Nem tudta lebeszélni Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője az ausztrál kormányt arról, hogy bevezesse a médiapiacot szabályozó kódexet, amely rákényszerítené eleinte csak a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen a helyi sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért.
Josh Frydenberg kincstárnok közölte vasárnap az ABC televízióval, hogy Mark Zuckerberg a minap tárgyalt vele és Paul Fletcher tájékoztatási miniszterrel. „Ez nagyon építő szellemű megbeszélés volt, de… Mark Zuckerberg nem győzött meg arról, hogy változtassunk a döntésen” – mondta Frydenberg részletekbe nem bocsátkozva. A kincstárnok szerint korábban Scott Morrison miniszterelnök tárgyalt Satya Nadellával, a Microsoft elnök-vezérigazgatójával. Frydenberg szerint ammennyiben a szabályrendszer folytán gondok adódnak a Google szolgáltatásaival, akkor a Microsoft Bing keresője konkurenciát jelenthet majd neki. Az ausztrál kormány hónapok óta rebesgeti, hogy rákényszeríti a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen kompenzációt a felületein megjelenő, sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, amit hírügynökségek azzal hoztak összefüggésbe, hogy a koronavírus okozta járvány miatt csökkentek a sajtóorgánumok reklámbevételei. A médiapiaci kódexet várhatóan már február közepén elfogadják. A Google és a Facebook igazságtalannak tartja a jogszabályt. Azzal fenyegetőztek, hogy hatályba lépése esetén korlátozni fogják az ausztrál felhasználók számára a szolgáltatásaikat. A Google kilátásba helyezte, hogy megszünteti a keresőmotorjához való hozzáférést Ausztráliában, a Facebook pedig azzal fenyegetőzött, hogy megfosztja az ausztrál felhasználókat attól a lehetőségtől, hogy külföldi és helyi híreket osszanak meg a Facebook-oldalaikon. Scott Morrison közölte, hogy a kormánya nem fog reagálni az effajta fenyegetésekre, és emlékeztette az internetes vállalatokat, hogy Ausztráliában a kormány hoz döntéseket.
Forrás: demokrata.hu
[type] => post
[excerpt] => Nem tudta lebeszélni Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője az ausztrál kormányt arról, hogy bevezesse a médiapiacot szabályozó kódexet, amely rákényszerítené eleinte csak a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen a helyi sajtóorgánumokból átvett hí...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1612120800
[modified] => 1612095389
)
[title] => Facebook-adót vetne ki Ausztrália
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=17873&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17873
[uk] => 18050
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 17874
[image] => Array
(
[id] => 17874
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[original_lng] => 373674
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1612284123:8
[_thumbnail_id] => 17874
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4273
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1f55510df699a83b4313af34ac641bc8] =>
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N