Fejezze be Vera Jourová uniós biztos a képmutató politikai támadásokat, és ott indítson jogállamisági eljárást, ahol van miért – erre szólította fel Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Facebook-oldalán csütörtökön az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagját.
A jobboldali magyar, lengyel, szlovén vagy éppen bolgár kormányt emberek milliói választották meg demokratikus körülmények között. Ezzel szemben Máltán egy újságírónő meggyilkolásának szálai egyértelműen a baloldali kormányhoz vezetnek. „Akkor hol is beteg a demokrácia, ahogy Vera Jourová szokta mondani?” – áll a bejegyzésben.
Hidvéghi Balázs a Facebook-oldalán látható videóban Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő halálának ügyében azt mondta: évek óta folyik a nyomozás, amely alapján „egyértelmű, hogy a politikai gyilkosság szálai a baloldali máltai kormány legmagasabb szintjéig vezetnek el”.
Ehhez képest az európai baloldali frakciók évek óta ködösítenek ebben az ügyben, és többször próbálták megakadályozni hogy egyáltalán napirendre vegye az ügyet az EP. A Fidesz EP-képviselője szerint ez a politikai és erkölcsi cinizmus már önmagában botrányos.
Az azonban még ezen is túltesz, hogy ugyanezek a baloldali képviselők, akik a máltai szocialista kormányt érintő gyilkossági ügyben hallgatnának, folyamatosan mondvacsinált ügyekkel és hazugságokkal támadnak jobboldali, kereszténydemokrata kormányokat Lengyelországban, Magyarországon, az utóbbi időben Szlovéniában, sőt most már Bulgáriában is – mondta.
„Felszólítom Vera Jourová biztost, hogy ha valóban olyan fontos számára a demokrácia, akkor indítson jogállamisági eljárást Máltával szemben. Úgy tűnik, ott van miért. És ne folytasson ideológiai háborúskodást több millió közép-európai választópolgár ellen, akik szabad és demokratikus választásokon választottak jobboldali kormányokat” – jelentette ki Hidvéghi Balázs.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…