Emmanuel Macron francia elnök vasárnap bejelentette, hogy a „durvuló világgal” és a fokozódó veszélyekkel, különösen az oroszországi fenyegetésekkel szemben Franciaország a következő két évben az eredetileg tervezettnél gyorsabban akarja növelni védelmi kiadásait.
1945 óta még soha nem fenyegette ekkora veszély a szabadságot, és soha nem függött ilyen mértékben kontinensünk békéje a jelenlegi döntéseinktől – mondta az államfő a fegyveres erők vezetőihez intézett hagyományos beszédében a július 14-i nemzeti ünnep, a francia forradalom kitörése évfordulójának előestéjén.
Emmanuel Macron szerint Európa „veszélybe került, miután az ukrajnai invázióval háborút hoztak a területére, miközben az Egyesült Államok bizonytalanságot teremtett a támogatás folytonosságát illetően, és Európánk a válságok hatalmas ívének élére került”.
„A második világháború után létrejött nemzetközi rendet egyre inkább megkérdőjelezik és meggyengítik, és mivel nincsenek többé szabályok, a legerősebb törvénye érvényesül” – hívta fel a figyelmet a francia elnök.
Emmanuel Macron beszédében ismét megemlítette Franciaország nukleáris elrettentő erejének európai dimenzióját, jelezve, hogy megbízta a védelmi minisztert, hogy kezdeményezzen stratégiai párbeszédet azon európai partnereinkkel, akik készek erre.
[type] => post
[excerpt] => Emmanuel Macron francia elnök vasárnap bejelentette, hogy a „durvuló világgal” és a fokozódó veszélyekkel, különösen az oroszországi fenyegetésekkel szemben Franciaország a következő két évben az eredetileg tervezettnél gyorsabban akarja növelni v...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1752528480
[modified] => 1752534293
)
[title] => Macron felszólította a francia hadsereget, hogy védjék meg a szabadságot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=156623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156623
[uk] => 156595
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 156596
[image] => Array
(
[id] => 156596
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[original_lng] => 85513
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/630-360-1746884259-318.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1752523497:12
[_thumbnail_id] => 156596
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2060
[_algolia_sync] => 251901928001
[_oembed_865fc88e83b82b616fdb608984b6f0ba] =>
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…