Juraj Blanár külügyminiszter az STVR vasárnapi vitaműsorában közölte: az ukrán–orosz háborúnak nincs katonai megoldása – szúrta ki a felvidéki Ma7 portál.
Szerinte a konfliktust csak békésen lehet megoldani.
Vitapartnere, az ellenzéki Progresszív Szlovákia alelnökének felvetésére, miszerint önmagában a tárgyalások megkezdése Oroszországgal nem vetett véget a háborúnak, úgy reagált: „a mi megközelítésünk az, hogy a konfliktusokat diplomáciai megoldásokkal és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell megelőzni.”
A tárcavezető arra is figyelmeztetett, hogy jelenleg a nemzetközi jog eróziójának vagyunk tanúi, nemcsak Ukrajna esetében, hanem az Izrael és Irak közötti konfliktusban is.
„Térjünk vissza a nemzetközi jog tiszteletben tartásához, és keressük a kommunikációt az Oroszországi Föderációval is” – jelentette ki.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerint „a jelenlegi körülmények között nem tudja elképzelni” Ukrajna európai uniós tagságát, jóllehet Szlovákia támogatja Ukrajnát az EU felé vezető úton – közölte kedden az Ukrajinszka Pravda a szlovák miniszternek a Štandard című szlovák kiadványnak adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Blanar elmondta: „Ez egy nagyon komoly kérdés. De a jelenlegi körülmények között nem tudom elképzelni. Magam is kíváncsi vagyok, hogy például Ursula von der Leyen hogyan fogja indokolni a tagsági javaslatot vagy az Ukrajna tagságáról szóló tárgyalások megkezdését, és hogyan tud válaszolni a kérdésekre, hogyan kezdjünk tárgyalásokat egy olyan országgal, amely katonai konfliktusban van.”
A szlovák diplomácia vezetője úgy vélte, hogy Ukrajna számára a jövőben kilátásba kell helyeznie a tagságot, „de minden szabály betartásával, mint a keleti partnerség összes többi országának, így Moldovának és Grúziának, vagy a Nyugat-Balkánnak”. „Szlovákia kész támogatni Ukrajnát az EU felé vezető úton, de teljes mértékben meg kell felelnie minden kritériumnak” – tette hozzá Juraj Blanár, aki Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentését kommentálva, miszerint „Ukrajna teljesen korrupt”, azt mondta, hogy „ezek nem csak szavak”.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerint „a jelenlegi körülmények között nem tudja elképzelni” Ukrajna európai uniós tagságát, jóllehet Szlovákia támogatja Ukrajnát az EU felé vezető úton.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701805020
[modified] => 1701801643
)
[title] => Szlovákia külügyminisztere a jelenlegi körülmények között nem tudja elképzelni Ukrajnát az Európai Unióban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97220&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97220
[uk] => 97227
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 97221
[image] => Array
(
[id] => 97221
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[original_lng] => 253707
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/juraj-blanar.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701796942:8
[_thumbnail_id] => 97221
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3202
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_09b40ada5660d765f619f0851f5dac34] =>
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3