Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kínai látogatása keretében, Tajvanon John Lee-vel, a regionális közigazgatás vezetőjével tárgyalt, számolt be a Külügyminisztérium sajtószolgálata.
A felek új kereskedelmi és befektetési lehetőségek megteremtéséről tárgyaltak Ukrajna és Hongkong között hazánk újjáépítése kapcsán.
Kuleba emellett felszólította a térség adminisztrációját, hogy tegyen olyan intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy Oroszország Hongkongot használja fel a szankciók megkerülésére.
„Az ukrán külügyminisztérium vezetője hangsúlyozta, hogy ezekre a korlátozó intézkedésekre azért van szükség, hogy gyengítsék Oroszország potenciálját, hogy háborúzzon és embereket öljön Ukrajnában. A miniszter hangsúlyozta, hogy az orosz machinációk nem ronthatják el Hongkong magasan fejlett liberális gazdaság hírnevét” – áll a közleményben.
A fellebbviteli bíróság szerdán elfogadta a hongkongi kormány kérelmét a Dicsőség Honkongnak (Glory to Hong Kong) című tiltakozó dal betiltására vonatkozóan, ezzel felülbírálva egy korábbi döntést.
A dal korábban meghatározó elemévé vált a 2019-es kormányellenes tüntetéseknek. Később nemzetközi sporteseményeken tévesen a különleges közigazgatású terület himnuszaként játszották le a dalt a kínai himnusz helyett.
A kritikusok szerint a dal sugárzásának vagy terjesztésének megtiltása tovább csökkenti a véleménynyilvánítás szabadságát. Arra is figyelmeztettek, hogy a tilalom miatt techvállalatok hagyhatják el a várost.
A dalt sok tüntető nemzeti himnuszának tekintette, majd 2020-ban betiltották a dalt az iskolákban, miután Kína átfogó nemzetbiztonsági törvényt hozott. Ennek értelmében az
elszakadás, felforgatás, terrorizmus és idegen erőkkel való összejátszás gyanújával perbe fogottakat akár életfogytiglani börtönbüntetéssel sújthatják.
Hongkongban a helyhatósági választásokon rekordalacsony, 27,5%-os volt a részvételi arány, valószínűleg a kínai hatalomátvétel következtében – jelentette a Bloomberg.
Hongkongban a közelmúltban tartott helyhatósági választásokon harminc éves mélypontot ütött meg a részvételi arány, valószínűleg azért, mert a kínai hatalomátvételt követően a valós alternatívák lényegében eltűntek. David Lok, a választási bizottság elnöke arról számolt be, hogy a 4,3 millió választásra jogosultnak mindössze 27,5%-a vett részt a vasárnapi választásokon. Ez a legalacsonyabb részvételi arány az 1994-es, az akkori brit gyarmati kormányzó, Chris Patten idején tartott szavazás óta.
Ez az alacsony részvételi arány jelentős elmozdulást jelent a 2019-es előző választáshoz képest, amely rekordot jelentő 71%-os részvételt hozott, és a demokráciapárti jelöltek elsöprő győzelmét eredményezte.
A helyiek igazából akkor sem örülhettek sokáig az eredményeknek: Hszi Csin-ping elnök vezette kínai kommunista párt átfogó nemzetbiztonsági törvényt vezetett be Hongkongban, melynek következtében több embert be is börtönöztek. A törvénycsomag mindemellett lényegében ellehetetlenítette a demokráciapárti jelöltek indulását a választásokon.
John Burns, a Hongkongi Egyetem Politikai és Közigazgatási Tanszékének professzora megjegyezte, ha a hatóságok megengedték volna, hogy néhány pándemokrata vagy mérsékelt jelölt induljon, a választási részvétel talán magasabb lett volna.
Az idei jelöltek többsége Kínához hű politikus volt. Ahhoz, hogy jelöltethessék magukat, a kormány által kinevezett, pekingi lojalistákkal teli bizottságok támogatására volt szükségük. Lo Kin-hei, a hongkongi Demokrata Párt elnöke nem kívánt nyilatkozni a mostani választásokról, miután pártja nem tudott jelölést szerezni.
John Lee-t, Hongkong korábbi második emberét választották meg vasárnap a város kormányzói posztjára, miután egyedüli jelöltként indult a tisztségért.
A 64 éves Lee az 1461 tagú választási bizottságtól 1416 szavazatot kapott. A választási bizottság tagjait azt követően jelölték ki, hogy a pekingi központi kormányzat átalakította a hongkongi választási rendszert, biztosítva, hogy a bizottságban csak „hazafiak” kaphatnak tagságot. Az új kormányzó öt éves hivatali idejét július elsejével kezdheti majd meg, leváltva a posztról távozó Carrie Lamet. Lam 2017 óta áll Hongkong élén, visszalépéséről szóló döntését pedig családi okokkal indokolta. Lee tavaly június óta töltötte be Hongkong főtitkárának szerepét, előtte pedig öt éven át állt a hongkongi biztonsági hivatal élén. Lee főtitkári kinevezését három hónappal az után kapta, hogy Carrie Lam tavaly márciusban tájékoztatta a központi kormányzatot visszalépési szándékáról. Lee beiktatása egybe esik majd Hongkong a brit gyarmati uralom alól a kínai anyaországhoz való visszatérésének 25. évfordulójával. Ez az évforduló egyúttal annak az ötven évre szóló megállapodásának a félidejét is jelenti, melyben Peking az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagyobb szabadságjogokat ígért Hongkongnak 2047-ig. A rendőrből politikussá előlépett Lee a 2019-es, hongkongi kormányellenes tüntetéshullám idején még a biztonsági hivatal vezetőjeként szolgált, vagyis az ő irányítása alatt zajlottak a demonstrációk felszámolására irányuló rendőri akciók, amelyek során a hongkongi rendőrök gyakran könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen.
A hongkongi törvényhozás elfogadta szerdán a filmek cenzúrájáról szóló jogszabály olyan értelmű módosítását, miszerint tilos a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek vetítése – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A törvény előírja a hivatalos cenzorok számára, hogy a filmek jóváhagyásával kapcsolatos eljárás során megítéljék az adott produkció nemzetbiztonságra gyakorolt hatását. A Hongkong kormányzatának titkárságát vezető főtitkárnak, John Lee-nek emellett jogában áll majd nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva visszavonnia korábban jóváhagyott filmek vetítési engedélyét.
A törvénymódosítás mellett szigorították a szabálysértések esetén kiróható büntetéseket is. Az engedély nélküli filmvetítés miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés, és egymillió hongkongi dollár (40,5 millió forint) pénzbírság is kiszabható lesz.
Edward Yau hongkongi kereskedelmi és gazdasági miniszter hangsúlyozta: a törvénytervezet nem akadályozza majd a filmipar normális működését – idézte az SCMP. Yau úgy vélekedett: a legtöbb filmnek nincsenek nemzetbiztonsági vetületei, a törvénytervezet pedig világos szabályokat ír elő a filmipar számára, segítséget nyújtva abban, hogy elkerüljék a határvonalak akaratlan átlépését.
A SCMP beszámolója szerint a filmszakma egyes dolgozói, valamint megfigyelők attól tartanak, hogy a szigorúbb szabályok gátat szabhatnak a kreativitásnak és a véleménynyilvánítás szabadságának.
Júliusban a hongkongi művészetfejlesztési tanács közölte, hogy több mint 700 ezer hongkongi dollárnyi (28 millió forint) támogatást vont vissza egy független filmesek által alapított non-profit szervezettől arra hivatkozva, hogy a csoport által bemutatott filmek „káros hatással” bírnak. Példaként említettek egy dokumentumfilmet (Inside the Red Brick Wall, A pirostéglás falon belül) a 2019-es kormányellenes tüntetések azon eseményéről, amelynek során 13 napon át tartó patthelyzet alakult ki a hongkongi műszaki egyetem kampuszát elfoglaló diáktüntetők és a rendőrség között.
Több ország – köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – fejezte már ki aggodalmát a hongkongi szabadságjogok visszaszorításával kapcsolatban, miután a városban tavaly júniusban életbe lépett a pekingi kormányzat által Hongkongra szabottan kidolgozott nemzetbiztonsági törvény. A jogszabály tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a külföldi országokkal vagy szervezetekkel történő összejátszást a nemzetbiztonság veszélyeztetésére, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény jogerőre emelkedése óta számos demokráciapárti szervezet oszlott fel Hongkongban, és az ellenzéki tábor több ismert alakjára szabtak ki börtönbüntetést.
Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagyfokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló városnak az anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre.
Lényegében megszűnik a közvetlen diplomáciai kapcsolattartás Tajvan és Hongkong között, miután Kína megtagadta a vízumok megújítását a szigetország Hongkongban működő képviseletének diplomatáitól.
A vízumokat azért nem újították meg, mert a tajvani diplomaták elutasították olyan nyilatkozat aláírását, amely szerint támogatják Kínának azt az igényét, hogy Peking gyakorolja a fennhatóságot Tajvan fölött.
