Az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől – szögezték le az európai konzervatív pártok vezetői a szombati varsói konferenciájukat záró közös nyilatkozatban.
Az EU csak a nemzetállamok együttműködésén alapuló európai együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől, csak ilyen együttműködéssel akadályozható meg „az önjelölt elit által irányított Európa romboló eszméjének megvalósítása” – áll a nyilatkozatban. A konzervatív pártvezetők elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását. Teljes demokratikus legitimációval csak az államok szuverén intézményei rendelkeznek – húzzák alá. Hozzáteszik: ezzel azonos legitimitással az európai intézmények nem rendelkeznek, így a nemzetállamhoz képest alárendelt szerepet kell betölteniük és nem válhatnak az új „európai nemzet” létrehozását célzó társadalomtervezés eszközévé sem. A társadalomtervezés példájaként a nyilatkozatban „az ideológiai alapú”, keresztény elemektől mentes nyelvezet kialakítására tett kísérleteket említik, nevezetesen az Európai Bizottság nemrég ismertetett javaslatát, amely értelmében kikerülne a szóhasználatból például a karácsony kifejezés. Az európai nemzet koncepciója „soha nem létezett, ma sem létezik és nem létezhet a jövőben sem” – olvasható a nyilatkozatban. A konferencia résztvevői azon szándékukat nyilvánítják ki, hogy a továbbiakban különböző szinteken és fórumokon együttműködnek mindazon pártokkal és szervezetekkel, amelyek számára fontos Európa egyedülálló öröksége és a nemzetek Európájának eszméje. Közlik: a konferencián megvitatták pártjaik szorosabb együttműködését is az Európai Parlamentben, ezen belül a közös találkozók szervezését és a szavazások összehangolását olyan kérdésekben, mint a tagállamok szuverenitásának védelme és az illegális bevándorlásra vonatkozó álláspont. Megállapodtak abban, hogy válaszul az Európa jövőjéről szóló uniós vitára, a következő hónapokban újabb konferenciát szerveznek Spanyolországban. A Varsói Csúcstalálkozó (Warsaw Summit) elnevezésű konferencián 13 európai párt képviseltette magát a lengyel szervezők szerint. Részt vett a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, valamint Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke. A lengyel részről pedig a kormánykoalíciót vezető párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, valamint Mateusz Morawiecki kormányfő is jelen volt.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől - szögezték le az európai ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1638645360
[modified] => 1638645043
)
[title] => Európai konzervatív vezetők: az EU szabad és egyenlő nemzetállamokból áll
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34947&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34947
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 34948
[image] => Array
(
[id] => 34948
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1.jpg
[original_lng] => 93439
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/varso-mti-1000x600-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1638637844:4
[_thumbnail_id] => 34948
[_edit_last] => 4
[views_count] => 58138
[_algolia_sync] => 831513922002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 45108
[1] => 45109
)
[tags_name] => Array
(
[0] => európai konzervatív pártok
[1] => varsói értekezés
)
)
[1] => Array
(
[id] => 33459
[content] =>
Az európai konzervatív, jobboldali és jobbközép pártok vezetői december elején az Európai Unió jövőjéről értekeznek Varsóban a lengyel kormánykoalíciót vezető párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására – közölte pénteken Radoslaw Fogiel, a PiS helyettes szóvivője.
A konferencia a pártvezetők közös júliusi nyilatkozatának a folytatása lesz, a decemberi széles körű vita során Európa jövőjéről lesz szó – közölte Fogiel a PAP hírügynökséggel. „Az Európa jövőjéről jelenleg folytatott vita keretében megpróbáljuk kidolgozni Európa és az Európai Unió (EU) vízióját” – tette hozzá. A Fogiel által említett júliusi, az Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatban tíz európai párt, köztük a Fidesz és a PiS vezetői kiálltak az EU eszméje mellett, de elutasították az unió centralizációját. A PiS európai parlamenti képviselője, Tomasz Poreba közölte: Kaczynski mások mellett a Fidesz elnökét, Orbán Viktor miniszterelnököt, a spanyol Vox elnökét, Santiago Abascalt, valamint az Olasz Testvérek élén álló Giorgia Melonit és a szintén olasz Liga elnökét, Matteo Salvinit hívta meg. Salvini már csütörtökön bejelentette, hogy Kaczynski meghívására Lengyelországba látogat, mégpedig december 3-án és 4-én.