Bűnösnek vallotta magát a bíróságon minősített iratok gondatlan kezelésének bűncselekményében John Bolton, a Fehér Ház egykori nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.
A 77 éves diplomata vádalku keretében az ellene felhozott 18 vádpont közül egy esetében ismerte el vétkességét az első Trump-adminisztráció idején elkövetett cselekményben a Washingtonhoz közeli Greenbelt bíróságán.
Nemzetvédelmi információ felhatalmazás nélküli visszatartásáért a törvény maximum 10 év börtönbüntetést ír elő, a vádalku keretében ennek maximálisan a felét szabhatja ki a bíró az október 28-ra kitűzött ítélethozatali tárgyaláson, emellett John Bolton beleegyezett 2,25 millió dollár bírság megfizetésébe. Abbe Lowell ügyvéd a bíróság előtt adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ügyfele azt tette, amit „igazi vezetők tesznek, felelősséget vállalt az általa elkövetett hibáért”.
Hayden O’Byrne ügyész, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős vezetője a szövetségi főügyészség nevében úgy fogalmazott, hogy az eset üzenetként szolgál minden köztisztviselő számára, akinek gondjára a közösség minősített, nemzetvédelmi információkat bíz.
A vád szerint John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóként birtokába került iratok tartalmát magán e-mailben és egy üzenőalkalmazáson keresztül két családtagjával is megosztotta. A vádiratban az is olvasható volt, hogy amikor John Bolton e-mail-fiókját egy iráni illetőségű hacker feltörte, az arról tett bejelentésben nem tüntette fel, hogy a fiókon keresztül korábban minősített információt is megosztott. John Bolton – aki 2005 és 2006 között az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete volt – 2018. áprilisától 2019. novemberéig szolgált a Donald Trump vezette Fehér Házban; távozását megelőzően véleménykülönbség alakult közte és az elnök között, viszonyuk azóta feszült.
A diplomata otthonában és irodájában 2025 nyarán hajtott végre házkutatást a nyomozóhatóság, és számos dokumentumot foglalt le, majd a szövetségi ügyészség ősszel emelt vádat ellene.
Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerikai hadsereg felsorakozott tagjai előtt.
III. Károly és Kamilla királyné hétfőn érkezett négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, részben az ország függetlenségének 250. évfordulója alkalmából.
Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban. A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén szólal fel.
Donald Trump köszöntőjében hangsúlyozta:
miközben az Egyesült Államok a brit koronától való elszakadásának 250. évfordulóját ünnepli, nem felejti, hogy a mai amerikaiak ősei a brit szigetekről érkeztek, és magukkal hozták az angolszász örökséget. Rámutatott, hogy a két nemzet azonos gyökerekkel, azonos nyelvvel és értékrenddel rendelkezik, egykor egymással szemben harcoló katonái ma már bajtársként állnak egymás oldalán. „A háború sebei begyógyultak, és a legbecsesebb barátsággá váltak” – fogalmazott az amerikai elnök, felidézve, hogy édesanyja Skóciában született, és egész életében tisztelője volt a brit királyságnak.
Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban.
A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén is felszólal, így első brit királyként lép az amerikai törvényhozás elé. Az amerikai elnök este hivatalos állami vacsorát ad brit vendégének tiszteletére.
Brit uralkodó II. Erzsébet személyében utoljára 2007-ben járt hivatalos látogatáson Washingtonban, és legutóbb 1991-ben tartott beszédet a Kongresszusban, ugyancsak a királynő. Amerikai elemzők értékelése szerint a királyi látogatás segíthet a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok erősítésében. Az amerikai-brit kétoldalú kereskedelem eléri az évi 430 milliárd dollárt.
mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerika...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1777459320
[modified] => 1777409057
)
[title] => Az amerikai elnök hivatalosan fogadta a brit uralkodót Washingtonban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=184754&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184754
[uk] => 184820
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 184756
[image] => Array
(
[id] => 184756
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1.png
[original_lng] => 2165741
[original_w] => 1236
[original_h] => 907
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1-300x220.png
[width] => 300
[height] => 220
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1-768x564.png
[width] => 768
[height] => 564
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1-1024x751.png
[width] => 1024
[height] => 751
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1.png
[width] => 1236
[height] => 907
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1.png
[width] => 1236
[height] => 907
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/trump-karoly-1.png
[width] => 1236
[height] => 907
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777459736:2
[_thumbnail_id] => 184756
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 623
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 858527309002
[_oembed_a044b71bc44935b987e73fa7047ebb2f] =>
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
[_oembed_time_fbecca3469c76128c74a506c49cecf5d] => 1778175125
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 24227
[2] => 10590
[3] => 143371
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Fehér Ház
[2] => hivatalos látogatás
[3] => III. Károly király
)
)
[2] => Array
(
[id] => 174367
[content] =>
Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia – jelentette ki a Fehér Ház adminisztrációjának helyettes vezetője, Stephen Miller.
Miller a CNN-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: Grönlandnak az amerikai biztonsági rendszer részeként „be kell” tagozódnia az Egyesült Államokba, és e cél elérésének egyik lehetséges forgatókönyve akár a sziget katonai elfoglalása is lehet.
Az elnök hónapok óta egyértelműen fogalmaz: az Egyesült Államoknak olyan nemzetté kell válnia, amelynek Grönland is része, mint közös biztonsági rendszerünk eleme…
– magyarázta a tisztviselő.
A műsorvezető közvetlenül rákérdezett, kizárható-e a katonai beavatkozás. Miller kitérő választ adott, és ehelyett megkérdőjelezte Dánia területi igényeit a szigetre.
„Mire alapozzák a területi követeléseiket? Mi az alapja annak az állításnak, hogy Grönland Dánia gyarmata? Az Egyesült Államok a NATO egyik ereje. Ahhoz, hogy képesek legyünk biztosítani az Északi-sarkvidék biztonságát és megvédeni a NATO érdekeit, nyilvánvalóan Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia. Ez tehát egy olyan kérdés, amelyet nemzetként meg fogunk vitatni” – foglalta össze Miller.
White House Press Secretary Karoline Leavitt tells CBS News’ @NancyCordes that peace between Russia and Ukraine remains achievable, despite reports that Russia is providing intelligence on U.S. positions to Iran. Three sources, including a senior U.S. official with direct… pic.twitter.com/k3w9qkaod8
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy nincs határideje Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetője számára az ukrajnai háború befejezésére – számolt be az rbc.ua hírportál a Fehér Házra hivatkozva.
A jelentés szerint a sajtótájékoztatóján Trumpot megkérdezték, hogy kíván-e határidőt szabni Putyinnak az amerikai béketerv jóváhagyására. Válaszul a következőket mondta: „Van egy határidőm a háború végére. És remélem, hogy a háború véget ér.”
Az amerikai elnök azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt három-négy hétben becslések szerint 27 000 ember halt meg, hozzátéve, hogy a háborúnak véget kell vetni. Ezenkívül beszélt az amerikai–ukrán béketervről szóló tárgyalásokról, amelyekre november 30-án Floridában került sor. „Folynak, és jó folynak. Abba akarjuk hagyni az emberek megölését” – magyarázta Donald Trump, aki szerint jó esély van a megállapodásra.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Washingtonban tárgyal Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A megbeszélés tétje nemcsak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, hanem a jövő geopolitikai irányainak kijelölése is. A Fehér Házban zajló egyeztetésen gazdasági, védelmi és energiaügyi kérdésekről is tárgyalni fognak.
A csütörtökön Washingtonba érkezett magyar delegációban több kormánytag is részt vesz, köztük Nagy Márton nemzetgazdasági, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Péntek délután a Fehér Házban ült tárgyalóasztalhoz Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump amerikai elnök, hogy az előző, demokrata adminisztrációt jellemző fagyos viszony után új alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat.
Donald Trump és Orbán Viktor még a tárgyalások előtt a sajtó elé állt, a magyar kormányfő köszönetet mondott a meghívásért. Mint mondta, azért vannak ma itt, hogy új fejezetet nyissanak a két ország kapcsolataiban, mivel az előző, demokrata kormányzat alatt rengeteg kárt okozott az adminisztráció. Az Egyesült Államok és Magyarország aranykorát szeretnék megnyitni, de a fő ügy a béketörekvésekhez való hozzájárulás. Trump ekkor közbevetette, hogy rengeteg ukrán menekültet fogadott be Magyarország, amiért hálát érdemel.
