A Szenátusban várhatóan el fog bukni az a jogszabály, amely betiltaná a félautomata gépkarabélyok szabad birtoklását.
A képviselőház (az amerikai törvényhozás alsóháza) megszavazta azt a törvényt, amely korlátozná a gépkarabélyok és azokhoz hasonló fegyverek birtoklását – írja a Reuters. Az elmúlt évek számtalan emberéletet követelő lövöldözéseiben gyakran használtak ilyen félautomata fegyvereket. A képviselőházban főként a Demokrata párti képviselők szavaztak a szigorítás mellett, a törvényt 217 szavazattal fogadták el 213 ellenében.
Demokrata párti politikusok évek óta próbálják elérni a fegyvertartási szabályok szigorítását – illetve a szigorúbb szabályok visszaállítását, 1994-től ezekre ugyanis szövetségi szintű tilalom volt életben, ám az 2004-ben lejárt.
A Republikánus politikusok ellenzik a fegyvertartási szabályok szigorítását az amerikai alkotmány második módosítására hivatkozva, amely kimondja, hogy az állampolgároknak joguk van fegyvert tartani – bár a szóban forgó módosítás értelmezése és jelen kori alkalmazhatósága körül komoly jogi és társadalmi viták zajlanak. Mivel a republikánusok ellenzik a szigorítást, az alsóházban most elfogadott jogszabály a felsőházban, a Szenátusban várhatóan el fog bukni.
A közvélemény az elmúlt időszakban nyitottabbá vált a szabályok szigorítására, ennek is betudható, hogy nemrég életbe lépett egy laza szigorítási csomag. Ez elsősorban szigorúbb ellenőrzési feltételeket tartalmaz a fegyvervásárlások előtt, olyan vevők nem vásárolhatnak fegyvert, akiket már elítéltek családon belüli erőszakért, vagy fiatalkorúként követtek el komolyabb bűncselekményeket.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD