Törökország megerősítette Ukrajna támogatását a Krím félsziget az Oroszországi Föderáció általi annektálásának 11. évfordulója alkalmából, amelyre 2014. március 16-án illegitim népszavazás révén került sor, olvasható a török külügyminisztérium honlapján.
„A Krími Autonóm Köztársaság Oroszország általi, tizenegy évvel ezelőtti illegitim népszavazás útján történt annektálásának évfordulóján megerősítjük, hogy Törökország nem ismeri el a Krím-félszigeten kialakult „de facto” helyzetet, amely sérti a nemzetközi jogot, és támogatjuk Ukrajna területi integritását és szuverenitását” – szögezte le a török külügyminisztérium.
A török külügyminisztérium többek között hangsúlyozta a krími tatárok, a félsziget őslakosai ügyének fontosságát.
„Továbbra is szorosan figyelemmel kísérjük a krími fejleményeket, beleértve a krími tatárok, a félsziget őslakosainak helyzetét, és a nemzetközi közösség napirendjén tartjuk őket”, áll a közleményben.
„Brutális orosz agresszió”, „Ukrajna bátran ellenáll”, „Mi vagyunk Ukrajna”, „Egyedül Putyin vethet véget a háborúnak” – az EB, az EP és az ET elnöke is kemény állásfoglalást tett közzé az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján. Ukrajna a szabadságért, a demokráciáért és az Európai Unióban elfoglalt helyéért harcol – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai háború kezdetének első évfordulóján pénteken.
A közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében hangsúlyozta, egy éve tart Oroszország „brutális agressziója”, és egy éves a hősies ukrán ellenállás, ahogy egy éve töretlen az európai szolidaritás Ukrajna mellett.
„Az Európai Unió Ukrajna mellet áll mindaddig, ameddig csak szükséges. Éljen Ukrajna! Éljen Európa!” – jelentette ki az uniós bizottság elnöke.
„A szabad és független Ukrajna szabad és független Európát jelent, Ukrajna győzni fog” – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke az ukrajnai háború kezdetének első évfordulóján pénteken.
A közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében hangsúlyozta, „sötét évforduló a mai” Ukrajna, Európa és az egész világ számára. Oroszország egy éve háborúzik Ukrajna ellen, Ukrajna pedig egy éven át bátran állt ellen az orosz agressziónak – mondta.
Európa az Ukránok oldalán áll és támogatja az országot mindaddig, amig arra szükség van, ugyanis – mint fogalmazott – „sosem fogunk elfogadni olyan világrendet, melyet brutális erő irányít”.
Európa továbbra is kiáll Ukrajna mellett a béke, a szabadság és az igazságosság érdekében – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
Üzenetében hangsúlyozta, Ukrajna kék-sárga zászlaja, amely szavai szerint minden európai szívét megnyerte, az ország népének lenyűgöző bátorságát és erejét szimbolizálja. Azokét, akik legyőzik a nehézségeket.
„Büszkén mondjuk: mi vagyunk Ukrajna” – tette hozzá az uniós parlament elnöke.
Oroszország Ukrajna elleni háborúját nem a megtámadott ország önvédelmét segítő fegyverszállítások hosszabbítják meg – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken.
A kormányfő az orosz támadás elindításának évfordulójára közzétett videóüzenetében kiemelte, hogy hazája szilárdan Ukrajna mellett áll, méghozzá „ma és a jövőben is”.
„Éppen ellenkezőleg, minél hamarabb belátja Oroszország elnöke, hogy nem éri el imperialista céljait, annál nagyobb az esély a háború mielőbbi befejezésére” – jelentette ki.
A vérontás befejezésének lehetősége Vlagyimir Putyin orosz elnök kezében van, „ő vethet véget ennek a háborúnak” – mondta Olaf Scholz.
Ukrajna az én vezetésemmel fog győzni, az áruló minszki megállapodásokat aláíró Petro Porosenko előző elnökkel ezt nem tudta megtenni – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a háború első évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij a Porosenko érdekeltségébe tartozó Kanal 5 tévécsatorna riporterének kérdésére válaszolva kifejtette: „Azt hiszem, itt voltam 24-én. Fontosnak tartom, hogy ne veszítsük el az államot. Igen, ez Ukrajna népének és az ukrán fegyveres erőknek köszönhető. Valószínűleg egy kicsit nekem is, bárhogyan is nem vagyok hős, de valószínűleg legalább tettem valamit, ha már itt vagyunk a felszabadított Kijevben.”
Az elnök emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának immár a NATO-tagországok által szállított fegyverei vannak, a kormánya pedig folytatja a harcot, nem pedig „áruló szerződéseket, minszki megállapodásokat ír alá”. „Mi a lényeg? Egy ilyen elnökkel, mint én győzni fogunk, de azzal nem győztünk, aki volt” – tapintott a lényegre Volodimir Zelenszkij.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Grateful to PM @JustinTrudeau for additional package of military aid. Canada and Canadian people demonstrate that the free world stands strong with us, as we are protecting our country and shared values. Thank you, Canada, for ongoing support till our victory.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
Vanessa Fraser, Málta állandó ENSZ-képviselője a sajtóval közölte a hírt, miszerint február 24-én, az Ukrajna elleni nagyszabású orosz agresszió kezdetének évfordulóján az ENSZ Biztonsági Tanácsa vitanapot tart – számolt be az Ukrinform.
