Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) – erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap.
Ana Brnabic miniszterelnök jelentette be vasárnap, hogy „a tettek jelölték ki a köztársaságielnök-jelöltet, és a tettek magukért beszélnek”, Aleksandar Vucic pedig az utóbbi öt évben kiválóan végezte munkáját, ezért ismét őt jelöli az SNS. Aleksandar Vucic jelölését a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja. Szerbiában április 3-án tartanak elnökválasztást, ezzel egyidőben pedig előrehozott parlamenti választás, és néhány helyen önkormányzati választás is lesz. Aleksandar Vucic köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg. A várakozások szerint április harmadikán legalább tíz jelölt közül választhatnak a szerbiai állampolgárok. Az induláshoz egy-egy jelöltnek tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie. Korábban már többen is jelezték, hogy indulnának a megmérettetésen. Indulni kíván Zdravko Ponos, a szerb hadsereg egykori vezérkari főnöke, Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője, Milos Jovanovic, a szintén jobboldali Szerbiai Demokrata Párt elnöke, Srdjan Skoro újságíró és Misa Vacic, a Szerb Jobboldal nevű szerb nacionalista párt vezetője is. Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát és még egy voksot, akkor második fordulót kell tartani, amelyen a két legtöbb szavazatot szerző jelölt méri össze erejét.
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3
Mindezt a volt elnök korábbi segítője, Sam Nunberg kotyogta el a a Breitbart News-nak. Hozzátette, hogy személyes véleménye is az, hogy Trump vissza fog térni 2024-ben, akinek„előre kell néznie”, annak ellenére ami történt vele a legutóbbi elnökválasztáson.
Úgy véli, hogy mihelyst bejelenti az indulását a posztért, azonnal meg fogja kezdeni az általános választási kampányt. Elmondta, hogy ugyan annak számos hátránya is lehet, ha ezt idő előtt jelenti be, ugyanakkor senkit nem látott még úgy harcolni mint őt.
„Ha személyesen beszéltél vele, boldognak láttad mivel mindent megtett az országért amit csak megtehetett.”
Nunberg a Breitbart News-nak nyilatkozva elmondta, hogy Trumpnak figyelnie kell más potenciális kihívókat is, mint például Ron DeSantis floridai republikánus kormányzót, és meg kell értenie, hogy kezdetben még újra meg kell szerezni az előválasztási kampány során a támogatásokat, valamint meg kell nyernie maga mellé a médiát is, hogy ő indulhasson a Republikánus Párt elnökjelöltjeként.
Beszélt arról is, hogy Amerika mennyire megviselte Biden elnököt az elmúlt 10 hónapban, különösen az afganisztáni kivonulás időszakában.
„Az emberek valóban látják az éles ellentétet Biden és Trump vezetése között”– mondta. Hozzátette, hogy szerinte a legfélelmetesebb dolog az Kamala Harris, aki „nagyobb idióta, mint Joe Biden”.
Vannak, akik szerint a Republikánus Párt a munkásosztályt képviseli. Ezt Nunberg elutasította, hogy kizárólag velük törődnének. Ők az amerikaiak oldalán vannak, nem pedig a Wall Street pártja, majd közölte: „A kulcs az, hogy nem felejthetjük el, hogy csak akkor nyerhetünk, ha Amerika pártján vagyunk.” Így mindenki amerikait képviselniük kell, amire képes is volt Trump az elnöksége alatt.
Úgy látja, ha Donald Trump mégsem indulna, akkor a republikánusoknak muszáj lesz megtalálniuk az alkalmas jelöltjüket. Ilyen személy lehet Mike Pompeo volt külügyminiszter, Ted Cruz szenátor vagy DeSantis kormányzó, akik mind-mind eltérő személyiséggel rendelkeznek.
Forrás: 888.hu
[type] => post
[excerpt] => Mindezt a volt elnök korábbi segítője, Sam Nunberg kotyogta el a a Breitbart News-nak. Hozzátette, hogy személyes véleménye is az, hogy Trump vissza fog térni 2024-ben, akinek„előre kell néznie”, annak ellenére ami történt vele a legutóbbi elnökvá...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1638218520
[modified] => 1638199846
)
[title] => Donald Trump fontolgatja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34498&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34498
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 34499
[image] => Array
(
[id] => 34499
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump.jpg
[original_lng] => 64041
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/donald-trump.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1638192647:12
[_thumbnail_id] => 34499
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3080
[_oembed_2128912b54bb38688f3ff33d181d179d] =>
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
La presidente della Commissione europea, Ursula von der Leyen, e il presidente americano, Donald Trump, si sono stretti la mano e hanno avuto un breve scambio sul sagrato di piazza San Pietro prima dell'avvio della cerimonia funebre per l’ultimo saluto a Papa Francesco… pic.twitter.com/VAZoQMalyJ
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW