Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden kijelentette, hogy Oroszországnak felelősséget kell vállalnia a Malaysia Airlines MH17-es járatának Kelet-Ukrajna feletti tragédiájában játszott szerepéért, és teljes mértékben együtt kell működnie az igazságszolgáltatás érdekében.
Josep Borrell, a Malaysia Airlines MH17-es járata lelövésének tizedik évforduló alkalmából, az Európai Unió nevében közreadott közleményében megerősítette: az unió teljes mértékben támogat minden olyan erőfeszítést, mely az igazság feltárására, az igazságszolgáltatás és az elszámoltathatóság biztosítására irányul, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatával.
Emlékeztetett, 2022 decemberében az illetékes holland bíróság távollétükben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt két orosz és egy oroszbarát ukrán szeparatistát, akik szerepet játszottak abban, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, Buk típusú légelhárító rakétával lelőtték a szakadárok területéről.
A rakétarendszer kétséget kizáróan az Oroszország fegyveres erőihez tartozott. Egyetlen orosz dezinformációs erőfeszítés sem vonhatja el a figyelmet erről az alapvető tényről – jelentette ki.
„Az Európai Unió ismételten felszólítja az Oroszországot, hogy vállalja a felelősségét a tragédiában, és teljes mértékben működjön együtt az igazságszolgáltatás érdekében” – tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat. A pilótafülke mellett felrobbant rakéta szilánkjainak ezrei fúrták át a Boeing típusú gépet, amely a levegőben darabokra tört, és lezuhant. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár -, valamint a legénység is életét vesztette.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja nem ér véget hamarosan, és az Európai Unió a háború végéig támogatja Ukrajnát, de európaiak nem fognak meghalni Donbászért – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, akit a Deutsche Welle német médium idézett, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Borrell a rijádi Világgazdasági Fórum április 28-i ülésén elmondta, hogy nem sokkal a teljes körű orosz invázió kezdete előtt, 2022 januárjában Donbászraa látogatott, és találkozott Denisz Smihal miniszterelnökkel. Az európai politikus szerint az ukrán kormánytól azt a tájékoztatást kapta, hogy Oroszország elleni támadásra készülnek, és az EU esetleges reakciójáról kérdezték – hogy Brüsszel felszólítja-e Ukrajnát a megadásra, vagy biztosítja-e a védekezéshez szükséges fegyvereket. A fődiplomata azt mondta, hogy erre a kérdésre akkor még nem tudott válaszolni, de a háború kezdete után, az EU támogatni kezdte Kijevet.
Európaiak nem fognak meghalni Donbászért, de segíthetnek az ukránoknak abban, hogy ne haljanak meg Donbászért. Az EU a háború végéig támogatni fogja Ukrajnát, jóllehet sajnos ez nem fog hamarosan bekövetkezni
Az Európai Uniónak támogató üzenetet kell küldenie az orosz ellenzéknek – jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus hétvégén bekövetkezett halálára reagálva.
Az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve Borrell elmondta: tisztelegni kell Navalnij emléke előtt, ezért azt javasolja a külügyminisztereknek, hogy az uniós emberi jogi szankciós rendszert nevezzék át az ő nevére, annak érdekében, hogy személye örökre kapcsolódjon az EU emberi jogok védelmére irányuló munkájához.
Hozzátette: az EU újabb szankciókat fog javasolni a Navalnij haláláért felelős személyek ellen, akár az oroszországi büntetés-végrehajtási rendszer intézményi struktúrája ellen, de nem szabad elfelejteni, ki az „igazi bűnös” az orosz ellenzéki vezető halálában.
Mint mondta, továbbra is szoros figyelemmel kell követni az ukrajnai háború alakulását. „Nem úgy tűnik, mintha a háborúnak vége lenne, tehát mind a politikai, mind a katonai fronton továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát és az orosz népet is, akik szabadságban akarnak élni” – tette hozzá.
Borrell szerint a jelenleg folyó izraeli-palesztin fegyveres konfliktus befejezésére, és Izrael rafahi hadműveletének megelőzésére az egyetlen megoldás a túszok szabadon engedése és a tűzszünet kimondása. A főképviselő azt javasolta a tagállamoknak, hogy vezessenek be szankciókat a ciszjordániai erőszakos izraeli telepesek ellen is.
Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban Hadja Lahbib belga külügyminiszter elmondta, Belgium a humanitárius segélyek akadálytalan bejutását, a túszok szabadon bocsátását és a tűzszünetet követeli. Felhívta a figyelmet arra, hogy az izraeli telepesek által alkalmazott erőszak elfogadhatatlan, ezért Belgium szankciókat foganatosít ellenük. Reményét fejezte ki, hogy a többi uniós tagállam is támogatja ezt, mivel, mint minden konfliktusban, ebben is létfontosságú a jogállamiság közös védelme.
