A lengyel kormány jóváhagyta a határvédelemről szóló törvény módosításának tervezetét, amely lehetővé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot alá eső térségben, és szabályozná az onnan eddig kitiltott újságírók munkáját is.
A határ menti sávban november 30-án véget ér a Fehéroroszország felől érkező migrációs nyomás miatt szeptember elejétől érvényes rendkívüli állapot, amely a lengyel jog szerint nem hosszabbítható tovább.
A parlament elé kerülő tervezet célja az, hogy az állam vagy a közbiztonság veszélyeztetése esetén biztosítsa a határőrség munkájának hatékonyságát – olvasható a lengyel kormányfői hivatal közleményében.
Az újságírók is dolgozhatnak majd a határon
A belépési tilalmat a tervezet szerint belügyminiszteri rendelet alapján vezethetik majd be a határ menti térség meghatározott területein. A lengyel belügyminiszter-helyettes, Maciej Wasik hétfőn a közszolgálati hírtelevízióban elmondta: a módosítások lényegesen szűkebb körű szigorításokat tartalmaznak a rendkívüli állapotról szóló előírásokhoz képest.
Meghatározott elvek alapján, a határőrség által megszabott módon dolgozhatnak a határ mentén újságírók is, őket a most érvényes rendkívüli állapot teljesen kizárja a térségből. Wasik szerint az említett előírások a lengyel országos szintű szerkesztőségekre vonatkoznak.
A tervezet azt is lehetővé teszi, hogy a határőrök majd nagyobb, hátizsákszerű szerkezeteket használhassanak a tömegoszlató szerek szórására.
Készenlétben a lengyel határőrség
A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. A fehérorosz–lengyel határon múlt hétfőn vált élesebbé a helyzet, azóta a lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén.
A külföldiek többször próbáltak tömegesen átjutni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.
A hétfői nap folyamán a lengyel hatóságok arról számoltak be, hogy a múlt hét óta bezárt Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz oldalára a fehérorosz fegyveresek kíséretében jelentős migránstömeg érkezett meg, egyúttal szinte megüresedett a határátkelő közelében az utóbbi napokban létesített, több mint ezer fős tábor. Estére a bevándorlók sátrakat vertek a határátkelőn. A helyszínre kivezényelt lengyel határőrség készenlétben van.
[type] => post
[excerpt] => Alengyel kormány jóváhagyta a határvédelemről szóló törvény módosításának tervezetét, amely lehetővé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot alá eső térségben, és szabályozná az onnan eddig...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1637063400
[modified] => 1637061124
)
[title] => A lengyel kormány kezdeményezi a határvédelmi törvény módosítását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=33661&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 33661
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 33662
[image] => Array
(
[id] => 33662
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[original_lng] => 210820
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637053925:10
[_thumbnail_id] => 33662
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2498
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.