Az Ukrajna támogatására irányuló figyelem lanyhulása a különböző információs platformokon, a külföldi információs térben rossz hatással van Ukrajnára – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök évértékelő sajtótájékoztatóján, közölte az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök elmondta: „Az Ukrajnára irányuló figyelem csökkenése a különböző információs platformokon, a külföldi információs térben rossz hatással van a támogatásunkra.” Mint fogalmazott, Oroszországnak ebben sikere van, és ezt el kell ismerni. Hozzátette, hogy az Oroszország a harctéren nem volt sikeres, diplomáciai téren viszont igen.
„Ezen a pályán. Egyes államok tétovázni kezdtek, egyes államok ingadozni kezdtek, hogy kinek kell először segíteni, Izraelnek vagy Ukrajnának. Ennek az egésznek biztosan nincs pozitív hatása” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Az Észak-atlanti Szövetségnek elegendő erőforrása van ahhoz, hogy támogassa Izraelt a Hamásszal való konfliktusában, de ahhoz is, hogy katonailag támogassa Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborújában – jelentette ki Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes.
„Azt hiszem, elég erőforrásunk van a szövetségünkben. A 32 NATO-ország – remélem, Svédországgal együtt – több mint 1 milliárd embert és a globális GDP több mint 50 százalékát teszi ki. Megvannak az erőforrásaink ahhoz, hogy töretlenül odafigyeljünk arra, amit Ukrajna támogatásáért kell tennünk” – mondta Mircea Geoană péntek este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva.
Szerinte a NATO-nak „konkrét védelmi tervei” vannak abban a kontextusban, amelyben a szövetség két közvetlen fenyegetést azonosított: Oroszországot és a terrorizmust. „Ismét össze kell majd zárnunk a sorokat, támogatnunk kell Izraelt, mert arról az államról van szó, amely ellen agressziót követtek el, de úgy, hogy elkerüljük az eszkalációt és a közvélemény felhergelését, és meggyőződésem, hogy ezt higgadtan és türelmesen tudjuk majd megtenni” – mondta az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettese.
Geoană hozzátette, hogy vannak olyan szereplők, például Oroszország, amelyek „rendkívül örülnének, ha a Nyugat, az USA és mi is elkezdenénk megosztani a figyelmünket a keleten és Kelet-Európában, Ukrajnában zajló események között”. „Ez nem fog megtörténni” – mondta a NATO-főtitkárhelyettes. „Mindkét helyzetet kezelni fogjuk, reméljük, hogy a Közel-Keleten a lehető leghamarabb lecsillapodik a helyzet, és továbbra is támogatjuk Ukrajnát” – tette hozzá Geoană. Leszögezte: az újabb konfliktusok megjelenése nem éri felkészületlenül a NATO-t.
Azt is kijelentette: a romániai polgároknak nem kell terrorcselekményektől tartaniuk, az ország biztonságos. Románia biztonsága kívülről is szavatolt, mert a NATO-ban vagyunk, és belülről is, a realitásaink miatt, biztonságos ország vagyunk, és úgy gondolom, hogy ezt mindenáron meg kell őrizni. Ez az, amit mindannyian teszünk, hogy megelőzzük az ilyen helyzeteket, és megőrizzük azt, ami Romániában sok más európai országgal szemben többletnek számít, egy bizonyos békésebb társadalmi légkört” – mondta Geoană.
„Szeretném, ha a románok egy kicsit nyugodtabbak lennének, bár nehéz nyugodtnak lenni, amikor ilyen képekkel és információkkal bombáznak” – tette hozzá Mircea Geoană, kijelentve: bízik a romániai biztonsági szervekben.
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024