Az újságírók rögtön az orosz olajról kérdezték őket, Trump ezt egy nagyon nehéz ügynek nevezte, megjegyezve, hogy Magyarországnak nincs tengeri összeköttetése, és közben nagyon sok európai ország is vesz orosz olajat, pedig nincsenek ilyen nehéz földrajzi helyzetben.
Orbán Viktor elmondta, szeretné elmagyarázni, hogy a szankció milyen következményekkel járna a magyarokra és a gazdaságra nézve. A magyar kormányfő szerint el kell választani a földgáz és az olaj kérdését, utóbbi két vezetéken keresztül érkezik, Ukrajna és Horvátország felől, de utóbbi önmagában nem tudja ellátni az országot.
Donald Trump ezek után Orbán Viktort kiváló vezetőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy vele ellentétben Európa súlyos hibákat követett el bevándorlási kérdésekben.
Kedvelem és tisztelem őt, jól vezeti az országot, és sikert arat majd a választáson is – ismételte meg korábbi kijelentését az amerikai elnök. A magyar kormányfő ehhez hozzátette, Magyarország egyedülálló, különleges sziget a liberális Európában, modern, keresztény kormányzatával.
Trump későbbre ígért információkat a békecsúccsal kapcsolatban, de abban egyetértettek, hogy minél előbb le kell zárni a háborút. Orbán Viktor erre reagálva elmondta, szerinte Trump komoly erőfeszítést tesz a békéért, viszont Brüsszel és az európai országok nem támogatják ebben, és nem egységes a nyugati válasz.
Donald Trump szerint a magyar kormányfő tiszteletet érdemelne, már csak a migráció területén tett intézkedései miatt is. „Látjuk, mi történik más baráti országokban, és kezdik felismerni, hogy Orbán Viktornak igaza volt, talán titokban tisztelik is ezért” – mondta az amerikai elnök. Orbán Viktor ehhez hozzátette, Magyarországon az illegális bevándorlók száma nulla, de napi egymillió eurós büntetést kell fizetnünk a migrációellenes lépéseinkért. Donald Trump szerint a többi európai országban hatalmas a bűnözés, és ez tönkreteszi őket.
A békecsúcsra áttérve Donald Trump azt mondta, a fő gond, hogy az oroszok nem akarnak megállni. Mindkét fél rengeteg katonát veszít, és emellett nincs pénzügyi racionalitása sem a háborúnak. Szerinte előbb-utóbb Putyin is békét szeretne majd, mivel hetente hétezer katonát veszít, többet, mint Ukrajna, és a háború nagy terhet jelent Oroszország számára.
Az elnök úgy fogalmazott, megörökölte ezt a háborút, de hamarosan le fogja zárni. Orbán Viktor szerint sem tört volna ki a háború, ha annak idején Trumpnak hívják az elnököt, és megérti az elnök elkötelezettségét a békéért, mivel az előző adminisztráció és Európa komoly hibát követett el a háború kezelésében. Donald Trump szerint ennek a háborúnak egy hét alatt véget kellett volna érnie, vagy ki sem kellett volna törnie, és ha ő lett volna az elnök, Ukrajna nem veszített volna területeket.
Az Index tudósítójának kérdésére, hogy az EU-s vezetőkkel vagy Orbán Viktorral ápolna-e jobb kapcsolatokat, Trump azt válaszolta, nem kell választania, mindenkivel jóban van, ráadásul Magyarország is az Európai Unió része, de a migráció kérdésében Orbán Viktorral ért egyet.
Azt is elmondta, hogy a békecsúcsot Budapesten szeretné megtartani, ha eljön az ideje, ebben nincs változás.
„Nem ismerem az ellenfelét, Orbán Viktort fogom támogatni a választáson” – jelentette ki az amerikai elnök, aki szerint a Biden-kormányzat gyakorlatilag lemondott Magyarországról, de Orbán Viktort ő tiszteli és jó kapcsolatot ápolnak. Ezután felidézte, hogy az elmúlt időszakban nagyon jó volt a gazdasági együttműködés az Egyesült Államok és Magyarország között, szóval nem látja értelmét, miért változtatnának ezen a magyarok, amikor olyan sok amerikai befektetés érkezik hozzájuk.
