Megjelent egy módosító javaslat az állami támogatások elosztásáról Szlovákiában a belügyminisztérium részéről, amely a pártok támogatásához kötné az összeget. A tervezettel kapcsolatban a felvidéki magyarság pártja, a Magyar Szövetség elnöke is megszólalt.
Megváltoztatná a pártoknak járó állami támogatások elosztási rendszerét a belügyminisztérium friss javaslata Szlovákiában. Ennek értelmében csak azok a pártok részesülhetnének a finanszírozásból, amelyek támogatottsága eléri az öt százalékot. Ennél a mértéknél az eddigi határ három százalék volt – írja az Index.
A lap cikkében azt is hozzáteszi, hogy harminc százalékkal csökkenne a pártok támogatása abban az esetben, ha három százaléknál nagyobb lenne az államháztartási hiány. Robert Fico szlovák miniszterelnök ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy a parlamenti bejutási küszöb is módosulna, mégpedig az eddigi ötről hét százalékra. Utóbbi a kisebb támogatottságú pártokat érintené hátrányosan, köztük a felvidéki magyarság képviseletét ellátó Magyar Szövetséget, amely az eddigi választások alkalmával javarészt öt százalék alatti eredményt ért el.
Gubík László, a párt elnöke egy, a témában tartott sajtótájékoztatón rossznak nevezte a fentebb írt törvénymódosítási javaslatokat. Mint fogalmazott:
„Ha elfogadnánk a belügyminisztérium javaslatait, azok korlátoznák a demokratikus versenyt, ellehetetlenítenék a kisebb, de regionálisan erősebb pártokat, valamint bebetonoznák az egyre erőteljesebben meglévő társadalmi polarizációt. A rossz kínálatra megfelelő és kulturált választ adunk.”
A pártelnök egyúttal kifejtette, szeretné, hogy törvényi szinten definiálják a nemzetiségi párt fogalmát, továbbá az alapszabályukból világosan értelmezhetővé váljon, hogy az adott nemzetiség érdekképviseletét szeretnék ellátni. Mindezeken túl a választási listájukon a jelölteknek legalább 80 százalékban a nemzetiséghez tartozó tagoknak kell szerepelniük.
A Magyar Szövetség a regionális küszöb bevezetését is szorgalmazza. Ennek lényege a következő: ha egy párt az adott megyében öt százaléknál jobb eredményt ér el, de országos szinten rosszabbul szerepel, képviselői helyekhez juthatna. Az elnök szerint ugyanis a regionalizmus térnyerése szükségszerű lenne a szlovák társadalomban.
Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke a csehországi modellt hozta fel pozitív példaként a pártok finanszírozásának elosztásával összefüggésben, amelynek lényege, hogy a támogatási rendszer az országos parlamenti választásokon kívül figyelembe veszi a régiós és az európai parlamenti választások eredményét is.
Gubík László úgy véli, javaslataik vitaképesek, és szerinte ezekből kellene kiindulni a tárgyalásokon. Ugyanakkor elmondta, hogy az országos politizálásról sem mondanak le, mivel az „A ligában” szeretnének szerepelni.
[type] => post
[excerpt] => Megjelent egy módosító javaslat az állami támogatások elosztásáról Szlovákiában a belügyminisztérium részéről, amely a pártok támogatásához kötné az összeget. A tervezettel kapcsolatban a felvidéki magyarság pártja, a Magyar Szövetség elnöke is me...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753281300
[modified] => 1753269307
)
[title] => Veszélybe kerülnének Szlovákiában a kisebb pártok egy új javaslat miatt, megszólalt a Magyar Szövetség is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=157417&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157417
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 157418
[image] => Array
(
[id] => 157418
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico.png
[original_lng] => 1826371
[original_w] => 1615
[original_h] => 787
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico-300x146.png
[width] => 300
[height] => 146
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico-768x374.png
[width] => 768
[height] => 374
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico-1024x499.png
[width] => 1024
[height] => 499
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico-1536x749.png
[width] => 1536
[height] => 749
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico.png
[width] => 1615
[height] => 787
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gubik-laszlo-fico.png
[width] => 1615
[height] => 787
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1753258508:5
[_thumbnail_id] => 157418
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1433
[_algolia_sync] => 326876964000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1010744
[1] => 1121060
[2] => 1066
[3] => 253
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gubík László
[1] => Magyar Szövetség
[2] => Szlovákia
[3] => választási törvény
)
)
[1] => Array
(
[id] => 151993
[content] =>
Tizennégy év után visszakapta szlovák állampolgárságát Gubík László.
Gubík László, a hirado.hu-nak adott interjúban tavaly novemberben kifejtette, hogy vissza fogja igényelni a szlovák állampolgárságát, kiemelte, hogy ezt személyesen is jelezte már a szlovák kormányfőnek.
Az Index a pozitív fejlemény kapcsán kiemelte, hogy most már semmi sem áll útjába annak, hogy jelöltként induljon a szlovákiai parlamenti választáson.
A politikus 2011-ben veszítette el szlovák állampolgárságát, amikor felvette a magyart. Az akkori törvények ugyanis tiltották a kettős állampolgárságot, és ennek értelmében Gubík automatikusan elvesztette szlovák állampolgárságát.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm