Feloldotta az Egyesült Államok a Ciprus elleni fegyverembargót, a döntést Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök szombaton történelminek nevezte, Törökország hibának minősítette.
Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelentette be, hogy Antony Blinken külügyminiszter pénteken feloldotta „a Ciprust érintő, védelemmel kapcsolatos kereskedelmi korlátozásokat”.
Az Egyesült Államok 1987-ben rendelt el fegyverszállítási tilalmat Ciprus egészére, abban a reményben, hogy ezzel elősegíti a török hadsereg 1974. évi inváziója óta megosztott sziget újraegyesítését. Akkori döntésével Washington a fegyverkezési versenyt is korlátozni kívánta, és azt remélte, hogy sikerül előmozdítani a görög többség és a török kisebbség közötti békés rendezést.
Az amerikai kongresszus 2019 decemberében már enyhített a fegyverembargón, hogy lehetővé tegye nem halálos katonai felszerelések exportját.
A teljes feloldásról szóló mostani rendelkezésre reagálva Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a Twitter-oldalán azt írta:
Történelmi döntésről van szó, amely a két ország közötti stratégiai viszony erőteljes fejlődéséről tanúskodik, beleértve a biztonság területét is.
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by 🇺🇸 @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus🇨🇾. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
A török külügyminisztérium viszont azt közölte, hogy határozottan elítéli a fegyverembargó feloldását. A döntés „fegyverkezési versenyt indít el a szigeten, sértve a Földközi-tenger keleti medencéjének békéjét és stabilitását” – áll az ankarai közleményben, amely felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a döntését, és folytassa a sziget két felével kapcsolatos kiegyensúlyozott politikáját.
Ankara szerint a döntés tovább erősíti a ciprusi görögök hajthatatlanságát is, és kedvezőtlenül hat a ciprusi kérdés rendezésére.
A nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke, Ersin Tatar szombaton a TRT Haber török televízióban úgy nyilatkozott: „Az embargó feloldásával a görög ciprióták támadófegyverekhez jutnak. Ez túlmegy a védelem keretein és növelni fogja a feszültségeket”.
Washington azzal a feltétellel vonta vissza az embargót, ha Nicosia nem engedi meg, hogy orosz hadihajók a kikötőit használják. Amerikai vezetők ugyanis attól tartottak, hogy az embargó közelebb viszi Ciprust Oroszországhoz. Nicosia 2015-ben megállapodást írt alá Moszkvával, amelynek értelmében az orosz hadihajók behajózhattak a kikötőibe – számolt be az MTI.
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
The port city of Mykolaiv has faced repeated Russian attacks. @USAID recently delivered 7 power transformers to replace equipment damaged by Russian attacks and the destruction of the Kakhovka Dam, helping provide power to 400+ households. pic.twitter.com/pV6jXwAwJS
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 16, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by 🇺🇸 @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus🇨🇾. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Az ukrán államhatalom a fekete-tengeri és az azovi-tengeri partvidék blokádjának a feloldására készül, és 2035-re olyan hatalmas hadiflotta építését tervezi, amely képes lesz bármilyen ellenség visszaverésére – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az államfő közölte, hogy Ukrajna olyan hatalmas hivatásos hajóhad építését tervezi, amely képes lesz bárkinek a visszaverésére. „A feladat egy nagy flotta építése 2035-ig. Ez elég hosszú idő, de az első látványos eredményeket már most augusztus 24-én megláthatjuk” – magyarázta Volodimir Zelenszkij. Azt is jelezte, hogy az ukrán államhatalom a fekete-tengeri és az azovi-tengeri partvidék blokádjának a feloldására készül.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB