Hillary Clinton, az Egyesült Államok volt külügyminisztere élesen reagált az amerikai béketervre, amit a béke és a szabadság elárulásának nevezett – számolt be az Interfax.
Ukrajna Oroszországnak való megadásával kapcsolatos ultimátumával Trump végre díjat nyert: a Neville Chamberlain-díjat a béke, a szabadság és az igazságosság elárulásáért – írta az X közösségi oldalán.
With his ultimatum that Ukraine surrender to Russia, Trump finally wins a prize:
The Neville Chamberlain award for betraying peace, freedom, and justice.
A lap kitért Neville Chamberlain-díjra, ami a névadó, volt brit miniszterelnök 1938-ban aláírt a müncheni megállapodástra utal, amit Adolf Hitlerrel kötött Chamberlain. Ezzel a megállapodással a kormányfő engedett a náci Németország Csehszlovákiára vonatkozó követeléseinek.
Chamberlainre ma a helytelen, az agresszorral szembeni belenyugvás politikai szimbólumaként emlékeznek, amely nemhogy megállította volna, hanem felgyorsította a második világháború kezdetét.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben a 2016-ban összeállított, és feltételezések szerint politikai céllal készült hírszerzési jelentés ügyében.
John Ratcliffe a Fox News hírtelevízió vasárnapi politikai magazinjában elmondta, hogy az elszámoltathatóság megteremtése érdekében született a nyomozati indítvány az igazságügyi minisztérium felé a július közepén nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján. „Továbbra is azon leszünk, hogy megosszuk azokat a hírszerzési anyagokat, amelyek támogatják igazságügyi minisztériumunkat abban, hogy méltányos és igazságos állításokat tudjon megfogalmazni azokkal szemben, akik ezt az „átverést” elkövették az amerikai emberekkel szemben” – fogalmazott a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója.
Tulsi Gabbard, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója nyilvánossá tett a minősítés alól feloldott dokumentumokat, ezek – állítása szerint – arról tanúskodnak, hogy 2016-ban az Obama-adminisztráció az elnök utasítására olyan hírszerzési jelentést készíttetett, ami arról szólt, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében befolyásolta a 2016-os elnökválasztást, és amiről tudta, hogy valótlanság.
John Ratcliffe CIA-igazgató a vasárnap adott interjúban úgy vélte, hogy a jogi eljárás lehetséges érintettjei, azaz
Hillary Clinton volt külügyminiszter, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója esetében nem érvényes az ötéves elévülés, ugyanis 2020-ban eskü alatt tettek vallomást az orosz választási beavatkozásról zajló kongresszusi vizsgálat keretében.
Barack Obama volt elnök szóvivője visszautasította a feltételezéseket, és a kongresszusi demokraták is politikai alapú támadásról beszéltek.
Jim Himes, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezető demokrata tagja alaptalannak nevezte a nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmát, míg Mark Warner, a szenátus hírszerzési bizottságának rangidős demokrata tagja azzal vádolta Tulsi Gabbardot, a Nemzeti Hírszerzés jelenlegi igazgatóját, korábbi demokrata képviselőt, hogy pozícióját fegyverként használja arra, hogy az elnök „összeesküvés-elméleteit” felerősítse.
Nem kizárt, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton és Donald Trump ismét megmérkőzik egymással, amennyiben a demokraták rosszul szerepelnek a félidős kongresszusi választásokon – jelentette ki Dick Morris, Bill Clinton volt amerikai elnök egykori főtanácsadója a WABC New York-i rádióállomásnak adott interjújában.
A beszélgetésben Morris úgy vélte, egy esetleges demokrata kudarc a novemberi, úgynevezett félidős – tehát a választási ciklus félidejében tartandó – kongresszusi választásokon könnyen Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök ellen hangolhatja a Demokrata Pártot. Ez pedig Hillary Clinton malmára hajtaná a vizet – szögezte le a volt főtanácsadó. Hillary Clinton a 2016-os elnökválasztáson Donald Trump republikánus jelölttel szemben alul maradt, korábban pedig a pártja elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben Barack Obamával szemben veszített. Dick Morris úgy vélte, Hillary Clinton stratégiája azon alapszik, hogy magát a demokraták előtt Biden legesélyesebb alternatívájaként állítsa be. „Minél rosszabban szerepel (Biden), annál jobban jön ki belőle (Clinton)” – fogalmazott Morris. Leszögezte: egyetlen ember képes ilyen stratégiát felállítani, és az Bill Clinton volt elnök. Rámutatott arra is, hogy a 74 éves Bill Clinton szintén igyekszik ellensúlyozni a Demokrata Párton belül kialakult radikális baloldali csoportot, amelyet nem minden demokrata párti szavazó néz jó szemmel. Morris úgy vélte, ez a csoport okozta néhány héttel ezelőtti időszaki választások demokrata szempontból „katasztrofális eredményét” is. Jóllehet Hillary Clinton egyelőre nem beszélt arról, hogy indulna-e a 2024-es elnökválasztáson, már többször is nyilvánosan hangsúlyozta a félidős választások fontosságát. Mindeközben a Politico című amerikai lap magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Clinton házaspár vélhetően vissza akar térni a politikába. Donald Trump egyelőre szintén nem jelezte indulási szándékát, ám nyilvánosság előtt már többször említette, hogy fontolgatja az újabb megméretést. „Azt hiszem, őszintén szólva, sokan örülnének egy ilyen döntésnek, és lehet, hogy majd visszatérek rá a félidős választások után” – fogalmazott Trump. A legutóbbi felmérések szerint a republikánus párton belül egyelőre Trumpnak van a legtöbb esélye a győzelemre. Ezt támasztja alá a Reuters brit hírügynökség decemberi egyik közvéleménykutatása is, mely szerint a republikánusok 54 százaléka választaná a volt elnököt, 11 százalékuk pedig Ron DeSantis floridai kormányzót. A Gallup amerikai közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből az is kiderült, hogy 2021-ben az amerikai választópolgárok pártpreferenciáját tekintve a Demokrata Párt kilencszázalékos előnyről ötszázalékos hátrányba került a republikánusokkal szemben. A Gallup közlése szerint 1991 óta – amióta az intézet rendszeresen méri az Egyesült Államokban a pártok támogatottságát – ez a legnagyobb arányú változás a pártok támogatottságában.
Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => Nem kizárt, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton és Donald Trump ismét megmérkőzik egymással, amennyiben a demokraták rosszul szerepelnek a félidős kongresszusi választásokon - jelentette ki Dick Morris, Bill Clinton volt ameri... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1642531140 [modified] => 1642522361 ) [title] => Bill Clinton volt főtanácsadója szerint elképzelhető újabb Clinton-Trump párharc 2024-ben [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38146&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38146 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 38147 [image] => Array ( [id] => 38147 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169.jpg [original_lng] => 81270 [original_w] => 780 [original_h] => 438 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169.jpg [width] => 780 [height] => 438 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169.jpg [width] => 780 [height] => 438 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169.jpg [width] => 780 [height] => 438 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/160201150128-trump-clinton-split-portrait-exlarge-169.jpg [width] => 780 [height] => 438 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1642515429:4 [_thumbnail_id] => 38147 [_edit_last] => 4 [views_count] => 3515 [_oembed_8799180027f0054f7ee20e837124e867] =>
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…