Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagországainak nem sikerült megállapodniuk Helga Schmid főtitkár utódjáról, miközben a főtitkár megbízatása kedden lejárt – közölte a soros elnökséget ellátó Málta EBESZ-képviselője az X közösségi oldalon.
A német diplomata 2020 decembere óta látta el a tisztséget, amelyet tavaly decemberben idén szeptemberig meghosszabbítottak. Oroszország ugyanakkor nem járult hozzá egy ezt meghaladó hosszabbításhoz.
Diplomaták szerint Málta Igli Hasani volt albán külügyminisztert javasolta a posztra egy olyan „megállapodáscsomag” részeként, amelynek keretében holland, georgiai és norvég diplomatákkal töltötték volna fel az EBESZ vezető tisztségeit. Oroszország azonban ellenezte a tervet, emellett Görögország és Törökország is elégedetlen volt vele, mivel jelöltjeiket nem vették figyelembe a pozíciók tervezett betöltésénél.
A jelenlegi körülmények között az EBESZ állandó tisztségviselői fogják irányítani a szervezetet, míg diplomáciai megoldás nem születik a kérdésben.
Keddi sajtótájékoztatóján Schmid hangsúlyozta: a jelenlegi feszültségek ellenére az EBESZ fontos szerepet tölt be. Rávilágított, hogy a szervezetet éppen azért hozták létre, hogy nyitva tartsák a diplomáciai kommunikációs csatornákat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ukrajnai háború ellenére az EBESZ tagállamainak diplomatái – ideértve Ukrajnát és Oroszországot is – hetente összeülnek Bécsben.
Mint mondta, az EBESZ képes a konfliktusokat követő tűzszünetek felügyeletére, s ezzel összefüggésben egyebek között Ukrajnát említette.
Az EBESZ a legnagyobb regionális biztonsági szervezet a világon, célja a stabilitás, a béke és a demokrácia védelme. A bécsi központú szervezet 57 taggal rendelkezik Európából, Észak-Amerikából és Közép-Ázsiából.
Helga Schmid, német diplomata, az Iránnal megkötött nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások kulcsfontosságú résztvevője lett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára. Ő lett az első nő ezen a poszton.
Az 59 éves Schmid 2016 óta az Európai Külügyi Szolgálat főtitkára. Az 1990-es években a washingtoni német nagykövetség szóvivője volt.
Az EBESZ központja Bécsben található. Megbízatása magában foglalja a konfliktusokban való közvetítést, a választások megfigyelését, az emberi jogok betartásának ellenőrzését és a sajtószabadság elvének előmozdítását.
Schmid Thomas Gremingert váltja fel az EBESZ főtitkári posztján, aki 2017 óta vezeti a szervezetet. Az intézmény számára nehéz időszakban veszi át Helga Schmid az irányítást: az EBESZ megpróbálja megoldani a fehéroroszországi, az ukrajnai és hegyi-karabahi konfliktusokat.
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s