Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin pénteken aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi az orosz védelmi minisztérium számára azt, hogy felmondja a tizenegy nyugati országgal, köztük Németországgal, Nagy-Britanniával és Lengyelországgal kötött nemzetközi katonai szerződéseket.
Az erről szóló dokumentumot pénteken tették közzé a hivatalos kormányzati jogi információs internetes portálon – számolt be róla az Interfax orosz hírügynökség.
A rendelet értelmében Oroszország Védelmi Minisztériuma felmondhatja a védelmi minisztériumok közötti együttműködési megállapodásokat
Belgiummal,
Bulgáriával,
Csehországgal,
Dániával,
Hollandiával,
Horvátországgal,
Lengyelországgal,
Németországgal,
Norvégiával,
Romániával,
valamint felmondhatja az Oroszország és Nagy-Britannia katonai minisztériumai közötti egyetértési megállapodást.
A Kreml mostani lépése nem az első ilyen az elmúltidőszakban. December elején szintén az Interfax orosz hírügynökség adta hírül, hogy Oroszország felmondja a katonai együttműködési megállapodásokat Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával.
Az akkori lépést egy üzengetés előzte meg, ami Radoslaw Sikorski a lengyel külügyminiszter és Vlagyimir Putyin között történt. Az orosz elnök közvetlenül a Kremlben zajló béketárgyalások előtt bejelentette, hogy országával készen áll egy háborúra.
A NATO, reagálva erre az orosz döntésre, felbontotta Oroszország-tanácsának alapító okiratát. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a brüsszeli NATO-miniszterek találkozója után jelentette be, hogy a NATO Oroszország-tanácsának alapító okirata már nem érvényes, amely a szervezet Oroszországgal való biztonsági együttműködését garantálta
„Ez valami olyasmi, amire az egymást követő lengyel kormányok már törekedtek, most pedig végre valósággá vált” – mondta akkor Sikorski.
A szóban forgó NATO-együttműködési intézményt akkor hozták létre, amikor még úgy tűnt, hogy az európai biztonság Oroszországgal együttműködésben megvalósítható.
Erre reagált akkor Moszkva úgy, hogy a Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával kötött megállapodásait felmondja. Érdekesség, hogy a kanadai-orosz megállapodást még nem Oroszország, hanem a Szovjetunió kötötte.
[type] => post [excerpt] => Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin pénteken aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi az orosz védelmi minisztérium számára azt, hogy felmondja a tizenegy nyugati országgal, köztük Németországgal, Nagy-Britanniával és Lengyelorszá... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1766414820 [modified] => 1766400597 ) [title] => Oroszország 11 európai országgal mondta fel a katonai- és védelmi megállapodásait [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=173009&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 173009 [uk] => 173043 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 148451 [image] => Array ( [id] => 148451 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [original_lng] => 100370 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1766414810:8 [_thumbnail_id] => 148451 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1561 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 586604944001 [_oembed_2e000ab830c18bb374d8c780e2c3010a] =>
نائب رئيس مجلس الوزراء ووزير الدولة لشؤون الدفاع يلتقي أمين مجلس الأمن القومي والدفاع الأوكراني ورئيس أركان القوات المسلحة الأوكرانية pic.twitter.com/sILAyYp0bf