Februárban az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki tisztét betöltő ország képviseletében a diplomata elmondta, hogy a vitanapra a Biztonsági Tanács tagországainak külügyminisztereit hívták meg.
Fraser megjegyezte, hogy az országok Biztonsági Tanácsban való képviseletének szintje még mindig ismeretlen, mint ahogyan a felszólalók névsora is.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Joe Biden amerikai elnök azt fontolgatja, hogy február 24-e, vagyis Oroszország Ukrajna elleni inváziójának egyéves évfordulója környékén európai látogatást tesz – írja az NBC News.
Az NBC tudósítója, Josh Lederman úgy értesült, hogy Lengyelország az egyike lesz azon számos helyszínnek, ahová ellátogat Biden és küldöttsége.
Exclusive from @NBCNews: Biden considering Europe trip around Ukraine invasion 1-year anniversary next month, sources tell @carolelee, @ckubeNBC & me
Az NBC szerint amerikai tisztviselők egy újabb jelentős katonai segélycsomagról is tárgyalnak majd az európai látogatás során, ugyanis továbbra is konszenzus van abban, hogy a Nyugatnak támogatni kell Ukrajnát.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Írország az európai integráció 50. évfordulóját ünnepli: Jack Lynch miniszterelnök 1973-ban írta alá az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozást. Az akkori gazdasági nehézségek miatt az írek jelentős része szegénynek számított, ma viszont a világ egyik leggazdagabb országa az egy főre jutó jövedelem alapján.
John Bruton szerint egyértelműen az EU-tagságnak köszönhető a jólét. A volt ír miniszterelnök és az EU amerikai nagykövete hangsúlyozza, hogy a gazdaság erősödése politikai függetlenséget is adott. Az EU-s normák modernizálták Írországot, az EU-támogatásokból létesült az ehhez szükséges infrastruktúra.
Az ír nemzeti össztermék 1973 óta megsokszorozódott, az egy főre jutó GDP a második legtöbb az EU-ban, a magyarországi 3,5-szerese. A jólétnek köszönhetően a népesség a kétharmadával nőtt.
Ma már 9-szer több ír szerez felsőfokú végzettséget, mint az európai integráció előtt. A középiskola elvégzése után az ír diákok 63 százaléka vehet részt a felsőoktatásban, ami 10 százalékkal magasabb, mint az OECD-átlag.
Írország fejlődését jelzi, hogy 40 éven át támogatásra szorult az európai közösségtől, de 2013 óta többet fizet be az EU-ba, mint amennyit visszakap.
A mezőgazdaság bizonyos ágazatai és a halászat visszaesett az EU-tagság idején, a fél évszázad elteltével más szektorok adják ki az ír GDP jelentős részét.
Thomas Pringle a legnagyobb ír halászati kikötőváros, Killybegs független parlamenti képviselője szerint Írország többet adott az EU-nak a halászati jogok és erőforrások tekintetében, mint amennyit mezőgazdasági támogatások vagy egyéb strukturális alapok révén kap.
Az Euronews tudósítója kiemeli, hogy Írország már uniós mintaállamnak számít, az elmúlt fél évszázadban társadalmilag és gazdaságilag is megerősödött. Az ír siker példa lehet minden ország számára, hogy az EU-s támogatások révén lehetséges a felemelkedés. A brüsszeli pénzek átgondolt felhasználásával megteremthető, hogy az erősödés évtizedeken átívelő folyamat legyen.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
I welcome the historic @EU_Commission recommendations to open accession negotiations with the Republic of Moldova ?? and Ukraine ??. Fully deserved recognition of their comprehensive reform efforts. Romania ?? strongly supports a EU ?? decision this year.
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulója kapcsán az összefogás fontosságát emelte ki.
„Ahogy akkor is, most is összefogásra van szükség Magyarországon. Együtt sikerülhet!”– hívja rá fel a figyelmet Orbán Viktor kormányfő, utalva áttételesen – az első szabadon választott magyar Országgyűlés 30 évvel ezelőtti alakuló ülése mellett – a koronavírus-világjárvány elleni védekezés 52. napjára is.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulója kapcsán az összefogás fontosságát emelte ki.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1588443300
[modified] => 1588433512
)
[title] => Orbán Viktor: Ahogy 30 éve is, most is összefogásra van szükség
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=5186&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5186
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 5193
[image] => Array
(
[id] => 5193
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament.jpg
[original_lng] => 202091
[original_w] => 2048
[original_h] => 1367
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament.jpg
[width] => 2048
[height] => 1367
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/parlament.jpg
[width] => 2048
[height] => 1367
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1588422712:4
[_thumbnail_id] => 5193
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5977
[_oembed_ebe941f3d991f0d675b4a262475e9b02] =>
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3