Tajpej amellett, hogy élesen bírálta a Hongkongra vonatkozó új kínai nemzetbiztonsági törvényt, befogadja a Hongkongból a kínai hatóságok elől menekülő politikai ellenzékieket.
Tajvani illetékesek elmondása szerint Hongkongban a tajvani képviseleti irodán csak helyi alkalmazottak maradnak belátható ideig.
Május közepén a hongkongi kormányzat egyoldalúan felfüggesztette a Tajvanban működő képviseleti iroda működését.
A kínai köztársaságpárti Kuomintang 1949-ben a kínai polgárháborúban elszenvedett vereségét követően Tajvan szigetére menekítette kormányát. Peking az „egy Kína”-elv alapján azóta sem ismeri el Tajvant önálló országnak.
A kínai parlament az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának zárónapján, csütörtökön elfogadta a hongkongi választási rendszer átalakításáról szóló határozattervezetet.
A 2895 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott tervezet szövegének véglegesítése a kínai törvényhozás jogi bizottságának feladata, a végleges verzió pedig a kínai parlament állandó bizottságának jóváhagyásával lép jogerőre. A módosítás a kínai fél szerint a hongkongi választási rendszerben lévő joghézagokat orvosolja majd, „biztosítva ezáltal a különleges státuszú város fejlődését és stabilitását”.
Szakértők szerint a választási rendszer módosításával Peking megszilárdíthatja fennhatóságát Hongkong felett, hiszen a változtatás alapját a „hazafiak kormányozzák Hongkongot” elv képezi, a „hazafit” pedig kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálták.
A módosítás alapján a zömében Peking-párti, a hongkongi kormányzót is megválasztó bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét, továbbá közvetlenül venne részt a hongkongi törvényhozói tanács tagjainak jelöltek előterjesztésében. A jelenleg 1200 fős bizottság a reformként emlegetett intézkedések nyomán 1500 fősre duzzadna, miközben a törvényhozói tanács 70 fős létszámát 90 fősre bővítenék.
A jelenleg érvényben lévő választási rendszerben a törvényhozó tanács tagjainak felét közvetlenül a hongkongi választók választják meg, míg a további 35 tagról szakmai vagy egyéb érdekcsoportok döntenek. Egyes megfigyelők szerint a „reformokat” követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.
Kínai részről szintén elsősorban Hongkong stabilitásának helyreállításával indokolták azt a nemzetbiztonsági törvényt is, amelyet a kínai törvényhozás a tavaly júniusban megtartott éves plenáris ülésén fogadott el, válaszul a városban 2019-ben hónapokon át tartó kormányellenes tüntetéshullámra.
A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják amiatt, mert szerintük súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre.
Hongkong a nemzetbiztonsági törvény bevezetése nyomán idén első alkalommal lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytröszt a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, amelyet 25 éven át vezetett.
Hongkong összes ellenzéki törvényhozója lemond a posztjáról egy Pekingben született új határozat miatt, amely nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva lehetővé teszi a helyi hatóságoknak a képviselők közvetlen kizárását – adta hírül szerdán internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap alapján a Kitekintő hírportál.
Wu Chi-wai, a hongkongi Demokrata Párt elnöke az után jelentette be az ellenzéki politikusok közös lépését, hogy szerdán, percekkel a Pekingben elfogadott határozat kihirdetését követően négy ellenzéki képviselőt azonnali hatállyal kizártak a hongkongi törvényhozásból.
„Az Alaptörvényben szerepel a hatalmi ágak különválasztása, de a központi kormányzat mai döntése azt jelenti, hogy ezt a szétválasztást elveszik tőlünk. A hatalom teljesen a központi kormányzat bábjaként működő kormányzó kezében összpontosul majd” – idézte a politikust, aki szerint a szerdai nap az „egy ország, két rendszer” végét jelenti.
A lap tudósítása szerint még hétfőn 19 ellenzéki törvényhozó közölte, hogy amennyiben bármelyiküket eltávolítják, mindannyian lemondanak tisztségükről.
Az Országos Népi Gyűlés – a pekingi törvényhozás – Állandó Bizottsága szerdán fogadta el a határozattervezetet, amely alapján azok a képviselők, akik a hongkongi hatóságok megítélése szerint veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, automatikusan elveszítik helyüket a város törvényhozó testületében. A nemzetbiztonság veszélyeztetésének minősülhet egyebek mellett a hongkongi függetlenség gondolatának népszerűsítése vagy támogatása, Peking a város fölött gyakorolt szuverenitásának elutasítása, illetve külföldi erők bevonása a város ügyeibe. A döntés alapján a törvényhozók kizárását a hongkongi kormányzat közvetlenül jelentheti be.
