Az ISNA iráni hírügynökség keddi jelentése szerint Irán az atomalku felmondását fontolgatja válaszul arra az esetre, ha az ENSZ ismét szigorú szankciókat vezetne be ellene.
Az ISNA Ebrahim Rezaira, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának szóvivőjére hivatkozva arról számolt be, hogy mindezt Madzsid Taht-Ravancsi külügyminiszter-helyettes vetette fel Németország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőivel pénteken Genfben tartott megbeszélésén.
Rezai szerint a találkozón véleménycserét folytattak az európaiakkal. „Genfben nem tárgyaltunk, mert nem volt olyan dokumentum, amelyről ténylegesen tárgyalhattunk volna” – mondta. „Célunk egyelőre az volt, hogy meghatározzuk a tárgyalások keretét. Még messze vagyunk a tényleges tárgyalásoktól” – tette hozzá.
Irán 2015-ben írta alá az atomalkut, hivatalos nevén a közös átfogó akciótervet (JCPOA), amelynek keretében a nyugati szankciók alóli mentességért cserébe visszafogta atomprogramját.
Az Egyesült Államok 2018 májusában kilépett a megállapodásból, és újból életbe léptette az Irán elleni korábbi szankciókat, amire Teherán válaszul visszavonta nukleáris tevékenységének a megállapodásban szereplő egyes korlátozásait.
Néhány napja Irán bejelentette, hogy urándúsító centrifugák ezreit akarja beépíteni és a meglévőket pedig üzembe helyezni nukleáris létesítményeiben. Teherán ezzel arra reagált, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa november végén Bécsben határozatban emlékeztette Iránt az 1970-ben ratifikált atomsorompó-szerződés (NPT) szerinti „jogi kötelezettségeire”.
Teherán kitart azon álláspontja mellett, hogy joga van az atomenergia polgári célú felhasználásához, különösen az energiatermeléshez, de nem akar atomfegyvert előállítani.
Irán mindenek előtt annak szeretné elejét venni, hogy visszaállítsák a régi ENSZ-szankciókat az úgynevezett Snapback-mechanizmus útján. Ez utóbbi lehetővé teszi a büntetőintézkedések újbóli bevezetését úgy, hogy ahhoz nem szükséges a megállapodást aláíró államok mindegyikének hozzájárulása. Irán ezt egyoldalú nyomásgyakorlásként értékeli.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Kompromisszumos szövegtervezettel zárultak a bécsi nukleáris tárgyalások Iránnal hétfőn − közölte egy diplomáciai forrás.
Egy európai uniós illetékes szerint nem maradt megtárgyalnivaló, és a dokumentum „minden fél számára remek kompromisszum”.
Az uniós illetékes hozzátette: az atomalkuban érintett országok, azaz Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország, Oroszország és az Egyesült Államok néhány héten belül válaszolhatnak a tervezetre. A szöveget az Európai Unió terjesztette elő. Mihail Uljanov bécsi orosz nagykövet elmondta: ha senkinek sincs ellenvetése a dokumentummal szemben, helyre lehet állítani az atomalkut.
Irán jelezte: alaposan megvizsgálja a tervezetet, és tájékoztatja az érintetteket az álláspontjáról − idézett az IRNA iráni állami hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó külügyi tisztségviselőt.
Az atomalku felélesztéséről tavaly áprilisban kezdődtek tárgyalások Bécsben. A 2015-ös egyezmény értelmében Irán kötelezte magát nukleáris tevékenysége korlátozására, ennek fejében fokozatosan feloldották a Teheránnal szemben elrendelt büntetőintézkedések többségét.
Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszul fokozatosan felmondta a saját kötelezettségvállalásait, és egyebek között fokozta az urándúsítást.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy nem fognak engedni a Teherán által a tárgyalások során meghatározott „vörös vonalakból”.
Irán szerdán kijelentette, hogy az ország atomprogramjáról folyó tárgyalásokon lehetséges a megegyezés az Egyesült Államokkal, ugyanakkor hangoztatta, hogy nem enged a „vörös vonalakból”.
Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja és Ali Bagheri iráni tárgyaló kedden a katari fővárosban, Dohában kezdett közvetett tárgyalásokat az iráni nukleáris programról annak érdekében, hogy a Bécsben folyó, három hónapja megrekedt tárgyalások kimozduljanak a holtpontról. Közben Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter türkmenisztáni látogatásán szerdán leszögezte: „ha az amerikai félnek komoly szándékai vannak és reálisak, akkor a jelenlegi szakaszban lehetséges megállapodás”. Amirabdollahián kijelentéseiről az IRNA hivatalos hírügynökség tudósított.
Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy országa nem fog engedni a Teherán által a tárgyalások során meghatározott „vörös vonalakból”. „Komolyan gondoljuk”, hogy megállapodásra törekszünk – tette hozzá. A három hónapja megrekedt bécsi tárgyalásokon – amelyeken Oroszország, Kína, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és közvetve az Egyesült Államok – vesz részt, az Iránnal 2015-ben kötött atomalku felélesztéséről tárgyalnak. Az amerikaiak és az irániak azzal vádolják egymást, hogy akadályozzák a 2015-ben kötött nemzetközi megállapodáshoz történő visszatérést, amely korlátozásokat írt elő Irán nukleáris programjára, cserében az iszlám köztársaság elleni nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Glad to announce that after the meeting I hosted with @RTErdogan & @SwedishPM, President Erdogan has agreed to forward #Sweden's accession protocol to the Grand National Assembly ASAP & ensure ratification. This is an historic step which makes all #NATO Allies stronger & safer. pic.twitter.com/D7OeR5Vgba
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Kritikus szakaszba értek az iráni atomalku felélesztését célzó bécsi egyeztetések az IRNA iráni hírügynökség csütörtöki elemzése szerint, amely kiemeli, hogy Teherán továbbra is ragaszkodik az Iránra kirótt szankciók feloldásához.
A tárgyalások e szakaszában a nyugati államoknak állást kell foglalniuk ahhoz, hogy folytatódhassanak a megbeszélések – szögezi le a hivatalos iráni hírügynökség. Az IRNA emellett idézi az orosz delegáció vezetője, Mihail Uljanov szavait is, aki úgy vélte, nagyon közel állnak a megállapodáshoz, ám az eredményhez „valódi akarat” kell. Irán a síita államra kirótt büntetőintézkedések feloldása mellett garanciákat vár Washingtontól arra, hogy nem lép ki ismét az egyezményből, ahogyan azt Donald Trump volt amerikai elnök tette 2018-ban.
Az európai államok ugyan nem támogatták Trump döntését a kilépésről, de Bécsben nem tesznek eleget a megegyezés érdekében – jegyzi meg az IRNA. Mindeközben Ali Bakeri Káni, az iráni delegáció vezetője azt vetette a nyugati államok szemére, hogy az iráni nukleáris programtól – így az egyeztetések témájától – független ügyeket is bele akarnak keverni a megbeszélésekbe.
Kedden Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter telefonon egyeztetett kínai hivatali partnerével, Vang Jivel. A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szerint Vang Ji leszögezte: Peking támogatja Teherán minden „észszerű követelését”, és a feleket rugalmasságra szólította fel. A tárcavezetők emellett megvitatták az afgánközi megbeszélések újabb fordulóját is, Amirabdollahián pedig azt mondta, kormánya támogatja, hogy az egyeztetéseknek ismét Peking legyen a házigazdája.
Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. Trump 2018-ban léptette ki országát egyoldalúan a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.
Az előrelépés érdekében fel kell gyorsítani az iráni nukleáris programról folyó tárgyalásokat – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök, akinek szavait hivatala idézte vasárnap. Előző este a politikus iráni kollégájával, Ebrahim Raiszivel folytatott megbeszélést telefonon.
A francia köztársasági elnök a 2015-ös nukleáris megállapodás (JCPOA) felújításával kapcsolatban megismételte azt a meggyőződését, hogy a diplomáciai megoldás lehetséges és elengedhetetlen. Jelezte egyben, bármilyen megállapodáshoz világos és elegendő kötelezettségvállalásra lesz szükség minden fél részéről, amelynek érdekében Franciaország valamennyi partnerével együtt dolgozik.
A tájékoztatásban kiemelték, a francia elnök iráni kollégájával folytatott hosszú eszmecseréje során hangsúlyozta, hogy Iránnak konstruktív hozzáállást kell tanúsítania, és vissza kell térnie kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez.
Az iráni elnökség közleményében úgy fogalmazott, hogy a tárgyalásokon az iszlám köztársaság bizonyította, hajlandó és komolyan gondolja a megállapodás elérését, és a másik fél minden ilyen irányú erőfeszítésének tartalmaznia kell a szankciók feloldását, az ellenőrzést és az érdemi garanciát.
Pénteken Franciaország azt mondta, hogy a tárgyalások „sikerrel járhatnak”. Ezzel egy időben a Nyugat és Teherán közötti bécsi tárgyalásokat szüneteltették, hogy a résztvevők visszatérhessenek fővárosaikba konzultációra, és új utasításokat kapva ismét Bécsben találkozzanak a jövő héten.
Teherán ezen a héten arról számolt be, hogy jó irányban haladnak, bár még mindig vannak fontos nyitott kérdések, amelyek politikai döntéseket igényelnek Washingtontól. A tárgyalások öt hónapos szünet után november végén folytatódtak Bécsben Irán és a 2015-ben kötött megállapodásban még részes országok (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Kína) között.
A hét évvel ezelőtt kötött szerződésben a felek megállapodtak arról, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkentik a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. A nyugati országok azzal vádolták Iránt, hogy atomfegyverre kíván szert tenni, amit Teherán mindvégig tagad.
Donald Trump akkori amerikai elnök azonban 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszul fokozatosan felmondta az általa tett kötelezettségvállalásokat.
A francia elnökség tájékoztatója szerint a Macron és Raiszi közötti telefonbeszélgetés lehetővé tette a regionális kérdések megvitatását is, különös tekintettel a libanoni helyzetre és az Öböl menti biztonságra.
A francia elnök egyben aggodalmát fejezte ki Benjamin Briere francia állampolgár helyzete miatt is, akit Iránban nyolc év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek kémkedés és a rezsim elleni propaganda terjesztése miatt. Az Elysée-palota szerint Macron ismét kérte a Teheránban bebörtönzött francia-iráni kutató, Fariba Adelkhah azonnali szabadon bocsátását.
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael nem vesz részt a megállapodásban Iránnal és nem is köti az atomalku – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
„Megőrizzük cselekvési szabadságunkat. A kihívások formáltak, megerősítettek bennünket, és nagyrészt ezek tettek azzá, amilyenek vagyunk. Ennek a kihívásnak is meg tudunk felelni” – mondta az izraeli miniszterelnök az Iránnal zajló nukleáris tárgyalások folytatása előtti beszédében kedd reggel egy a herzliai Reichman Egyetemen tartott konferencián. „Amikor kevesebb mint hat hónappal ezelőtt beléptem a miniszterelnöki hivatalba, megdöbbentett a retorika és a tett közötti szakadék. Izrael elaludt az Irán és a nagyhatalmak közötti nukleáris megállapodás aláírása után. A 2015-ös, első nukleáris megállapodás után elkövetett hiba nem fog megismétlődni” – bírálta a kormányfő elődje, Benjámin Netanjahu Iránnal szembeni politikáját. Noha az izraeli kormány korábban azt mondta, hogy nyitott lenne új nukleáris megállapodásra, amely szigorúbb korlátozásokat határoz meg Iránnal szemben, Bennett keddi beszédében elzárkózott az új egyezménytől. „Bonyolult időknek nézünk elébe. Lehetséges, hogy vitáink lesznek a legjobb barátainkkal is” – mondta az Iránnal szemben diplomáciai megoldásra törekvő washingtoni politikára utalva. „Irán három évtizede Izrael első