Az Európai Politikai Közösség következő csúcstalálkozóját a jövő héten tartják Dániában – jelentette be pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy ma telefonbeszélgetést folytatott Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel. „Megbeszéltük az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának előkészületeit, amelyet a jövő héten Dániában tartanak. Megállapodtunk a partnerekkel való találkozókban, diplomáciai munkára készülünk” – tette hozzá.
A felek megvitatták az orosz drónok helyzetét is, amelyeket ezen a héten háromszor is észleltek Dánia égboltján. Zelenszkij részleteket osztott meg az ukrán hírszerzéstől. „Ugyanakkor megértjük, hogy mindezen esetek hátterében még jobban össze kell hangolnunk magunkat, és növelnünk kell a védelmi termelést. Minden kihívást együttműködéssel lehet leküzdeni” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij.
Az Európai Politikai Közösség egy platform Európa jövőjéről szóló politikai és stratégiai párbeszédhez, amelyet 2022-ben hoztak létre. A kezdeményezés Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után született.
Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti találkozóján egyetértettek abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy reagálni kell az amerikai elnökválasztás eredményére – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, amelyen arról is beszélt, nem hiszi, hogy meg tudják állítani a migrációt, ha nem lázadnak fel a most hatályos jogszabályok és bírói ítéletek ellen.
„A helyzet, amiben ma tanácskoztunk, úgy írható le, hogy nehéz, bonyolult és veszélyes” – fogalmazott a magyar kormányfő, hangsúlyozva, hogy az európai békét, stabilitást és jólétet egyszerre fenyegetik veszélyek.
Harmadik éve dúl a háború, amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen, a Közel-Kelet lángokban és eszkalációs veszély fenyeget, Észak-Afrikában destabilizáló konfliktusok, az illegális migráció egy szűnni nem akaró kihívás és a korábbi csúcsot megközelítő nagyságrendű, a globális gazdaságban pedig olyan blokkosodás és töredezettség látható, amilyenre a hidegháború óta nem volt példa – hangsúlyozta.
Rögzítette: az Európai Politikai Közösség ötödik találkozóját, Magyarország történelmének legnagyobb diplomáciai eseményét tartották meg, amelyen 42 állam- és kormányfő, valamint az európai intézmények vezetői, a NATO-főtitkár és az EBESZ képviselője is részt vett. Hozzátette: azért találkoztak, mert úgy hiszik, hogy ezekre a veszélyekre együtt jobb válaszokat tudnak adni, mint külön-külön.
A kormányfő azt mondta: személyes értékelése a helyzetről, hogy mindannyian érzékelték, nincs idő, amit elvesztegethetnének.
Értékelése szerint „a történelem láthatóan felgyorsult”, az amerikai választásokkal lezárult egy fejezet, a világ pedig meg fog változni, mégpedig „gyorsabban, mint mi azt gondoljuk”.
„Háború vagy béke, migráció vagy védelem, blokkosodás vagy konnektivitás, alárendelődés vagy európai szuverenitás” – sorolta azokat a hatalmas kérdéseket, amelyek véleménye szerint terítéken vannak.
A magyar kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácskozáson nem hoztak formális döntéseket, és eltérő vélemények is voltak „szép számmal”, ezért arról tud beszámolni, hogy mi az, amiben egyetértés volt. Elmondta: a tanácskozáson egyetértés volt abban, hogy az amerikai választási eredményre reagálni kell. „Tudnunk kell, hogy nagy változások jönnek” – jelezte.
Értékelése szerint abban is egyetértés volt, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy Európa vállaljon nagyobb felelősséget a jövőben a saját békéjéért és biztonságáért. „Nem várhatjuk” az amerikaiaktól, hogy csak ők „védjenek meg bennünket” – tette hozzá a magyar miniszterelnök.
Közölte: abban is egyetértés volt, hogy Európának érdemi szereplőnek kell maradnia az előttünk álló, a jövőt eldöntő tárgyalásokban és folyamatokban. Ezek a tárgyalások Európa sorsát fogják érinteni, és Európának kellő súllyal kell jelen lennie, hogy befolyásolhassa a későbbi döntéseket – rögzítette.
Orbán Viktor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a migráció kérdése újra az európai intézményi kereteket feszegeti. Nagyon nagy feszítő ereje van ennek a kérdésnek, mindenki elégedetlen a mostani helyzettel, és mindenki változást akar – tette hozzá. Közölte, a politikai vezetők változtatási szándéka előtt egy komoly akadály tornyosul, amelyen át kell törni, és ezt úgy hívják, hogy bírósági aktivizmus.
Elmondta, a plenáris ülés mellett munkacsoportokban is tanácskoztak, volt olyan munkacsoport, amely a gazdasági biztonsággal foglalkozott, volt, amelyik a migrációval. Orbán Viktor közölte, a tanácskozáson megköszönték Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy két évvel ezelőtt útjára indította ezt az együttműködési formát.
A magyar miniszterelnök – aki az albán kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatót – kitért arra is: a tanácskozás résztvevői megállapították, szükség van a folytatásra, sőt erősíteni kell azt, és mindannyian vállalták, hogy a következő év májusában Albániában, Tiranában Edi Rama miniszterelnök vendégei lesznek.
Ma már nyilvánvaló, hogy a békepártiak tábora nő, az amerikai választással pedig a békepártiak tábora hatalmasra nőtt – mondta újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor.
A béke dolgát illetően nincs följogosítva, hogy olyan kérdésben képviseljen álláspontot, amelyben nem volt teljes egyetértés – közölte, hozzátéve: véleménykülönbségek vannak a háború folytatása vagy a gyors tűzszünet és béketárgyalás kérdésében.
„Mi nem győzelemről és vereségről beszélünk. Mi tűzszünetről beszélünk, emberéletekről beszélünk, a pusztítás leállításáról beszélünk” – fogalmazott, rámutatva, az amerikai választásokkal felálló új helyzetre Európának reagálnia kell. Ez nem megy egyik napról a másikra, de ma fontos lépést tettünk, hogy megtaláljuk azt a választ, ami az Európai Unió mind a 27 tagállama számára elfogadható lesz – jelezte.
Hozzátette, az EPC-csúcsot követően informális vacsora következik a huszonhét európai vezetővel, majd a pénteki uniós találkozó is alkalmat nyújt arra, hogy közelebb kerüljenek egy közös válaszhoz.
[type] => post [excerpt] => Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti találkozóján egyetértettek abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy reagálni kell az amerikai elnökválasztás eredményére – mondta Orbán Viktor. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731055500 [modified] => 1731028509 ) [title] => Egyetértettünk abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában – Orbán Viktor [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131747&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131747 [uk] => 131785 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 131748 [image] => Array ( [id] => 131748 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [original_lng] => 82571 [original_w] => 600 [original_h] => 315 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1731064333:3 [_thumbnail_id] => 131748 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 3964 [translation_required_done] => 1 [_oembed_6afcb6f6e810a069072764bceaff2d5c] =>
I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.