Alekszej Navalnij halálával összefüggésben a belga miniszter rámutatott: fel kell ismerni, hogy mi a tét, mert ha Ukrajna elveszti a háborút, Oroszországnak sikerül terjeszkednie, és az orosz diktatúra egy kicsit közelebb kerül az Európai Unióhoz. „Ezért fontos, hogy itt is egységesen lépjünk fel, hogy közösen fejlesszünk ki védelmi képességet, hogy fejlesszünk ki hadsereget nemcsak a területünk, hanem az értékeink védelmére is” – hangsúlyozta.
Mint mondta, az EU háromszor többet költ arra, mint amennyit Oroszország a katonai arzenáljába történő beruházásokra fordít, és ha ez nem mutatkozik meg a harctéren, az azért van, mert az uniós eszközök nem eléggé kompatibilisek. Ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt tárgyalóasztalhoz kényszerítsük, meg kell gyengíteni – tette hozzá.
Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint az a legkevesebb, hogy az EU-nak élesítenie kell az Oroszország elleni újabb szankciókat, mivel a „félintézkedések” nem elegendőek ahhoz, hogy megállítsák az orosz elnököt.
„Világos: ha Ukrajna elbukik, mi leszünk a következők. Putyinnak nem áll szándékában meghátrálni, nem is lenne rá képes” – fogalmazott.
Írország külügyminisztere, Micheal Martin reményét fejezte ki, hogy az EU-tagállamok egyhangúlag támogatják a ciszjordániai izraeli telepesek ellen bevezetendő szankciókat. Írország támogatja ezeket a korlátozó intézkedéseket, de sajnos, az egyhangúság még mindig nem jött létre a külügyi tanácsban – mondta.
Annalena Baerbock német külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a tanács egyhangú döntést hoz az Oroszország elleni 13. szankciós csomagról, amelynek elemei az orosz háborús gépezet működtetésében részt vevő harmadik országbéli – vagyis unión kívüli – vállalatokra is kiterjednének.
Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter szerint korai még arról beszélni, hogy az EU milyen választ adna Navalnij halálára, mivel először le kell folytatni az azzal kapcsolatos független vizsgálatot.
Nincs alternatívája a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökségnek, az UNRWA-nak folytatnia kell munkáját Gázában – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.
Josep Borrell, a tagországok fejlesztési ügyekért felelős minisztereinek informális ülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva azt mondta: semelyik más szervezet sem képes elvégezni azt a munkát, amelyet az UNRWA végez Gázában. Az embereknek továbbra is enniük kell, továbbra is orvoshoz kell járniuk – mondta.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ki kell vizsgálni azon állításokat, amelyek szerint az UNRWA legalább 12 alkalmazottja október 7-én részt vett a Hamasz által vezetett izraeliek elleni támadásban.
Az uniós főképviselő aggodalmát fejezte ki a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében tervezett izraeli támadás miatt, ami – szavai szerint – megakadályozná a humanitárius segítségnyújtást a területen.
Véleménye szerint „többre van szükség annál”, hogy a nemzetközi közösség aggállyát fejezi ki Izrael gázai műveletei és a humanitárius helyzet miatt. Folytatni kell a nyomásgyakorlást Izraelre, hogy hagyjon fel a katonai műveletével a sűrűn lakott övezetben, és folytatni a humanitárius krízis elleni fellépést – emelte ki.
Azon kérdésre válaszolva, hogy Donald Trump megjegyzése szerint a volt amerikai elnök nem védené meg azon NATO-szövetségeseket, amelyek nem teljesítésik a védelmi kiadásokra vonatkozó kötelezettségvállalásaikat Borrell azt mondta: a NATO működése nem függhet a mindenkori amerikai elnök szeszélyeitől.
Legyünk komolyak, a NATO vagy létezik, vagy nem létezik – mondta. A NATO nem lehet olyan katonai szövetség, amely az Egyesült Államok elnökének szeszélyétől függően működik napról napra – tette hozzá nyilatkozatában az uniós diplomácia vezetője.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn bejelentette, hogy Ukrajnába látogat – közölte az rbc.ua hírportál Borrell és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter közös sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Borrell elmondta, hogy most „úton van Kijev felé”, de nem részletezte, hogy mikor érkezik meg Ukrajnába. A fődiplomata valószínűleg már február 6-án, kedden Kijevbe érkezik.