számú ellensége” – emlékeztetett a miniszterelnök beszéde elején. „Hatalmas erőforrásokat szánt titkosan és nyíltan az ország az iráni katonai, politikai, gazdasági, technológiai fenyegetés leküzdésére” – tette hozzá. „Irán nukleáris programja rendkívül fejlett, urándúsítása kifinomultabb és szélesebb körű, mint valaha. A nukleáris program előmozdítása mellett Irán következetesen minden oldalról milíciákkal és rakétákkal vette körül Izraelt” – hangsúlyozta Bennett. „Izrael szilárd gazdasággal, világelső kibereszközökkel, demokráciával és legitimitással rendelkezik” – mondta a kormányfő. „Irán sokkal sebezhetőbb, mint gondolnánk. Az iráni rezsim korrodálódik, 1979 óta a legszélsőségesebb pontján található. Nem tudja ellátni vízzel polgárait, gazdasága gyenge, a kormány korrupt, erővel és félelemmel irányítja az országot” – vélekedett Bennett. A konferencián szintén felszólaló Beni Ganz védelmi miniszter elmondta, hogy az izraeli hadsereg 2018 februárjában elfogott egy Ciszjordániába TNT robbanóanyagot szállító drónt, amelyet Irán indított útnak egy szíriai repülőtérről. „Irán Izrael megsemmisítésére törekszik, és ez válaszlépésekre kötelez bennünket” – hangsúlyozta a védelmi miniszter. Ganz szerint Irán nem csak Izraelre jelent veszélyt, ugyanis előbb a térség urává szeretne válni, majd világuralmi célokra törekszik, és olyan szélsőséges ideológiát próbál terjeszteni, amelyben az emberi jogokat lábbal tiporják, az LMBT-közösség tagjait felakasztják, a nőket marginalizálják, az erőforrásokat a rezsim számára összpontosítják. „Először Damaszkuszt, majd Berlint foglalják el” – idézte módosítva Leonard Cohen előbb Manhattant, majd Berlint említő dalát. Ganz hangsúlyozta, hogy a világnak számos cselekvési lehetősége van az iráni fenyegetéssel szemben, egyaránt támaszkodni kell a politikai, a gazdasági és a katonai eszközökre. Irán és a világ vezető hatalmai – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország és Oroszország – 2015-ben, több mint tíz évig tartó tárgyalásokat követően állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról. Az egyezmény értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserében pedig a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét. Donald Trump volt amerikai elnök viszont 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, majd visszaállította a korábbi szankciókat is, ezért Irán a megengedettnél több urániumot kezdett előállítani. Az atomalku újjáélesztéséről szóló egyeztetések áprilisban kezdődtek Bécsben, de megrekedtek, miután Ebrahím Raiszi vette át az elnöki tisztséget Iránban. A megbeszélések a tervek szerint november 29-én folytatódnak.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Naftali Bennett izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael nem vesz részt a megállapodásban Iránnal és nem is köti az atomalku - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1637674620
[modified] => 1637674024
)
[title] => Bennett: Izrael nem vesz részt a megállapodásban Iránnal és nem köti az atomalku
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34145&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34145
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 34146
[image] => Array
(
[id] => 34146
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094.jpg
[original_lng] => 435969
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/naftali-bennett-494094.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637668655:4
[_thumbnail_id] => 34146
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2753
[_oembed_1c73b3515be51bbfc54379536d58ad3a] =>
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Az új izraeli külügyminiszter, Jaír Lapid hivatalba lépése óta először találkozott vasárnap amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, és súlyos fenntartásokat fogalmazott meg az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatosan, amelynek újjáélesztéséről immár hónapok óta folynak a tárgyalások.
