J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette, hogy bár India és Pakisztán részéről indokolt lenne a feszültségek enyhítése, az Egyesült Államoknak nincs lehetősége beleszólni a két ázsiai atomhatalom közötti viszonyba, és egy esetleges konfliktus nem tartozik az amerikai érdekek körébe – írja a hvg.hu.
„Azt akarjuk, hogy ez a dolog a lehető leggyorsabban deeszkalálódjon. Ugyanakkor nem irányíthatjuk ezeket az országokat” – fogalmazott Vance a Fox News adásában, amiről a Reuters számolt be. „Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk ezeket a népeket némi deeszkalációra biztatni, de nem fogunk belefolyni egy olyan háború közepébe, amihez alapvetően nincs közünk és semmi köze ahhoz, hogy Amerika képes-e befolyásolni” – mondta.
A Reuters emlékeztet, hogy India fontos partnere az Egyesült Államoknak a növekvő kínai befolyással szemben, míg Pakisztán fontos amerikai szövetséges, noha jelentősége csökkent, miután Amerika kivonult a szomszédos Afganisztánból 2021-ben. Az amerikai alelnök azt mondta, remélik, hogy a két ország konfliktusa nem torkoll szélesebb körű regionális háborúba, „vagy ne adja isten, nukleáris konfliktusba”.
[type] => post
[excerpt] => J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette, hogy bár India és Pakisztán részéről indokolt lenne a feszültségek enyhítése, az Egyesült Államoknak nincs lehetősége beleszólni a két ázsiai atomhatalom közötti viszonyba, és egy esetleges ko...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1746809220
[modified] => 1746800934
)
[title] => J. D. Vance: semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=150262&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150262
[uk] => 150406
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 143321
[image] => Array
(
[id] => 143321
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[original_lng] => 45063
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1746871782:2
[_thumbnail_id] => 143321
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1660
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 663984602000
[_oembed_3de26b585b9ffdb146e475f5f282f772] =>
The Globalists are more than welcome to hate our ally Viktor Orbán.
What they are not entitled to is the use of YOUR money to destabilize the Hungarian regime via taxpayer-funded programming on Szabad Európa.
Az amerikai elnök kész közvetítőként fellépni India és Pakisztán között a feszültségek enyhítése érdekében. Donald Trump szerdán, a Fehér Házban tartott eseményen kijelentette, hogy jó kapcsolatot ápol mindkét országgal, és ismeri a felek álláspontját. Hangsúlyozta: szeretne tárgyalni India és Pakisztán képviselőivel a konfliktus rendezéséről. „Azt akarom látni, hogy leállnak” – fogalmazott.
Arra utalva, hogy az indiai katonai akció egy pakisztáni fegyveresek által elkövetett terrorcselekményre válaszul született, megállapította, hogy miután a két ország a „fogat fogért” elv alapján járt el, és remélhetőleg ezen a ponton megállnak. „Ha bármit tehetek, hogy segítsek, meg fogom tenni és ott leszek” – mondta.
Az elnök kedden első rövid reagálásában „szégyennek” nevezte a kialakult helyzetet – írja a hvg.hu.
Marco Rubio külügyminiszter, aki a Signal-botrányba belebukott Mike Waltz után átmenetileg az elnök nemzetbiztonsági tanácsadói posztját is betölti, kedden telefonon beszélt az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadójával.
Kína korábban nyugalomra intette a feleket, Oroszország pedig a konfliktus békés megoldásának fontosságát hangsúlyozta.
Trump szerdán a Fehér Házban részt vett az Egyesült Államok új kínai nagykövete, David Perdue eskütételén. Az elnök az általa kijelölt új diplomata feladatául szabta az amerikai–kínai kereskedelmi viták rendezéséhez való hozzájárulás mellett azt, hogy – a kínai kormánnyal fenntartott kapcsolatokon keresztül – működjön közre a Kínából az Egyesült Államokba irányuló kábítószercsempészet megfékezésében. Az amerikai elnök a ceremónián arra kérte az új nagykövetet, hogy „adja át” üdvözletét Hszi Csin-ping kínai elnöknek.
Az Egyesült Államok és Kína magas rangú képviselői a tervek szerint a hétvégén Svájcban először ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a kereskedelmi viták megoldásának módjairól tárgyaljanak. Amerikai részről Scott Bessent pénzügyminiszter vehet részt a megbeszéléseken, aki kedden egy nyilatkozatában fenntarthatatlannak nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy az amerikai 145 százalékos és a kínai 125 százalékos vám kereskedelmi „embargóval” jelent egyet. Úgy vélte, hogy a helyzet elsősorban Kína számára nem fenntartható, mert sokkal több árut szállít az Egyesült Államokba, így a kereskedelem megtorpanása elsősorban a kelet-ázsiai országban vezethet munkaerő elbocsátásához. „Nem leválni akarunk Kínáról, hanem méltányos kereskedelmet akarunk” – mondta.
António Guterres ENSZ-főtitkár mély aggodalmát fejezte ki az indiai fegyveres akciók miatt, amelyek Pakisztán területén, illetve a pakisztáni ellenőrzés alatt álló Kasmírban zajlanak – közölte szóvivője kedden. A világszervezet vezetője mind Indiát, mind Pakisztánt arra szólította fel, hogy tanúsítsanak a lehető legnagyobb katonai önmérsékletet a további eszkaláció elkerülése érdekében.
A főtitkárt nagyon aggasztják az indiai katonai műveletek a demarkációs vonalon és a nemzetközi határon túl. Mindkét országot maximális katonai önmérsékletre szólította fel
– mondta a szóvivő.
A két szomszédos, atombombával is rendelkező ország között a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött részén április 22-én elkövetett, 26 halottal járó terrortámadás után újult ki ismét a feszültség. India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el, a pakisztáni kormány ezt tagadja.
Guterres elítélte a terrortámadást, és kijelentette: „A világ nem engedhet meg magának egy katonai konfrontációt India és Pakisztán között”.
Az ENSZ-főtitkár a múlt hét elején leszögezte, hogy határozottan elítéli az április 22-én Pahalgamban elkövetett „szörnyű terrortámadást”. „Alapvető fontosságú – különösen ebben a kritikus órában -, hogy India és Pakisztán elkerülje a katonai konfrontációt, amely könnyen kicsúszhat az irányítás alól” – mondta Guterres hétfőn.
India szerdán indított katonai akciót Pakisztánban és Kasmír pakisztáni irányítás alatt lévő részén, Pakisztán pedig közölte, hogy indiai vadászgépeket lőtt le az országok közötti, több mint két évtizede tartó legsúlyosabb harcokban.
Április végén Guterres Shebaz Sharif pakisztáni miniszterelnökkel és Szubrahmanjam Dzsaishankar indiai külügyminiszterrel is tárgyalt, és felajánlotta, hogy támogatja a konfliktus enyhítésére tett erőfeszítéseket – közölte szóvivője.