Petr Pavel cseh államfő büszke arra, hogy Csehország szilárdan azok oldalán áll, akik védik a jogot, az igazságot és a párbeszéd szükségességét.
A cseh köztársasági elnök erről hétfőn a prágai Hradzsinban a külföldi diplomaták fogadásán beszélt Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Kijelentette, hogy az európai biztonság, szabadság és demokrácia számára a legnagyobb kihívást változatlanul Oroszország jelenti.
A cseh államfő október 28., Csehszlovákia megalakulásának évfordulója, Csehország állami ünnepe alkalmával fogadta a Prágában akkreditált külföldi nagyköveteket, illetve a diplomáciai képviseletek vezetőit.
A világ országainak lakossága – fejtette ki Petr Pavel – jelenleg nagy bizonytalanságnak van kitéve, amelyet a dezinformációs kampányok, a modern technológiák és a klímaváltozások felerősítenek. Ennek ellenére megjelentek az előrelépés első „törékeny jelei” is. Ezzel kapcsolatban a közel-keleti helyzetet, a palesztin terrorista szervezet, a Hamász által fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását említette.
„A másik oldalon Oroszország egyre intenzívebb támadásokat folytat Ukrajnában a civil lakosság ellen. Oroszország agressziójával és hibrid háborújával igyekszik újra kiterjeszteni befolyását Kelet- és Közép-Európában” – vélekedett a cseh elnök.
„Ez ellen egységünk jelenti a legerősebb védekezést. Európa, gyakran ugyan fájdalmasan, de megtanulta, hogy a gyengeség és a széthúzás ösztönzőleg hat azokra, akik a békét és a stabilitást fenyegetik” – húzta alá az elnök, aki felszólította az európaiakat Ukrajna támogatásának folytatására, és az összehangolt büntetőintézkedésekre, amelyek kulcsfontosságúak annak érdekében, hogy Oroszországot a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.
„Célunk a biztonság megerősítése, a béke védelme, nem pedig a háború előkészítése” – tette hozzá Petr Pavel.
Az októberi cseh képviselőházi választásokkal összefüggésben az államfő kedvezőnek nevezte a magas választói részvételt. „Az eredmények megmutatták, hogy a lakosság többsége elutasítja a szélsőségeket, és támogatja a nyugati orientáció fenntartását” – vélekedett a cseh vezető.
Leszögezte: eltökélt szándéka, hogy hozzájáruljon az erős demokratikus elveken alapuló független intézmények és a három alapelven nyugvó, változatlan cseh külpolitika fenntartásához. Az első alapelv a biztonság és szolidaritás, ami azt jelenti, hogy Csehország továbbra is aktív tagja a NATO-nak, és támogatja Ukrajna védelmi erőfeszítéseit.
A második alapelv az európai összetartozás elve, melynek alapján Csehország aktív és konstruktív tagja az Európai Uniónak. „A harmadik alapelvet az emberi méltóság és a szabadság védelme jelenti, nemcsak az ENSZ-ben, hanem minden más fórumon is” – jelentette ki Petr Pavel a diplomaták előtt.
Az ukrán csapatok már most is folytatnak ellentámadást, felszabadítják a lakott területeket, miközben nem szabad gyors eredményeket várni az ország teljes területét átfogó általános hadművelettől – jelentette ki Ihor Zsovkva, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője, az elnök diplomáciai főtanácsadója a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zsovkva rámutatott, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadásának végső célja az orosz megszállók által elfoglalt valamennyi terület felszabadítása. „Az ellentámadás végső célja az összes terület visszafoglalása, beleértve a Krímet is” – tette hozzá.
Az amerikai újságíróknak a diplomáciai főtanácsadó megerősítette, hogy a védelmi erők bizonyos ellentámadásai már folyamatban vannak, de részleteket nem közölt. Egyúttal el akarta oszlatni a különböző várakozásokat, hogy a kampány gyors eredményeket hoz. Szerinte Ukrajnának hosszú hónapokra lehet szüksége, hogy elérje a célját.
A helyettes elnöki hivatalvezető arra is emlékeztetett, hogy a fegyveres erőknek nem ez az első ellentámadása, utalva az ukrán hadsereg tavaly szeptemberi és októberi sikeres offenzívájára Harkiv és Herszon térségében. Hozzátette, hogy a jelenlegi offenzíva „valószínűleg nem lesz az utolsó ellentámadás”. „Ukrajnának több tüzérségi és egyéb lőszerre van szüksége a nyugati partnerektől a siker eléréséhez” – hangsúlyozta Ihor Zsovkva.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán csapatok már most is folytatnak ellentámadást, felszabadítják a lakott területeket, miközben nem szabad gyors eredményeket várni az ország teljes területét átfogó általános hadművelettől – jelentette ki Ihor Zsovkva. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686657900 [modified] => 1686655707 ) [title] => Hónapokba telhet, amíg az ukrán fegyveres erők teljesen felszabadítják Ukrajnát a Krímmel együtt – Elnöki Hivatal [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81537&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 81537 [uk] => 81548 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 81538 [image] => Array ( [id] => 81538 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [original_lng] => 31410 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/zsovka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1686646299:3 [_thumbnail_id] => 81538 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4614 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
A háború megnyerése érdekében Ukrajnának nemcsak minden területét kell visszafoglalnia, hanem olyan feltételeket is kell teremtenie, amelyek mellett soha többé nem fordulhat elő egy újabb invázió – jelentette ki Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka egy interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zaluzsnij a Dmitro Komarov újságírónak adott interjújában elmondta: „A mi győzelmünk egyértelműen Ukrajna megszállt területeinek a teljes felszabadítása. Az egész területet fel kell szabadítani, de ez nem elég. Ukrajnának mint államnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minden, ami 2022. február 24-én kezdődött, soha ne legyen megismételhető.”
A főparancsnok leszögezte: újjá kell építeni egy ilyen rendet, amelynek értelmében Oroszországnak soha nem lesz lehetősége megismételni az agresszióját. Ezért Ukrajna győzelme a megszállás megszüntetése és az erős, modern és nagy fegyveres erők – tette hozzá. „A világtörténelem ismer olyan államokat, amelyek léteznek, és azt jelzik, hogy jobb, ha nem nyúlnak hozzájuk. Ukrajnának ilyen állammá kellene válnia” – magyarázta Valerij Zaluzsnij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A háború megnyerése érdekében Ukrajnának nemcsak minden területét kell visszafoglalnia, hanem olyan feltételeket is kell teremtenie, amelyek mellett soha többé nem fordulhat elő egy újabb invázió – jelentette ki Valerij Zaluzsnij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1683979980 [modified] => 1683976322 ) [title] => Zaluzsnij: Ukrajnának a győzelmet egész területének a felszabadítása jelenti, de ez nem lesz elég [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=78686&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 78686 [uk] => 78705 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 78687 [image] => Array ( [id] => 78687 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [original_lng] => 35761 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zaluzsnij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1683969453:2 [_thumbnail_id] => 78687 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4078 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e31ab69711c33d304d930e0d4fe57b0c] =>
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
🚨 SCOOP‼️: Ukrainian Ambassador to the UK, Gen. Valeriy Zaluzhny, is quietly preparing a run for president – in direct opposition to Zelensky.
A source close to the budding campaign tells me his HQ is already active in London, and recruitment is underway. This isn’t just… pic.twitter.com/ULxtpdc0gD
Az ukrán Belügyminisztérium algoritmust dolgozott ki a Donbászon és a Krím-félszigeten végzett munkavégzéshez azok teljes felszabadítása után. Ezt Ihor Klimenko, Ukrajna belügyminisztere mondta a Jedini Novini című adásban március 6-án, hétfőn.
„A minisztériumnak van egy működő algoritmusa a Belügyminisztérium feladataihoz hazánk jövőbeni felszabadított területeire vonatkozóan. Számításaink is vannak a személyzetről, szolgáltatásaink személyzetéről. És természetesen szoros együttműködésben dolgozunk a Védelmi Minisztériummal és más minisztériumokkal” – mondta.
Megjegyezte, hogy ez az algoritmus összetett, nehéz és sok éven át tartó rutinszerű munkát jelent. Ez érinti az óvodai nevelést, és az iskolai képzési programok visszatérését, valamint az adminisztrációk és a rendészeti egység munkáját, illetve az együttműködőkkel való kapcsolattartást.
„Vagyis az államhatalom teljes megújítása és megalapozása hazánk ideiglenesen megszállt területein” – foglalta össze Klimenko.
Donbászon, ahol jelenleg aktív harcok folynak, a háború után semmi élő nem marad, de mi mégis felszabadítjuk – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát megnyitó online beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök kiemelte: „Az offenzívával kapcsolatban. Ott nem olyan bonyolult a helyzet, az Oroszországi Föderáció katonai és politikai vezetésében nem zsenik dolgoznak. A védelmünk gyenge pontjait keresik, figyelnek minket. Nem véletlenül támadják a civil szektort, az infrastruktúrát, a logisztikát, az energiahálózatot. Mindezek a csapások nem véletlenek.”
Zelenszkij szerint az oroszok megpróbálják megfélemlíteni az embereket, hogy káosz legyen, és ne legyen erő az országon belüli egyesülésre. „Folyamatosan dolgoznak ezen. Ezért keresik a gyenge pontokat – hazánk déli részét figyelik. Majdnem egy éve folyamatosan dolgoznak keleten, ott a legforróbb a helyzet, ott vannak a legnagyobb csoportjaik. Még akkor is, amikor Herszont visszafoglaltuk, mintegy 40 000 katonájuk menekült keletre” – jegyezte meg.
Az államfő hangsúlyozta, hogy a megszállók éppen keleten keresik a gyenge pontokat az ukrán védelemben. „Hogyan harcolnak ott? Nap mint nap lőnek tüzérséggel civil házakat, abszolút nem véletlenül, mindent elpusztítanak, hogy az emberek elmenjenek, elfogyjanak, aztán megpróbáljanak bejutni oda. Ezt csinálják Donbászon. Tudjuk, hogy a háború után nem lesz semmi élő Donbászon. Most az emberekről és az infrastruktúráról is beszélek” – mutatott rá.
Az elnök párhuzamot vont az Oroszországi Föderáció katonai és politikai vezetésének az ukrajnai háborúban és Adolf Hitlernek a második világháborúban tanúsított fellépése között. „Ugyanúgy, ahogy Hitler cselekedett a második világháború alatt. Itt nincsenek meglepetések. Tudjuk, mit csinálnak. Ha sikerül erősebbeknek lennünk partnereinkkel, korábban lesz a felszabadítás. Ha a folyamat lelassul, fennáll annak a veszélye, hogy az egész Donbász elpusztul, de úgy is, akkor is mindent visszafoglalunk, de az emberekre gondolok, szeretnék korábban támogatást kapni, hogy minél több embert megmentsek, és ez a legfontosabb dolog” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Volodimir Zelenszkij elnök kedd reggel a Donyeck megyei Bahmutba látogatott – jelentette az rbc.ua hírportál a Freedom televízió tudósítóira hivatkozva.
A közlés szerint az államfő látogatását nem jelentették be előre. A város hónapok óta súlyos harcok színhelye.
Mint hírportálunk november 14-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök az orosz megszállás alól korábban felszabadult Herszonba látogatott. A dél-ukrajnai megyeszékhelyre érkezése után az elnök kijelentette: „megyünk előre. Készen állunk a békére, a békére egész országunk számára.” Az államfő köszönetet mondott a NATO-nak és Ukrajna más szövetségeseinek is az Oroszország elleni háborúban nyújtott támogatásukért.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Az Egyesült Államok Ukrajnának a mindenkori szükségletei alapján nyújt támogatást, de Kijev önállóan dönti el, hogy a harcok határai hol húzódnak a jövőben, és mely területeket akar felszabadítani – jelentette ki Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője sajtókonferencián, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Price hangsúlyozta: az ukránoknak kell eldönteniük, mik a céljaik. Az USA viszont megadja a támogatást a harchoz szükséges mértékben – tette hozzá. „De végső soron az a kérdés, hogy Ukrajna eltökélt-e a február 24. utáni vagy még a február 24-e előtti, sőt a 2014-es területeinek a visszafoglalása mellett. Ez az ukrán kormánynak, mint az ukrán emberek által demokratikusan megválasztott képviselőjének a döntése” – mutatott rá.
Mint a szóvivő kifejtette: az Egyesült Államok mindig az aktuális szükségletei szerint nyújt támogatást Ukrajnának. „Jelenleg délen, keleten és azon a területen folyik a csata, amelyet Oroszország február 24. óta próbál illegálisan elfoglalni vagy ellenőrizni. Végül is ennek a csatatérnek a körvonalai a jövőben az ukrán kormány döntésétől függ” – húzta alá.
Újságírói kérdésre, hogy az Egyesült Államok kész-e segíteni Ukrajnát a február 24. előtt megszállt területek, így Donbász és Krím felszabadításában, Price elmondta: „addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig kell, ameddig Ukrajna helyreállítja a szuverenitását, függetlenségét, területi integritását. De ennek pontos dinamikája az ukrán népen múlik.”
Az újságíró megkérdezte, hogy Price szavai azt jelentik-e, hogy az Egyesült Államok nem tesz különbséget a február 24-e előtti és utáni területek között, vagyis, hogy a 2014. februári (a Krím és Donbász megszállása előtti) határok számítanak-e az egyetlen lehetséges határnak. A sajtószóvivő válasza szerint ez a kérdés az ukrán kormányt érinti, nem az amerikai kormányt. Az országok csak az idővonal egy meghatározott pillanatához, az ukránok előtt álló csatához igazítják a támogatásaikat – magyarázta.
„Tehát most és az elmúlt hónapokban, amikor Ukrajna megnyerte a kijevi csatát, amikor Ukrajna visszafoglalta az oroszok által illegálisan elvett területet, mikor a csata délen, keleten folyik, Ukrán partnereinknek megadjuk azt, amire szükségük van ahhoz, hogy visszafoglalják ezeket a területeket” – ígérte meg Ned Price.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok Ukrajnának a mindenkori szükségletei alapján nyújt támogatást, de Kijev önállóan dönti el, hogy a harcok határai hol húzódnak a jövőben, és mely területeket akar felszabadítani – jelentette ki Ned Price, az amerikai külügyminis... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1670427420 [modified] => 1670426390 ) [title] => Amerika minden támogatást megad Ukrajnának területeinek a felszabadításához, beleértve a Krímet is – Ned Price [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64633&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64633 [uk] => 64646 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 64634 [image] => Array ( [id] => 64634 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price.jpeg [original_lng] => 92321 [original_w] => 786 [original_h] => 458 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price-300x175.jpeg [width] => 300 [height] => 175 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price-768x448.jpeg [width] => 768 [height] => 448 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price.jpeg [width] => 786 [height] => 458 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price.jpeg [width] => 786 [height] => 458 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price.jpeg [width] => 786 [height] => 458 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/ned-price.jpeg [width] => 786 [height] => 458 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1670432940:2 [_thumbnail_id] => 64634 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3211 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_64efe008dfdb41b31e442f552778ed27] =>
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
A téli időszak és Oroszország nyafogása a tárgyalásokkal kapcsolatban nem fogja befolyásolni Ukrajna tervét területeinek a felszabadítására – közölte hétfőn Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó bejegyzésében azt állította, hogy a téli időszak és „Oroszország nyafogása” a tárgyalásokkal kapcsolatban semmilyen módon nem befolyásolja Ukrajna felszabadításának a tervét. „A téli időszak, az éghajlat sajátosságai, a diplomáciai rendezésről mint burkolt behódolásról szóló információs kampány, Oroszország végtelen nyafogása a tárgyalásokról és a tűzszünet szükségességéről nem befolyásolja Volodimir Zelenszkij elnök tervét Ukrajna megszállásának a megszüntetéséről. Ezt az ukrán fegyveres erők megerősítik” – írta Mihajlo Podoljak.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a nyugati országok egyes vezetői az Ukrajna és az Oroszországi Föderáció közötti tárgyalások mellett nyilatkoztak. Elsősorban Emmanuel Macron francia elnök szállt síkra amellett, hogy újra kell kezdeni a tárgyalásokat. Az amerikai sajtó szerint az amerikai és az uniós tisztviselők a téli időszak beköszöntét megfelelő alkalomnak tekintik az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokhoz. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai képviselője úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnának kell eldöntenie, mikor kezdi el a tárgyalásokat Oroszországgal.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Oroszország majd Donyeck vagy Luhanszk felszabadítása után szánja rá magát a béketárgyalásokra Ukrajnával – közölte vasárnap Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt írta: „D – demoralizáció. Oroszországban a folytatódó háború támogatottsága gyorsan a mélypontra esik. Az oligarchától a suszterig ez lesz a vélemény: ideje befejezni.” Hozzátette: politikailag és pszichológiailag Oroszország még nem érett meg az igazi tárgyalásokra és a csapatok kivonására. „De ez meg fog történni. Közvetlenül Donyeck vagy Luhanszk felszabadítása után” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán fegyveres erők Herszon megyei sikeres ellentámadása nyomán az orosz tisztségviselők egyre gyakrabban emlegetik a „párbeszédre való készségről”. Herszon ukrán irányítás alá kerülése után az orosz külügyminisztérium „a tárgyalásokra való nyitottságát hangsúlyozta „előfeltételek nélkül”.
Ukrajna álláspontja azonban változatlan, Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, amit korábban is hangsúlyozott, hogy nem fog tárgyalni Oroszországtól jelenlegi vezetésével.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Az orosz hadseregnek több mint 120 napig tartott annak a területnek az elfoglalása, amit az ukrán fegyveres erők az ellentámadással mindössze négy nap alatt felszabadítottak kisebb csapatlétszámmal, mint amennyi az oroszoknak volt – közölte szombaton Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal Vezetőjének tanácsadója hivatalos Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó azt írta: „az oroszok számszerűen és alapvetően nagyobb erőt képviseltek, amikor három hónapon keresztül naponta 45-60 ezer lövedéket lőttek ki az állásainkra, mi pedig alig tudtunk 4-6 ezerrel válaszolni, miközben nekik 10-15-ször több ágyújuk volt, mint nekünk.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Aresztovics tegnap azt nyilatkozta, hogy az ukrán fegyveres erők az ellentámadás során olyan sok orosz megszállót ejtettek foglyul Harkiv térségében, hogy nem tudják őket hol elhelyezni. Szintén mai jelentések szerint az ukrán csapatok tovább nyomulnak előre Harkiv irányában, és sikereket arattak Donyeck körzetében is.
Mint hírportálunk ugyancsak ma beszámolt róla, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy lapinterjúban azt mondta, meggyőződése, hogy még néhány siker a fronton, akár jelentéktelen győzelmek formájában is, és az orosz csapatok menekülésre fogják majd a dolgot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz hadseregnek több mint 120 napig tartott annak a területnek az elfoglalása, amit az ukrán fegyveres erők az ellentámadással mindössze négy nap alatt felszabadítottak kisebb csapatlétszámmal, mint amennyi az oroszoknak volt – közölte szomba... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1662840120 [modified] => 1662839690 ) [title] => Az ukránok 4 nap alatt felszabadították azt a területet, amit az oroszok 120 nap alatt foglaltak el – Aresztovics [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57251&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 57251 [uk] => 57259 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 57252 [image] => Array ( [id] => 57252 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [original_lng] => 26150 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/olekszij-aresztovics.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1662842349:8 [_thumbnail_id] => 57252 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3484 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] =>
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.