A tájékoztatás szerint az egyeztetésen szó volt Izrael és a Perzsa (Arab)-öböl menti arab országok közötti kapcsolatok normalizálásáról is. Blinken arról számolt be a megbeszélés előtt, hogy fel fogja hozni a gázai humanitárius segítségnyújtás kérdését is.
Irán és az Egyesült Államok közvetett tárgyalásokat folytat a Donald Trump előző amerikai elnök által felmondott, 2015-ös atomalku újjáélesztéséről, az egyezség nyomán Teherán korlátozta nukleáris programját a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe.
„Izraelnek súlyos fenntartásai vannak az iráni nukleáris egyezménnyel kapcsolatban, amelynek tető alá hozásán dolgoznak Bécsben. Azt gondoljuk, hogy ezeket közvetlen beszélgetések során kell megvitatni, nem sajtótájékoztatókon” – mondta Lapid a Rómában rendezett találkozót megelőzően. Arról is beszélt, hogy Izrael dolgozni fog a kétoldalú kapcsolat javításán az Egyesült Államokkal. „Az utóbbi néhány évben hibákat követtek el. Sérült Izrael pártokon átívelő álláspontja, együtt ki fogjuk javítani ezeket a hibákat” – fogalmazott.
Az új, keményvonalasnak tartott iráni elnök megválasztásának megfigyelők szerint az lehet az egyik következménye, hogy az eddiginél is nyíltabb lesz az ellenségeskedés a zsidó állam és az iszlám köztársaság között. Teherán emellett feltehetően fokozottabban támogatja majd az Izrael-ellenes milíciákat, valamint Bassár el-Aszad szíriai elnököt.
This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
I'm in #Afghanistan, with @WHOEMRO Director Ahmed Al Mandhari. Protecting the health of the Afghan people is of the utmost priority for @WHO. We will visit health facilities meet with @WHOAfghanistan staff, health workers, and Taliban leadership on these vital issues. pic.twitter.com/O62S9vfqrs
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Az Egyesült Államoknak és Iránnak komoly nézetkülönbségeket kell tisztáznia ahhoz, hogy visszatérjenek a 2015. évi nemzetközi nukleáris megállapodáshoz, de a megegyezés továbbra is lehetséges – mondta csütörtökön az amerikai külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő, magas rangú tisztségviselője a legutóbbi tárgyalási forduló befejezését követően.
A telefonos tájékoztató keretében újságíróknak nyilatkozó külügyi tisztségviselő elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok beleegyezett konkrét szankciók feloldásába, különös tekintettel az ázsiai ország olaj- és hajózási ágazatával szemben fennálló büntetésekre. „Semmiben nem állapodunk meg mindaddig, amíg mindenben meg nem állapodunk” – fogalmazott.
Bécsben április elején kezdődtek tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében.
Az atomalkut 2018-ban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez, Trump egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Iránnal szemben. Az iszlám köztársaság válaszul korlátozta az atomalkuból fakadó egyes kötelezettségei teljesítését, legutóbb pedig korlátozta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőreinek tevékenységét létesítményeiben.
Teheránt már régóta azzal gyanúsítják, hogy titokban atomfegyvert fejleszt. Irán ezzel szemben azt állítja, hogy orvosi célokra dúsít magas fokon uránt. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) május végi adatai szerint Irán több mint 3200 kilogramm – különböző tisztasági fokú – uránnal rendelkezik, ami 16-szorosa az úgynevezett atomalkuban számára engedélyezett mennyiségnek.
Szakértők szerint a két fél – az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország és Kína diplomatáival együtt – várhatóan hamarosan visszatér Bécsbe, hogy részt vegyen a tárgyalások hetedik fordulóján.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter két héttel ezelőtti szenátusi meghallgatásán arról beszélt, hogy több száz, Iránnal szembeni amerikai szankció maradhat érvényben akkor is, ha Teherán és Washington visszatér a nukleáris megállapodás betartásához. „Arra számítok, hogy ha visszatérünk a JCPOA (az atomalku hivatalos neve: Joint Comprehensive Plan of Action, azaz Közös Átfogó Cselekvési Terv) betartásához, akkor is több száz szankció marad érvényben, beleértve a Trump-adminisztráció által bevezetett szankciókat is” – fogalmazott akkor tárcavezető.