Donald Trump amerikai elnök november 8-án találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel – közölte egy Fehér Ház-tisztviselő – értesült a Bloomberg. A lap információi szerint a megbeszélés helyszíne egyelőre nem végleges, de a felek elsősorban az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók hatásairól tárgyalnak majd.
Orbán Viktor a héten korábban arról beszélt, hogy Washingtonban ül le Trumppal tárgyalni, elsősorban Magyarország energiaellátásának biztonságáról és az orosz olajra kivetett amerikai szankciók hatásairól. Donald Trump és Orbán legutóbb 2024 decemberében találkoztak a floridai Mar-a-Lago birtokon, miután Trump megnyerte az elnökválasztást. Októberben Orbán Viktor részt vett Egyiptomban a Gázai övezet helyzetének javítása miatt összehívott közel-keleti békecsúcson, ahol az azt összehívó amerikai elnök megköszönte neki a részvételt.
Donald Trump megjegyezte továbbá, hogy támogatta Orbán Viktort az előző választáson, és biztos abban, hogy a következőn is kiválóan fog teljesíteni. A kormányfő közösségi média oldalán reagált a békecsúcs sikerére.
White House Press Secretary Karoline Leavitt tells CBS News’ @NancyCordes that peace between Russia and Ukraine remains achievable, despite reports that Russia is providing intelligence on U.S. positions to Iran. Three sources, including a senior U.S. official with direct… pic.twitter.com/k3w9qkaod8
Kamala Harris volt amerikai alelnök kilátásba helyezte, hogy megint indul valamelyik elnökválasztáson.
Kamala Harris a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott, szombaton részben ismertetett interjúban úgy fogalmazott: biztos abban, hogy még az unokahúgai életében lesz női elnöke az Egyesült Államoknak.
Arra a kérdésre, hogy ez a személy ő lesz-e, Kamala Harris úgy válaszolt, hogy „lehetséges”.
Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem hozott végleges döntést az indulásról. Megismételte azonban a könyvében is szereplő kifejezést, miszerint „még nem végzett” a politikai pályafutásával.
„Egész életemet, pályafutásomat a szolgálatnak szenteltem, és sok módon lehet szolgálni, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok tenni a jövőben” – fogalmazott a politikus, aki Joe Biden előző demokrata párti amerikai elnök alelnöke volt, és Biden visszalépése után elnökjelöltként indult a tavalyi választáson, amely a republikánus jelenlegi elnök, Donald Trump győzelmével végződött.
A BBC-interjúban – arra a felvetésre, hogy a fogadóirodák nem sok esélyt jósolnak neki, ha ismét indulna az elnöki tisztségért – Kamala Harris úgy fogalmazott: sokféle felmérés létezik, és ezek mindenfélét mutatnak, de ő soha nem figyelt oda ezekre a közvélemény-kutatásokra. Harris később „zsarnoknak” nevezte Trumpot, és kijelentette: igaznak bizonyultak azok a figyelmeztetések, amelyeket ő az elnökválasztási kampányban a jelenlegi elnökkel kapcsolatban tett.
Az ABC amerikai televíziós társaság egyik humorista műsorvezetője, Jimmy Kimmel felfüggesztésére utalva a volt alelnök azt mondta: Donald Trump olyan mértékben nem tudja elviselni az akár vicc formájában megnyilvánuló bírálatokat, hogy kész lett volna felszámolni egy egész médiaszervezetet is.
Bírálta az amerikai üzleti élet vezetőit is, akik szavai szerint „túl könnyen engednek” Trump kívánságainak, nyilvánvalóan azért, hogy elnyerjék jóindulatát egy esetleges vállalati egyesülési tranzakció jóváhagyásához vagy valamilyen vizsgálat elkerüléséhez.
A Fehér Ház szóvivője, Abigail Jackson a BBC megkeresésére úgy reagált Kamala Harris kijelentéseire, hogy amikor a volt alelnök súlyos vereséget szenvedett a tavalyi választáson, talán fel kellett volna fognia, hogy „az amerikai nép nem törődik abszurd hazugságaival”.
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a vezetők megvitatják, hogy milyen fegyvereket kellene Kijevnek szállítani, beleértve a Tomahawk rakéták átadásának lehetőségét is – számolt be az rbc.ua hírportál az Axios című amerikai kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai orgánum azt írta: „A felek megvitatják majd, hogy milyen fegyvereket kellene Ukrajnának szállítani, különösen azt, hogy az Egyesült Államoknak el kellene-e látnia a háború sújtotta országot nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákkal, amelyek gyökeresen megváltoztatnák a helyzetet.”
Egy forrás azt nyilatkozta az Axiosnak, hogy „vannak bizonyos kérdések, amelyeket nem lehet telefonon megbeszélni”. A kiadvány azt is megjegyezte, hogy a nagy hatótávolságú rakéták lehetővé teszik Ukrajna számára, hogy az Oroszország szárazföldi részének távoli területeit, köztük Moszkvát is célba vegye.
Zelenszkij várhatóan csütörtökön érkezik az Egyesült Államokba. A találkozóra Trumppal másnap kerül sor.
A Fehér Ház bírálta a Nobel-bizottságot, miután Donald Trump amerikai elnök nem kapta meg a Nobel-békedíjat, és azt is kijelentette, hogy a bizottság „a politikát a béke fölé helyezi”, közölte Stephen Chung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója X közösségi oldalán, írta a Jevropejszka Pravda.
Mint ismeretes, a 2025-ös Nobel-békedíjat, amely kiemelt figyelmet kapott Trump vágya miatt, hogy átvegye, a venezuelai Maria Corina Machado kapta.
Válaszul Chung azt mondta, hogy a Nobel-bizottság bebizonyította, hogy számára „a politika fontosabb, mint a béke”.
„Trump elnök továbbra is békemegállapodásokat fog kötni, háborúknak fog véget vetni és életeket fog menteni. Humanitárius szívvel rendelkezik, és soha nem lesz hozzá hasonló, aki akaraterejével hegyeket tud megmozgatni” – tette hozzá a Fehér Ház kommunikációs igazgatója.
[type] => post
[excerpt] => A Fehér Ház bírálta a Nobel-bizottságot, miután Donald Trump amerikai elnök nem kapta meg a Nobel-békedíjat, és azt is kijelentette, hogy a bizottság „a politikát a béke fölé helyezi”, közölte Stephen Chung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója X ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760196780
[modified] => 1760169500
)
[title] => A Fehér Ház elégedetlen a Nobel-bizottság döntésével
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165289&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165289
[uk] => 165239
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 165240
[image] => Array
(
[id] => 165240
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1.jpeg
[original_lng] => 28262
[original_w] => 800
[original_h] => 445
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1-300x167.jpeg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1-768x427.jpeg
[width] => 768
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1.jpeg
[width] => 800
[height] => 445
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1.jpeg
[width] => 800
[height] => 445
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1.jpeg
[width] => 800
[height] => 445
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/tramp-800x445-1.jpeg
[width] => 800
[height] => 445
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760158719:12
[_thumbnail_id] => 165240
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1716
[_algolia_sync] => 439393832001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 24227
[1] => 10310
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Fehér Ház
[1] => Nobel-békedíj
)
)
[9] => Array
(
[id] => 160301
[content] =>
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője kedden közölte a napi sajtótájékoztatón, hogy több helyszín is felmerült Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának lehetséges helyszíneként.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán–orosz–amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy „egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.
Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.
Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz–ukrán–amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.
[type] => post
[excerpt] => Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője kedden közölte a napi sajtótájékoztatón, hogy több helyszín is felmerült Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának lehetséges helyszíneként.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1755705000
[modified] => 1755709110
)
[title] => Fehér Ház: nem cáfoljuk és nem is erősítjük meg a budapesti helyszínjelölést
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=160301&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160301
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 151480
[image] => Array
(
[id] => 151480
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt.webp
[original_lng] => 40506
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/karoline-leavitt.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1755698320:5
[_thumbnail_id] => 151480
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1845
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 341623542002
[_oembed_03e6a16498052df0ff645222fb9e7853] =>
White House Press Secretary Karoline Leavitt tells CBS News’ @NancyCordes that peace between Russia and Ukraine remains achievable, despite reports that Russia is providing intelligence on U.S. positions to Iran. Three sources, including a senior U.S. official with direct… pic.twitter.com/k3w9qkaod8