportál az Amerika Hangja rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint a szóvivő azt mondta: „Határozottan nagyon nyugtalanító hír.” Karin Jean-Pierre egyúttal hangsúlyozta: az amerikai hatóságok is örülnek, hogy sikerült megakadályozni a merényletkísérletet.
Tegnap az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy sikerült megakadályoznia egy merényletkísérletet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint Vaszil Maljuk, az SZBU vezetője, valamint Kirilo Budanov katonai kémfőnök ellen. és az államfő ellen.
Az üggyel kapcsolatban őrizetbe vették az állami vezetők testőrségének szerepét betöltő állami őrség két ezredesét. Valószínűleg az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szervezte be őket.
Mrs. Trump will not be attending today’s meeting at the White House. Her husband’s return to the Oval Office to commence the transition process is encouraging, and she wishes him great success.
In this instance, several unnamed sources in the media continue to provide false,…
🚨 Breaking News: Putin has appointed Alexander Darchiyev as Russia's new ambassador to Washington. This move could signal new dynamics in US-Russia relations. How will this impact diplomacy moving forward? 🌐 #Russia#USRelations#Darchiyev#Diplomacy: https://t.co/EEUt4eUasV
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) March 6, 2025
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.
Az Egyesült Államok Kongresszusának tétlensége oda vezet, hogy Ukrajna elveszíti a pozícióit a fronton – jelentette ki Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Jean-Pierre elmondta: „Az elmúlt hetekben, hónapokban láthattuk, hogy Ukrajna elveszíti a pozícióit a csatatéren. Ez pedig a Kongresszus tétlenségének köszönhető.” Szerinte az Egyesült Államoknak továbbra is segítséget kell nyújtania Ukrajnának, ahogyan azt a teljes körű invázió kezdete óta tette.
A sajtótitkár emlékeztetett arra, hogy az ukrán védők Ukrajna szabadságáért és a demokráciáért, valamint Vlagyimir Putyin orosz diktátor agressziója ellen küzdenek. „Tudjuk, mi történik, ha nem állítunk meg egy diktátort. Ha Johnson házelnök (Mike Johnson, a képviselőház elnöke – a szerk.) nemzetbiztonsági törvényjavaslatot terjeszt elő (60 milliárd dolláros támogatással Ukrajnának – a szerk.), akkor tudjuk, hogy elsöprő támogatást fog kapni” – mutatott rá Karin Jean-Pierre.
Az amerikai elnök adminisztrációja ellenzi a Képviselőháznak azon, Izrael támogatásáról szóló törvényjavaslatát, melyben nem szerepel Ukrajna további pénzügyi támogatása, jelentette ki Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője.
„Az adminisztráció hónapok óta dolgozik a kétpárti szenátorcsoporttal egy nemzetbiztonsági megállapodáson, amely megvédi határunkat, és támogatást nyújt Ukrajna és Izrael népének. Éppen akkor, amikor a törvénytervezet szövegének előkészítése a végéhez közeledik, a képviselőház republikánusai az utolsó cinikus politikai manőverükhöz folyamodnak” – mondta a szóvivő.
A Biden-kormányzat hangsúlyozza, hogy Izrael biztonsága nem lehet „politikai játék”.
„Határozottan ellenezzük ezt a csínyt, amely nem segít a határ védelmében, nem járul hozzá Ukrajna lakosságának Putyin agressziójával szembeni védelméhez, és megtagadja a humanitárius segélynyújtást a palesztin civileknek, akiknek többsége nők és gyerekek, akik számára Izrael megnyitott egy utat” – hangsúlyozta Jean-Pierre.
Emlékeztetőül, február 3-án az Egyesült Államok Kongresszusa képviselőházának elnöke, Mike Johnson kijelentette, hogy jövő héten szavaznak az Izraelnek nyújtandó több mint 17 milliárd dolláros támogatásról szóló törvénytervezetről.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai elnök adminisztrációja ellenzi a Képviselőháznak azon, Izrael támogatásáról szóló törvényjavaslatát, melyben nem szerepel Ukrajna további pénzügyi támogatása, jelentette ki Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707137400
[modified] => 1707129128
)
[title] => A Fehér Ház ellenzi az Izrael támogatásáról szóló törvényjavaslatot Ukrajna nélkül
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=102831&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 102831
[uk] => 102736
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 102737
[image] => Array
(
[id] => 102737
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472.jpg
[original_lng] => 129195
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-04t083436472.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1707121929:12
[_thumbnail_id] => 102737
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2841
[_oembed_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] =>
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
We condemn Russia’s brutal strikes overnight against Ukraine’s cities and civilian infrastructure. It’s critical we provide Ukraine more air defenses to defend against these attacks. Lives are on the line. House Republicans must pass the national security supplemental ASAP.
I am grateful to all of our partners who help us fight for air defense, for relevant deliveries. This is of extreme importance.
On the diplomatic front, we are working hard not only to counter Russian influence, but also to persuade partners to increase their supply of air… pic.twitter.com/XhompF01td
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 29, 2024
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Az Egyesült Államok kisebb katonai segélycsomagokat kezdett küldeni Ukrajnának, mert ez a taktika állítólag segít a támogatás elnyújtásában – közölte az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a Fehér Ház közölte, hogy a Kongresszusban Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban kialakult patthelyzet miatt az Egyesült Államok kisebb katonai segélycsomagokat küld Ukrajnának a támogatás széthúzása érdekében.
Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára elmondta, hogy a szándék az, hogy ameddig csak lehetséges, továbbra is támogassák Ukrajnát, amíg a Kongresszus az új támogatásokról tárgyal.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Joe Biden amerikai elnök 106 milliárd dollárt kért az Egyesült Államok Kongresszusától Ukrajna és Izrael megsegítésére. Ez Ukrajnának 61 milliárd dollárt, Izraelnek pedig 14,3 milliárd dollárt tartalmazott.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok kisebb katonai segélycsomagokat kezdett küldeni Ukrajnának, mert ez a taktika állítólag segít a támogatás elnyújtásában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1699098660
[modified] => 1699096170
)
[title] => Az Egyesült Államok kisebb segélycsomagokat kezdett küldeni Ukrajnának, hogy elnyújtsa a támogatást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=94314&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 94314
[uk] => 94319
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 94316
[image] => Array
(
[id] => 94316
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[original_lng] => 27246
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/karin-jean-pierre.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1699089692:3
[_thumbnail_id] => 94316
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3675
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_30aa9e22325b4a20edd6b6ceb7ca9e01] =>
Welcomed Dutch Defense Minister @KajsaOllongren to discuss further steps to strengthen Ukrainian warriors and protect the grain corridor.
I thank the Netherlands for taking the lead in support and encouraging other partners, as was the case with the “Patriots” and F-16s.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
We condemn Russia’s brutal strikes overnight against Ukraine’s cities and civilian infrastructure. It’s critical we provide Ukraine more air defenses to defend against these attacks. Lives are on the line. House Republicans must pass the national security supplemental ASAP.
I am grateful to all of our partners who help us fight for air defense, for relevant deliveries. This is of extreme importance.
On the diplomatic front, we are working hard not only to counter Russian influence, but also to persuade partners to increase their supply of air… pic.twitter.com/XhompF01td
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 29, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Az Amerikai Egyesült Államok hamarosan új segélycsomagot jelent be Ukrajnának, ami a bátor ukrán nép állandó támogatását bizonyítja – jelentette be hétfőn Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője, számolt be az rbc.ua hírportál az Amerika Hangja rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint Jean-Pierre elmondta: „Íme az üzenetünk Putyinnak. Az elnök (USA – a szerk.) több mint 50 országból álló koalíciót hozott létre. Segítséget nyújtott Ukrajna támogatására. Ezt az elnök tette lehetővé. És több mint 140 országot gyűjtöttünk össze, hogy elítéljük az orosz inváziót Ukrajna ellen.”
A szóvivő szerint ez sikerült Joe Biden amerikai elnöknek. Kitért arra, hogy Ukrajnát nagyon erős nemzetközi koalíció támogatja. „És ha Putyin azt hiszi, hogy tovább bírja, mint mi, akkor téved. Téved” – tette hozzá Karin Jean-Pierre. Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok hamarosan újabb segélycsomagot jelent be Ukrajna számára, hogy kifejezze folyamatos támogatását Ukrajna bátor népe iránt.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az amerikai kormányleállás veszélye a szélsőjobboldali republikánusok álláspontjával függ össze. Megakadályozták a következő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslatok elfogadását, és a szerintük felesleges kiadások csökkentését követelték. Többek között ellenezték az Ukrajnának nyújtott további segélyeket. Utóbbihoz a Fehér Ház november közepéig próbált legalább hatmilliárd dolláros kompromisszumot beépíteni Ukrajna számára, de a kezdeményezés nem tudott elég szavazatot begyűjteni.
[type] => post
[excerpt] => Az Amerikai Egyesült Államok hamarosan új segélycsomagot jelent be Ukrajnának, ami a bátor ukrán nép állandó támogatását bizonyítja – jelentette be hétfőn Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője, számolt be az rbc.ua hírportál az Amerika Hangja r...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1696284360
[modified] => 1696283070
)
[title] => Az USA hamarosan új segélycsomagot jelent be Ukrajnának – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91521&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 91521
[uk] => 91526
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 58463
[image] => Array
(
[id] => 58463
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre.webp
[original_lng] => 45808
[original_w] => 1136
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre-1024x768.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre.webp
[width] => 1136
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre.webp
[width] => 1136
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/karine-jean-pierre.webp
[width] => 1136
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1696281363:2
[_thumbnail_id] => 58463
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3976
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] =>
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…