Josep Borrell ezenkívül emlékeztetett arra, hogy az Európai Uniónak továbbra is minden lehetséges eszközzel támogatnia kell Ukrajnát, elsősorban a lőszerellátás további növelésével.
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa hétfőn kihelyezett ülést tart Kijevben, ami a 27 tagállam diplomáciai vezetőinek első találkozója lesz – közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a Kijevben tartózkodó Josep Borrell, az Európai Unió fődiplomatája az esemény előestéjén az X-en (Twitter) azt írta: „Ukrajna jövője az EU-n belül van.”
Ma összehívom az EU külügyminisztereinek ülését Kijevbe, ez lesz a 27 uniós tagállam külügyminisztereinek első találkozója az EU-n kívül.
Az EU-tagországok külügyi vezetői előre be nem jelentett látogatást tesznek Kijevben egy informális találkozóra, hogy demonstrálják a teljes körű orosz katonai agresszióját visszaverő Ukrajna támogatását. Borrell szerint Ukrajna támogatása „nem attól függ, hogyan alakul a háború a következő napokban és hetekben” – írja az Euractiv című uniós kiadvány.
„Látjuk, mi történik az Egyesült Államokban, de a magunk részéről továbbra is támogatjuk és növeljük a támogatásunkat. Állandó és strukturális támogatást kell nyújtanunk, mert egzisztenciális fenyegetéssel nézünk szembe Európában” – mondta el újságíróknak Josep Borrell.
I am convening today the EU Foreign Ministers in Kyiv, for the first ever meeting of all 27 Member States outside the EU.
Az Európai Unió külügyi tanácsa kijevi ülésének napirendjén a következő témák szerepelnek: Ukrajna integrációja az Európai Unióba, a támogatás demonstrálása, az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatások mérlegének megvonása, az Oroszország elleni szankciók további megerősítése.
A rendezvény keretén belül az EU külügyminiszterei találkoznak Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Volodimir Zelenszkij elnökkel. „Arra számítunk, hogy a kijevi tárgyalások során a külügyminiszterek érdemi megbeszélést folytatnak a biztonság területén vállalt kötelezettségekről” – emelte ki az EU fődiplomatája.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy Szudán, amely egy rendkívül népes ország, összeomoljon, mivel az sokkhatásokhoz vezetne egész Afrikában – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelő uniós főképviselő azzal kapcsolatban, hogy a kelet-afrikai országban két héttel ezelőtt kiújult a félkatonai egységek és az ország hadserege közötti véres konfliktus.
A főképviselő az uniós tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozására érkezve nyilatkozott hétfő reggel. Borrell hangsúlyozta, hogy az EU-nak nyomást kell gyakorolnia az országra a konfliktus békés, politikai úton történő rendezésének elősegítésére. Mint mondta, több mint ezer uniós állampolgárt már sikerült kimenekíteni a konfliktus sújtotta országból, többek között az EU-nak dolgozó munkatársakat is. Hozzátette: az EU szudáni nagykövete továbbra is Kartúmban tartózkodik. A főképviselő továbbá elmondta, hogy a tagország külügyminiszterei Georgiával kapcsolatban is folytatnak tárgyalásokat. „Georgiáról fontos tanácskozni, mert az országnak különleges biztonsági problémája van, területét részben Oroszország szállta meg. Moldováról is tárgyalni kell, amely többé-kevésbé ugyanebben a helyzetben van. A határ menti országok nagyon közel tapasztalják az ukrajnai háborút, és ez fenyegetettséget hordoz magában” – jelentette ki. Borrell elmondta, hogy a külügyi tanács Kínáról is eszmecserét folytat, különösen az ország párizsi nagykövetének vasárnap tett kijelentését vitatják meg, amely megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását. Vasárnapi Twitter-bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte e megjegyzéseket és reményét fejezte ki, hogy nem tükrözik Peking hivatalos álláspontját. „Fontos, hogy újratervezzük Kína-stratégiánkat. Mostanában sokat beszéltünk Kínáról, ezt folytatnunk kell, mert ez külpolitikánk egyik legfontosabb kérdése” – tette hozzá. Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter érkezésékor közölte, hogy a balti államok – Litvánia, Észtország és Lettország – hétfőn beidézik az országukban tartózkodó kínai nagyköveteket, hogy tisztázzák a párizsi kínai nagykövet vitatott kijelentéseit. „Tisztáznunk kell, hogy változott-e Kína álláspontja a balti államok függetlenségével kapcsolatban. Emlékeztetnünk kell Pekinget, hogy mi nem posztszovjet államok vagyunk, hanem olyan országok, amelyeket a Szovjetunió jogellenesen megszállt” – hangsúlyozta a litván diplomáciai vezető. Pekka Haavisto finn külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz Wagner-zsoldoscsoport hasznot húzhat a szudáni válságból. Véleménye szerint az EU-nak többet kell tennie a konfliktus megoldása érdekében.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint Európának nincsenek kritikus védelmi képességei. Az EU külpolitikai vezetője több munkát sürgetett az európai biztonság és védelem terén – számolt be a hirado.hu a The Guardianrsa hivatkozva.
