Ukrajna az Egyesült Államoknak benyújtott egy javaslatot 100 milliárd dollár értékű amerikai fegyver beszerzésére, amelynek finanszírozásában Kijev európai partnerei is részt vennének – számolt be az Index a Financial Times nyomán.
A terv célja az amerikai biztonsági garanciák biztosítása és Washington Ukrajna iránti hosszú távú elkötelezettségének rögzítése. Azzal, hogy védelmi szükségleteit az amerikai ipar jelentős fellendüléséhez köti, Kijev abban reménykedik, hogy kérését olyan befektetési lehetőséggé alakítja, amely közvetlenül az amerikai érdekeket szolgálja.
A javaslat egy külön, 50 milliárd dolláros megállapodást is tartalmaz ukrán vállalatokkal drónok gyártására. Az FT által megtekintett dokumentum nem részletezi, hogy Ukrajna milyen fegyvereket vásárolna, de korábban kifejezte igényét legalább 10 amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszerre.
Izrael fennállásának első fegyvermegállapodását írta alá Hollandiával több mint 300 millió dollár (mintegy 105 milliárd forint) értékben – jelentette csütörtökön a helyi védelmi minisztérium.
Izrael 305 millió dollárért ad el tüzérségi fegyvereket Hollandiának, Joáv Galant védelmi miniszter közleménye szerint az üzlet egyszerre erősíti a két ország kapcsolatát és Izrael helyzetét a világban.
Már korábban is adtak el izraeli fegyvereket és védelmi felszereléseket Hollandiának, de eddig ezeket az üzleteket magáncégek között, és nem kormányközi szerződések keretében kötötték meg.
A megállapodást Jaír Kulasz, az izraeli védelmi minisztérium nemzetközi együttműködésért felelős osztályának igazgatója, holland részről pedig a Holland Királyi Hadsereg parancsnoka, Martin Wijnen látta el kézjegyével.
Hollandia 305 millió dollárt (105 miliárd forintot) fizet az izraeli Elbit Systems nevű izraeli védelmi cég gyártotta húsz, PULS nevű tüzérségi rendszerért lőszerekkel együtt. Az öt évre szóló szerződés tartalmazza a holland katonák kiképzését és a rendszer használatának további támogatását is.
A PULS rendszer egyaránt képes nem irányított és precíziós irányítású rakéták kilövésére 12 kilométeres és 300 kilométeres hatótávolság között.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW