A finn parlament elnöke, Jussi Halla-aho attól tart, hogy a világban már a harmadik világháború van folyamatban – közölte a Jevropejszka Pravda, a Yle kiadványra hivatkozva.
Halla-aho úgy véli, hogy a világ talán nem veszi észre, hogy a harmadik világháború már elkezdődött, „mert nagyon igyekszünk azt elkerülni”. Halla-aho figyelmeztetett arra is, hogy a tények figyelmen kívül hagyása nagyobb problémákhoz vezet.
„Ha nem tudjuk, hogy háborúban állunk-e, mindig jobb azt feltételezni, hogy igen”, mondta Halla-aho a Turun Sanomat újságnak adott interjújában.
Kommentárja egybecseng Ulf Kristersson svéd miniszterelnök múlt vasárnapi kijelentéséval, aki azt állította, hogy „Svédország nem áll háborúban. De nincs a béke állapotában sem”.
Halla-aho azzal érvelt, hogy Ukrajna védelme és támogatása kiemelt politikai prioritás kell legyen. Elmondta, hogy az ukrajnai háborúra nagyobb figyelmet kell fordítani a finn politikában, mint jelenleg.
A parlament elnöke megjegyezte azt is, hogy Finnországnak egyértelműbben kell meghatároznia célját, majd abba kell beruháznia.
A Finnek Pártja egykori vezetője szlavisztika szakon szerzett PhD fokozatot, folyékonyan beszél oroszul és ukránul, a kilencvenes években a kijevi finn nagykövetségen dolgozott.
[type] => post [excerpt] => A finn parlament elnöke, Jussi Halla-aho attól tart, hogy a világban már a harmadik világháború van folyamatban – közölte a Jevropejszka Pravda, a Yle kiadványra hivatkozva. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1737481020 [modified] => 1737479166 ) [title] => Jussi Halla-aho: valószínű, hogy a világban már a harmadik világháború van folyamatban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=138324&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138324 [uk] => 138237 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 138238 [image] => Array ( [id] => 138238 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41.jpg [original_lng] => 60276 [original_w] => 993 [original_h] => 730 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41-300x221.jpg [width] => 300 [height] => 221 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41-768x565.jpg [width] => 768 [height] => 565 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41.jpg [width] => 993 [height] => 730 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41.jpg [width] => 993 [height] => 730 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41.jpg [width] => 993 [height] => 730 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/7sc-ry0is6my9aqpgbsf-zqe-9azgj41.jpg [width] => 993 [height] => 730 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1737471967:5 [_thumbnail_id] => 138238 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2511 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5aae638b4431254fa0484f10d3aaa7f7] =>
„Wer verteidigungsfähig ist, schreckt ab. Wer das nicht ist, lädt ein“, sagt der Vorsitzende des #Bundeswehrverbandes André #Wüstner im Gespräch mit den #tagesthemen. Wüstner sieht dieses Jahr als „Schlüsseljahr für die Verteidigungsfähigkeit“. pic.twitter.com/1NhqgF1ZEr
Jussi Halla-aho, a finn parlament elnöke teljes egészében ukrán nyelven mondta el beszédét a Legfelső Tanács előtt. A hírt a Jevropejszka pravda közölte.
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
Halla-aho összesen hat uniós ország szóvivőjével és a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnökével együtt beszélt szombaton a Radában.
Jussi Halla-aho azzal kezdte, hogy emlékeztetett arra, hogy Finnország 1939-ben ugyanazzal az agressziójával nézett szembe, mint most Ukrajna, és február 24-én a finnek visszaemlékeztek a történtekre.
Csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a „hidegháború” vége és a Szovjetunió összeomlása után Oroszország semmit nem változott. Megjegyezte, hogy Ukrajna hősies ellenállása cselekvésre ösztönözte és bátorságot adott Finnországnak – nyilván utalva a NATO-csatlakozási döntésre és az Ukrajnának nyújtott katonai segélyekre.
A beszéd során az ukrán képviselők sokszor tapssal szakították félbe a tisztviselőt.
[type] => post [excerpt] => Jussi Halla-aho, a finn parlament elnöke teljes egészében ukrán nyelven mondta el beszédét a Legfelső Tanács előtt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1701011280 [modified] => 1700997863 ) [title] => A finn parlament elnöke ukrán nyelven szólalt fel a Tanács előtt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96395&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96395 [uk] => 96388 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 96389 [image] => Array ( [id] => 96389 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [original_lng] => 30043 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/536204a-new-project-98.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1700990664:5 [_oembed_93c0c1688435d15521b892d7180f55ea] =>
Прибув до Києва, де візьму участь у міжнародному саміті з продовольчої безпеки та зустрінуся з Президентом @ZelenskyyUa. Основна увага – на наслідках військової агресії РФ для ? продовольчої безпеки та довгостроковій підтримці ?? з боку Швейцарії. https://t.co/gDvY63m7Pfpic.twitter.com/K1knMoufwe
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Muito bom estar de novo em #Kyiv, desta vez com o meu colega João Costa para reiterarmos o nosso apoio à reconstrução da Ucrânia. Very good to be back in #Kyiv, with my colleague Education Minister João Costa, to reiterate our support for Ukraine's reconstruction. 🇵🇹🤝🇺🇦 https://t.co/ebYTYSmN6B
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc