Oroszország „minden téren” a kapcsolatok továbbfejlesztésére készül Észak-Koreával (KNDK) – reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn arra az újságírói kérdésre, küldött-e a KNDK katonákat, hogy orosz oldalon harcoljanak az Ukrajnai háborúban.
A KNDK közeli szomszédunk, partnerünk, kapcsolatainkat minden téren fejlesztjük, és ez a mi szuverén jogunk. Ez senkiben nem kelthet aggodalmat, mert ez az együttműködés nem irányul harmadik országok ellen. Tovább fogjuk fejleszteni ezt az együttműködést – szögezte le az orosz elnök szóvivője.
Peszkov egymásnak ellentmondónak nevezte az észak-koreai katonáktól szóló dél-koreai és amerikai kijelentéseket, és mivel szavai szerint az az ukrajnai háborút érinti, azt tanácsolta az újságíróknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot az orosz védelmi minisztériummal.
A szöuli külügyminisztérium hétfőn bekérette a dél-koreai orosz nagykövetet, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Oroszország észak-koreai katonákat vet be az Ukrajna ellen vívott háborújában.
A dél-koreai titkosszolgálat a múlt héten közölte, hogy Észak-Korea októberben 1500 katonát küldött Oroszországba, hogy Ukrajnában vessék be őket, és várhatóan további észak-koreai katonákat is vezényelnek majd az ukrán frontra.
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025