Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter elítélte kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök „cinizmusát”, aki szerinte a délkelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségének elismerésével nem tartja tiszteletben „sem a saját kötelezettségvállalásait, sem Oroszország aláírását”.
„(Emmanuel Macron) köztársasági elnök jól ismeri Vlagyimir Putyin módszereit, jellemét, cinizmusát. Nem naiv, amikor tárgyal vele” – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője, miután kudarcba fulladt a Franciaország által megkísérelt közvetítés az ukrán-orosz válságban. A francia elnöki hivatal hétfő este úgy fogalmazott, hogy az orosz elnöknek a szakadár területek elismeréséről szóló televíziós beszéde „paranoiás” gondolatokkal teli, „ideológiai túlzás” volt. „A nagy újdonság az, hogy Putyin elnök Oroszország aláírását sem tartja tiszteletben” – fogalmazott Jean-Yves Le Drian az 1990-es Párizsi Charta az új Európáért elnevezésű dokumentumra vagy a Helsinki Záróokmányra utalva, amelyek szavatolják a határok sérthetetlenségét és az államok területi épségét, az államok szuverén egyenlőségét és a stabilitást Európában, s amelyeket Oroszország is aláírt. „Oroszország aláírása ott szerepel a minszki megállapodásokon is, Putyin saját aláírása, amelyet megújított a 2019 decemberi párizsi találkozón” – emlékeztetett a francia külügyminiszter. „Putyin elnök nem tartja tiszteletben a saját kötelezettségvállalásait sem, hiszem ő maga jelentette ki nyilvánosan, hogy a Dumában nincs napirenden szavazás a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságok elismeréséről” – tette hozzá. Miközben a francia ellenzék azzal vádolta meg Emmanuel Macront, hogy alábecsülte Putyin szándékait, Jean-Yves Le Drian szerint a köztársasági elnök felelősségteljesen viselkedett. „Megtette a kötelességét a háború elkerülésére. Tette ezt az Európai Unió soros elnökeként és az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyik állandó tagja vezetőjeként” – mondta a külügyminiszter.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szombaton bejelentette, február 7-8-án kijevi látogatást tesz német kollégájával, Annalena Baerbockkal, egyben megerősítette szándékát Ukrajna körüli kialakult helyzet enyhítésére, különösen a „normann formátumon belül”. Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere is tárgyalt Le Drian-nal, s írja az UNN.
„Ma támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítottam Dmitro Kulebát. Folytatjuk a mozgósítást, különösen a „normann formátumban”, a feszültségek enyhítésére. Február 7-én és 8-án Ukrajnába utazom Annalena Baerbockkal” – jegyezte meg Le Drian a Twitteren.
Kuleba a maga részéről Twitteren közölte, „a Jean-Yves Le Driannal folytatott beszélgetés során egyetértettünk abban, hogy nagyon fontos ébernek és határozottnak lenni Oroszország kapcsán és tovább kell dolgozni a diplomáciai döntéseken”.
„Megbeszéltünk az ukrán gazdaságnak nyújtott, a biztonsági kockázatok leküzdését segítő támogatásokat. Várom őt és német kollégámat, Annalena Baerbock-ot Kijevben” – közölte az ukrán külügyminiszter.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
NEW: We are re-opening the British Embassy in Kyiv, with our Ambassador @MelSimmonsFCDO returning to the city shortly. Thank you to Melinda and your team for your hard work and resilience. We stand with Ukraine ???? pic.twitter.com/PpnRNWN1vt
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Our Congressional Delegation was honored to meet with @ZelenskyyUa in Kyiv to salute his leadership and courage, to commend the Ukrainian people for their outstanding defense of Democracy and to say that we are with you until victory is won. pic.twitter.com/zkc588Qcrv
Ukraine's president Zelenskiy has just published video of Nancy Pelosi in Kyiv. "We believe we are visiting you to say thank you for your fight for freedom," she said. "Your fight is a fight for everyone. Our commitment is to bet here for you until the fight is done."
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
A miniszterek kihangsúlyozták, az orosz féllel való kapcsolattartás során fontos az éberség és a határozottság megőrzése. Dmitro Kuleba külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel, számolt be az ukrán külügyminisztérium sajtószolgálata január 29-én.
Dmitro Kuleba és Jean-Yves Le Drian felhívta a figyelmet az éberség és a határozottság megőrzésének fontosságára az orosz féllel való kapcsolattartás során. Megállapodtak abban, hogy folytatják az aktív diplomáciát az orosz-ukrán fegyveres konfliktus politikai és diplomáciai rendezésének előmozdítása érdekében. Ezzel összefüggésben a miniszterek kiemelték a normandiai formátumú államfők politikai tanácsadóinak január 26-i párizsi találkozóját, valamint megegyezésüket annak kapcsán, hogy a következő találkozót két hét múlva Berlinben tartják meg” – áll a közleményben.
A miniszterek megvitatták az ukrán gazdaságnak, a biztonsági kihívások leküzdésére nyújtandó támogatást. Egyben kihangsúlyozták, hogy tartózkodni kell azoktól a lépésektől, amelyek szorongást váltanak ki a társadalomban, és alááshatják a pénzügyi stabilitást.
Kuleba egyúttal köszönetet mondott Franciaországnak azon a döntéséért, miszerint nem evakuálja a kijevi francia nagykövetség munkatársait és azok családtagjait.
Kuleba korábban telefonon tárgyalt Josep Borrell uniós külügyminiszterrel az Oroszország elleni szankciók előkészítéséről. Az ukrán minisztert tájékoztatták az EU Külügyi Tanácsa ülésének eredményeiről.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.