Rusztem Umjerov ukrán védelmi miniszter római látogatásán légvédelmi rendszerek és lőszerek szállításáról tárgyalt az ukrán hadsereg számára olasz kollégájával, Guido Crozettóval – közölte az ukrán védelmi tárca szombaton a közösségi oldalán.
Guido Crozetto olasz védelmi miniszterrel, megbízható partnerünkkel és barátunkkal találkoztam Rómában. Olasz kollégáinkkal együtt részletesen áttekintettük Ukrajna elsődleges szükségleteit a hadszíntéren – ami a légvédelem és a lőszerek. Az ipari együttműködés megerősítéséről is tárgyaltunk. Ukrajna készen áll közös vállalkozások létrehozására és új beruházások vonzására a védelmi ágazat megerősítése érdekében – fogalmazott az ukrán védelmi miniszter, megjegyezve, hogy „a védelmi fejlesztések ígéretes területeit is azonosítottuk a drónok és a tengeri technológiák területén”.
Rusztem Umjerov hangsúlyozta, hálás Olaszországnak az Ukrajna támogatásában játszott vezető szerepéért, és személyesen Guido Crozettonak „a következetes és rendíthetetlen” támogatásáért.
Guido Crozetto olasz védelmi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna katonai támogatásával párhuzamosan politikai megoldást kell keresni az Oroszországi Föderáció inváziója által okozott háború befejezésére − írja az Ukrajinszka Pravda.
A háború már majdnem két éve tart, és úgy gondolom, hogy Ukrajna katonai részvétele és támogatása mellett és azzal párhuzamosan fontos, hogy a politikai megoldáshoz vezető utat kövessük − fogalmazott a miniszter, hozzátéve: katonai eszközökkel nem sikerült elérni a háború lezárását, ezért most politikai-diplomáciai eszközökkel kell megpróbálni ugyanezt.
[type] => post
[excerpt] => Guido Crozetto olasz védelmi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna katonai támogatásával párhuzamosan politikai megoldást kell keresni az Oroszországi Föderáció inváziója által okozott háború befejezésére.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1703496300
[modified] => 1703469374
)
[title] => Diplomáciai megoldást szorgalmazott a háború befejezésére az olasz védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99013&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99013
[uk] => 98934
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98935
[image] => Array
(
[id] => 98935
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408.webp
[original_lng] => 59292
[original_w] => 1199
[original_h] => 799
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408-1024x682.webp
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408.webp
[width] => 1199
[height] => 799
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408.webp
[width] => 1199
[height] => 799
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6408.webp
[width] => 1199
[height] => 799
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703462175:12
[_thumbnail_id] => 98935
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1855
[_oembed_225c6effd79666c3925d0574caee2e14] =>
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024
Olaszország tervei szerint támogatja Ukrajnát az orosz agresszió elleni küzdelmében, ugyanakkor a katonai segélyek „nem lehetnek korlátlanok” – jelentette ki Guido Crozetto olasz védelmi miniszter a Fanpage-nek adott interjújában.
„Az olasz támogatás politikai szempontból mindig is meggyőző volt, de a hozzájárulási lehetőségeket tekintve soha nem volt korlátlan. Technikailag ez a mennyiség korlátozása, míg a politikai döntések meghozatala szempontjából semmi sem változott” – jegyezte meg.
A miniszter biztosított arról, hogy az Ukrajna támogatása addig folytatódnak, amíg nem kezdi el kimeríteni országa saját védelmi készleteit.
Ugyanakkor úgy véli, hogy mára a front stratégiai zsákutcába jutott, aminek kapcsán a dolgok a „konfliktus politikai megoldása” felé haladnak.
„Tanúi vagyunk annak, hogy lehetetlen a csatatéren megoldani a konfliktust. Ezért továbbra is segítünk azoknak, akiknek igazuk van, de naponta elemezzük a legmegfelelőbb taktikát a párbeszéd kiépítésére, a béke megteremtésére és az elfoglalt és feldarabolt területek helyreállításának megkezdésére” – hangsúlyozta Crozetto.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.