Az amerikai szövetségi kormány több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be hétfőn a Harvard Egyetem számára, miután az intézmény nem tett eleget az adminisztráció elvárásának a politikai aktivizmus korlátozására.
A döntés azután született, hogy Alan Garber, a Bostonban működő egyetem elnöke hétfőn az intézmény közösségének címzett nyílt levélben közölte, hogy nem tesznek eleget a Trump-adminisztráció elvárásának. Az egyetemi vezető a levélben úgy fogalmazott, hogy a Harvard nem fogja feladni függetlenségét és nem fog lemondani alkotmányos jogairól. Hozzátette, hogy egyetlen kormányzatnak sem engedik, hogy megmondja, a magánintézmény mit tanítson és miként alakítsa felvételi szabályait.
A szövetségi kormányzat pénteken levélben jelezte a Harvard Egyetem vezetésének, hogy mintegy 9 milliárd dollárnyi szövetségi támogatást kockáztat, amennyiben 2025 augusztusáig nem intézkedik átfogó reformokról az intézmény irányításában és vezetőségében.
A Trump-adminisztráció elvárásai között szerepel az is, hogy a szövetségi támogatások fejében a felvételi eljárás, valamint alkalmazottak kiválasztása során csak az érdem számítson, és a nem, a faj, a származás ne legyen tényező. További elvárás, hogy az antiszemitizmussal összekapcsolódott egyetemi tanulmányi programokat átalakítsa a Harvard, reformokat hajtson végre a diákok fegyelmi eljárásait illetően és megszüntesse az úgynevezett sokszínűségi, méltányossági és befogadási (Diversity Equity Iinclusion – DEI) programokat.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai szövetségi kormány több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be hétfőn a Harvard Egyetem számára, miután az intézmény nem tett eleget az adminisztráció elvárásának a politikai aktivizmus korlátozására.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744744380
[modified] => 1744715786
)
[title] => Dollármilliárdokat vonnak meg a Harvard Egyetemtől
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147714&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147714
[uk] => 147690
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147691
[image] => Array
(
[id] => 147691
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132.png
[original_lng] => 415442
[original_w] => 770
[original_h] => 489
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132-300x191.png
[width] => 300
[height] => 191
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132-768x488.png
[width] => 768
[height] => 488
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132.png
[width] => 770
[height] => 489
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132.png
[width] => 770
[height] => 489
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132.png
[width] => 770
[height] => 489
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/image-132.png
[width] => 770
[height] => 489
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744704987:12
[_thumbnail_id] => 147691
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2963
[_algolia_sync] => 539106733000
[_oembed_d945de5bc8d21dca50904361a8d61306] =>
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.