A külügyminisztériumi tisztségviselő csütörtökön visszautasította azokat a felvetéseket is, amelyek szerint az Egyesült Államok által korábban szankciókkal sújtott, megválasztott iráni elnök, Ebrahim Raiszi várható augusztusi beiktatása bonyolítaná a tárgyalásokat. „Ez nem befolyásolja az elhatározásunkat, hogy megpróbálunk megállapodni” – tette hozzá.
Az iszlám köztársaság új elnöke Teheránban tartott első sajtókonferenciáján, hétfőn azt mondta: az iráni ballisztikus rakétaprogram nem képezheti alku tárgyát. Raiszi kiemelte: a rakétaprogramról nem hajlandó tárgyalni Joe Biden amerikai elnökkel sem. „Az Egyesült Államoknak kötelessége feloldani minden, önkényesen kiszabott Irán elleni szankciót” – jelentette ki.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma 2019 végén sújtotta szankciókkal Raiszit, akit több ezer – egyes emberi jogi szervezetek szerint több tízezer – ember kivégzésében játszott 1988-as szerepéért a teheráni mészárosként is emlegetnek. Ő az első, amerikai szankciókkal sújtott iráni elnök. Hétfői beszédében Raiszi leszögezte: bíróként mindig is szem előtt tartotta az emberi jogokat, és hozzátette: jutalmat érdemelne azért, mert védte az emberek jogait és biztonságát.
Jelentős előrelépések történtek szerdán az atomalku felélesztését szolgáló bécsi hathatalmi tárgyalásokon az amerikai szankciók feloldásával kapcsolatba – számoltak be iráni források.
Mahmúd Vázi, az elnöki hivatal kabinetfőnöke például arról beszélt, hogy az Egyesült Államok 1040 büntetőintézkedést oldana fel, köztük olyanokat, amelyek az olajexportot, a banki átutalásokat és a hajózást érintik.
Vázi, akit az ISNA helyi hírügynökség idézett, hozzátette, hogy politikai szankciók is szerepelnek ezen a listán, amelyeket a többi között Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, az irodája és stábja ellen fogadtak el.
Vázi szerint ugyanakkor vannak olyan szankciós ügyek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a 2015-ös nukleáris megállapodáshoz, de további tárgyalásokat kívánnak.
Mint mondta, az olyan kérdések, mint Teherán rakétaprogramja, közel-keleti politikája és az emberi jogok iráni helyzete nem kerültek terítékre a bécsi egyeztetéseken, mivel nincsen semmi közük a nukleáris megbeszélésekhez.
A hat évvel előtti iráni atomalku felélesztését szolgáló bécsi hathatalmi tárgyalásokat vasárnap elnapolták, a küldöttségek konzultációkra visszatérnek hazájukba. Ennek hátterében az áll, hogy a keményvonalasnak tartott Ebrahím Raíszi aratott győzelmet a pénteki elnökválasztáson, és augusztusban veszi át az elnöki hivatalt az atomalku támogatójaként számon tartott Haszan Róhánitól.
Az atomalkut 2018-ban az akkori amerikai elnök, Donald Trump egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez, egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Irán ellen. Az iszlám köztársaság válaszul korlátozta az atomalkuból fakadó egyes kötelezettségei teljesítését, legutóbb pedig korlátozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek tevékenységét létesítményeiben.
This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
I'm in #Afghanistan, with @WHOEMRO Director Ahmed Al Mandhari. Protecting the health of the Afghan people is of the utmost priority for @WHO. We will visit health facilities meet with @WHOAfghanistan staff, health workers, and Taliban leadership on these vital issues. pic.twitter.com/O62S9vfqrs
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025