Az iráni rendőrség keményebb fellépést ígért az iszlám öltözködési szabályait megsértőkkel szemben, miután a ramadán véget ért.
Szombattól szigorúbb büntetés jár Iránban az olyan „bűncselekményekért”, mint például a női fejkendő viselésére vonatkozó szabályok megsértése – jelentette a Mehr félhivatalos hírügynökség a rendőrség jelentésére hivatkozva.
A rendőrség a muszlim böjti hónapot, a ramadánt lezáró szerdai napon közölte: „jogi kötelességeikből” adódóan keményebb fellépést alkalmaznak a szabálysértőkkel szemben, továbbá minden állampolgárt – főként a lányokat és a nőket – felszólítottak az „erkölcsi értékek” és a „társadalom vallási szabályainak” betartására.
Az iráni kormány a 2022-es tömeges tüntetések óta „elnézőbben” tekintett az öltözködési szabályokat megsértőkre, részben a rendőrség ellen tanúsított növekvő ellenállás miatt.
A több hónapig tartó tömeges tüntetéseket egy 22 éves iráni kurd nő, Mahsza Amini halála váltotta ki, akit 2022 szeptemberében vett őrizetbe az erkölcsrendészet a szigorú öltözködési szabályok megsértéséért. Amini az őrizetben életét vesztette, feltehetően súlyos bántalmazás következtében.
A tüntetések után az iráni hatóságok megerősítették a szabálysértések rögzítését. A felvételeket használva a fejkendő nélkül vezető nők autóját lefoglalták, az öltözködési szabályokat megsértő vendégek miatt pedig üzleteket és éttermeket zártak be.
A tüntetések óta egyre több iráni nő tér el a kötelező öltözködési szabályoktól, amelyet a vallási keményvonalasok nem tolerálnak. A szabálysértések büntetésére egy új, szigorúbb törvénytervezetet nyújtottak be, amelyet a parlament ugyan már elfogadott, de egyelőre még nem lépett hatályba.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4