Fegyvermentes övezetek létrehozását tervezi a baloldali SPD politikusa, Nancy Faeser által vezetett német szövetségi belügyminisztérium.
A lépésre az indoklás szerint azért van szükség, mert megszaporodtak a brutális késes támadások az országban, amelynek úgy lehet a kormány szerint elejét venni, ha kitiltják a szúró- és vágóeszközöket a pályaudvarokról, tömegközlekedési eszközökről, egyes javaslatok szerint a belvárosi területekről. Néhány nagyvárosban már működik ilyen szabályozás, azonban egyes politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy alkotmányjogi aggályok merülnek fel. Németországban egyre több a brutális késes támadás. Márciusban az észak-rajna–vesztfáliai Freudenbergben halálra késeltek egy tizenkét éves lányt; az elkövetők vele egykorú lányok voltak. Január végén a schleswig-holsteini Brokstedtben egy 33 éves hontalan palesztin szúrt meg két fiatalt egy regionális vonaton.
Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter szerint a helyzet odáig fajult, hogy gyors politikai cselekvésre van szükség, írja a Deutsche Welle (DW) német közszolgálati hírportál.
„El kellene gondolkodnunk a kések betiltásán a tömegközlekedésben, a buszokon és a vonatokon” – mondta. „Végül is, akik repülővel utaznak, azok sem tarthatnak maguknál kést” – tette hozzá.
Faeser szerint a tömegközlekedési biztonság megerősítése mellett a bizonyos városi területeken kialakítandó fegyvermentes övezetek szintén megoldást jelenthetnek.
Néhány nappal korábban a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke, Holger Münch is fegyvermentes övezeteket követelt a vasútállomásokon és azok környékén. Ez a városközpontokban is jó ötlet lenne, tette hozzá. Ott aztán aktív ellenőrzéseket lehetne végezni.
Marcel Emmerich, a Bundestag zöldpárti képviselője és a Bundestag belügyi bizottságának elnöke azonban kételkedik abban, hogy valóban nőtt a szúrófegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. „A fegyvermentes övezeteket nem szabad könnyelműen bevezetni, mert akár azt is jelenthetné, hogy bárkit megállíthatnak és ellenőrizhetnek ok nélkül” – mondta Emmerich a DW-nek.
„Ez az alapvető jogokba való beavatkozás, amelynek arányossága számomra igencsak megkérdőjelezhetőnek tűnik” – mondta a képviselő.
Számos német város már létrehozott fegyvermentes körzeteket. Kölnben és Düsseldorfban akár tízezer eurós bírsággal is sújtható az, aki sokkolót, négy centiméternél hosszabb pengéjű kést, könnygázt vagy paprikaspray-t tart magánál. Idén február eleje óta Stuttgartban időben és térben korlátozott fegyvertilalmi övezetek vannak érvényben.
A baden–württembergi tartományi belügyminisztérium adatai szerint ott minden tizedik erőszakos cselekmény késsel elkövetett bűncselekmény miatt történt.
Németországban különbséget tesznek a fegyvertilalmi övezetek és a veszélyzónák között, amelyek enyhébb változatnak számítanak. A fegyvertilalmi övezetek olyan területek, ahol rendeletileg általános fegyvertilalom van érvényben. Ezeken a területeken a rendőrség gyanútól független személyellenőrzést végezhet.
A veszélyzónákban ezzel szemben csak az úgynevezett veszélyes tárgyak szállítása tilos. A gyakorlatban azonban ez a megkülönböztetés gyakran bizonytalansághoz vezet.
„Gyakran nem világos, hogy a rendőrök mit tehetnek és mit nem. Például, hogy egyszerűen megállíthatnak-e és átkutathatnak-e embereket” – magyarázza Elena Rausch kutató.
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h