Az EU külügyi tárcavezetője vasárnap késő este közzétett nyilatkozatában így fogalmazott:
„Ez a háború mindannyiunk számára ébresztőt jelentett a katonai képességeinkkel kapcsolatban. Fegyvereket adtunk Ukrajnának, de közben rájöttünk, hogy katonai készleteink kimerültek.”
„Azzal, hogy a hagyományos háború visszatért Európa szívébe, arra is rájöttünk, hogy hiányoznak a kritikus védelmi képességeink, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat egy magasabb szintű fenyegetéstől magán az európai kontinensen” – tette hozzá az EU külpolitikai képviselője.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Oroszország Ukrajna elleni támadása a legfontosabb témája az EU-tagországok védelmi miniszterei informális találkozójának, amely kedden kezdődött Prágában.
A miniszterek megvitatják, milyen hatással van az ukrajnai háború az EU tagországainak biztonságára, illetve hogyan tudnának segíteni a megtámadott országnak, elsősorban fegyverek szállításával és katonai kiképzéssel. Joseph Borell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vezetésével a védelmi miniszterek megtárgyalják egy kiképző misszió létrehozásának feltételeit is az ukrán katonák számára – mondta Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a találkozó előtt újságíróknak. Borell szintén a tárgyalások előtt nyilatkozva arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ukrajnai helyzet nem javul, ezért továbbra is nagy szükség van Ukrajna támogatására. Az uniós diplomata bízik abban, hogy a prágai találkozón a kiképzési misszió létrehozása zöld jelzést kaphat. Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter kijelentette: felajánlja kollégáinak, hogy a kiképző központot Szlovákia területén hozzák létre. Azt mondta, hogy Pozsony és Prága már egy éve javasolta ilyen kiképző misszió létrehozását. Az informális tárgyalások Ukrajnával kapcsolatos részéhez videotelefonon keresztül Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter is csatlakozik. További napirendi pont az EU-beruházások hiányosságai a szervezet védelmi képességeinek növelésébe. Napirenden lesz az afrikai helyzet is – jegyezte meg újságírók előtt Jana Cernochová.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Az Európai Unió fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy kiképző és segítői missziót szervez az ukrán hadsereg számára a szomszédos országokban, a kezdeményezést jövő héten vitatják meg Prágában az EU Miniszterek Tanácsának ülésén – jelentette behétfőn Joseph Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajtótájékoztatón számolt be rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az európai uniós fődiplomata a Quo Vadis Europe sajtókonferencián az ukrán katonák tervezett kiképzésévek kapcsolatban elmondta: „nem Ukrajnában lesz, hanem a szomszédos országokban, ahol már vannak kiképzőmissziók.” Hozzátette: „remélem, jóváhagyják.”
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Joseph Borrell ugyanezen a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ellenezi az egyes EU-tagállamok javaslatát, hogy tiltsák be a schengeni vízumok kiadását az orosz állampolgároknak, szerinte ugyanis ez nem túl jó ötlet. Mint kifejtette, „nem túl jó ötlet a beutazás megtiltása minden orosz számára. Szelelektívebbeknek kell lennünk.” Úgy vélte, az EU-nak nem kellene megnyitnia a kapuit az oligarchák előtt, de „sok az olyan orosz, aki el akar menekülni az országból, mert nem akar ilyen helyzetben élni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy kiképző és segítői missziót szervez az ukrán hadsereg számára a szomszédos országokban, a kezdeményezést jövő héten vitatják meg Prágában az EU Miniszterek Tanácsának ülésén – jelentette be h...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661190360
[modified] => 1661186955
)
[title] => Az Európai Unió kiképzőmisszió megszervezését tervezi az ukrán fegyveres erők oktatása és támogatása céljából – Borrell
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=55983&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55983
[uk] => 55989
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 55984
[image] => Array
(
[id] => 55984
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[original_lng] => 25643
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/borrel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1661176979:8
[_thumbnail_id] => 55984
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2603
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_52df6d78ad15470862f3dd4a367792d0] =>
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…