A határozat közzététele után alig néhány perccel a hongkongi kormányzat bejelentette négy ellenzéki törvényhozó eltávolítását. A négy politikus mindegyikét júliusban már eltiltották a törvényhozói tanácsi választásokon való részvételtől, ám a szeptemberben esedékes választásokat végül a koronavírus-járványra hivatkozva egy évvel elhalasztották.
Carrie Lam hongkongi kormányzó az ellenzéki törvényhozók lemondásának hírére kizárta annak lehetőségét, hogy időközi választásokat tartsanak a megüresedett helyek betöltésére, megerősítve, hogy a legközelebbi törvényhozó választásokat kilenc hónap múlva rendezik meg.
A központi kormányzat hongkongi képviseleti irodája aláhúzta: Hongkong Kína különleges közigazgatási státusszal bíró területe. Mind a hongkongi alaptörvény, mind pedig a kínai alkotmány megköveteli, hogy a hongkongi politikusok ragaszkodjanak a „Szeresd az országot és szeresd Hongkongot” elvhez – tették hozzá.
1/3 The Ministry of Foreign Affairs is concerned at last night’s parade, held in the heart of the city of Kiev, to mark the establishment of the SS “Galicia” Division. The SS Waffen units were involved in some of the worst crimes that took place during the Holocaust. pic.twitter.com/XLzCEjVb7k
“We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
#Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed. The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
Értesítette Washington Hongkongot három kétoldalú megállapodás felmondásáról – jelentette be az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Az egyezmények a szökésben lévő bűnelkövetők kiadatására, az elítélt személyek átadására és a nemzetközi hajózási bevételekből származó jövedelmek adójának kölcsönös szabályozására vonatkoznak.
A Morgan Ortagus külügyi szóvivő által kiadott közleményben hangsúlyozták: „a Kínai Kommunista Párt drasztikus lépéseket tett azon magas szintű autonómia aláásására, amelynek ötven esztendőn keresztül tartó tiszteletben tartására maga Peking tett ígéretet az Egyesült Királyságnak az ENSZ égisze alatt létrejött kínai-brit közös nyilatkozatban. Donald Trump elnök világossá tette, hogy Hongkongot az egy ország, egy rendszer elve alapján kezeli, s így fellép azon személyek ellen, akik felmorzsolják Hongkong népének szabadságát.”
A szóvivő kiemelte, hogy a három kétoldalú egyezmény megszüntetésével Washington jelezni akarja mély aggodalmát a Peking által Hongkongra erőltetett nemzetbiztonsági törvény miatt, amely az amerikai álláspont szerint „szétzúzza a hongkongi emberek szabadságát”.
Donald Trump júliusban hozott elnöki rendeletet arról, hogy az új nemzetbiztonsági törvény miatt véget vet a Hongkongnak addig biztosított kedvezményes elbánásnak. Az elnök ezt követően aláírta és ezzel törvényerőre emelte azt a kongresszus által megszavazott javaslatot, amely a hongkongi szabadságjogok korlátozására miatt szankcionálhat kínai és hongkongi politikai szereplőket. Az amerikai kormány azóta több kínai és hongkongi személyt is büntetőintézkedésekkel sújtott, köztük Carrie Lam hongkongi kormányzót.
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kedden.
A kínai parlament legfelsőbb törvényhozói testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága elfogadta Carrie Lam hongkongi kormányzó július 28-án benyújtott javaslatát a halasztásra. A hongkongi vezetés a döntést a koronavírus-járvánnyal indokolta, és Pekinghez fordult a halasztás jogi problémáinak feloldására. A különleges közigazgatási státusszal bíró város alkotmányaként funkcionáló alaptörvény ugyanis négy évben szabja meg a törvényhozás mandátumát.
Carrie Lam azt állította, hogy a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses, a demokráciapárti törvényhozók alkotmányos válságtól tartanak.
Huszonkét képviselő közös közleményben azt írta, hogy az elmúlt évben tapasztalt kormányellenes megmozdulások után kiemelten fontos lenne megtartani a törvényhozási választásokat. A demokráciapárti ellenzék abban reménykedett, hogy a tavaly kezdődött tüntetéshullámra, valamint a kínai kormányzat által júniusban életbe léptetett nemzetbiztonsági törvény népszerűtlenségére támaszkodva többségbe kerülhet a város törvényhozási tanácsában.
Augusztus elején a hongkongi ügyvédi kamara is kételyeket támasztott a választások elhalasztásának jogszerűségében. Az Európai Unió felszólította Hongkongot a döntés újragondolására, az Egyesült Államok pedig elítélte a választások elhalasztását.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd