Eddig 23 ország nyújtott be kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a szándékkal, hogy harmadik félként vehessen részt Ukrajna Oroszország elleni perének elbírálásában. A kérelmek beérkezését a strasbourgi bíróság is megerősítette – írja az Unian hírügynökség.
A nem EU-tagállamok közül Norvégia már csatlakozott a megtámadott országot támogatók közé, az Egyesült Királyság és Izland pedig csatlakozási hajlandóságát jelezte a perben, míg a Genfi Nemzetközi Humanitárius Jog és Emberi Jogok Akadémiája akkreditációt kért.
Bár Oroszország az Európa Tanácsból való kizárása miatt szeptember 16-án kikerült az Emberi Jogok Európai Egyezményéből is, az EJEB továbbra is mérlegelheti, vizsgálhatja az Oroszország által ezen időpont előtt elkövetett, feltételezhető bűncselekményeket. Ukrajna június 23-án indított pert Strasbourgban.
Az ENSZ független nemzetközi vizsgálóbizottsága az Ukrajnában elkövetett jogsértésekkel kapcsolatban bizonyítékokat talált arra, hogy az orosz hadsereg számos háborús bűnt követett el az elmúlt hónapokban Kijev, Csernyihiv, Harkiv és Szumi megye megszállt területein. A jelentést szeptember 23-án, pénteken terjesztették elő.
A megállapított háborús bűncselekmények között szerepel a robbanófegyverek illegális használata, a válogatás nélküli támadások, a személyes integritás megsértése, a kivégzések, a kínzás és rossz bánásmód, valamint a szexuális és nemi alapú erőszak esetei. Az illetékes bizottság a gyermekek jogainak megsértését is bizonyítottnak találta.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Eddig 23 ország nyújtott be kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a szándékkal, hogy harmadik félként vehessen részt Ukrajna Oroszország elleni perének elbírálásában. A kérelmek beérkezését a strasbourgi bíróság is megerősítette. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1664026860 [modified] => 1664020481 ) [title] => 23 állam támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni strasbourgi perben [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58275&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58275 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 58276 [image] => Array ( [id] => 58276 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png [original_lng] => 1525649 [original_w] => 1200 [original_h] => 831 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-300x208.png [width] => 300 [height] => 208 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-768x532.png [width] => 768 [height] => 532 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-1024x709.png [width] => 1024 [height] => 709 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png [width] => 1200 [height] => 831 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png [width] => 1200 [height] => 831 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png [width] => 1200 [height] => 831 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1664009681:12 [_thumbnail_id] => 58276 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2155 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága Síofra O’Leary írországi bírót választotta új elnökének – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság hétfőn.
Síofra O’Leary az Emberi Jogok Európai Bíróságának első női elnöke. Az új elnök Robert Spano izlandi bírót váltja az elnöki székben.
Az 1968-as születésű O’Leary 2015. július 2. óta bírája az Emberi Jogok Európai Bíróságának, 2020. január 1-től szekcióelnöke, 2022. január 2-tól pedig a bíróság alelnöke volt.
Síofra O’Leary november 1-jén lép hivatalba, megbízatása 2024 júliusában ér véget, amikor lejár kilenc éves bírói mandátuma. Megbízatása nem hosszabbítható meg.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökét az Európa Tanács 46 tagországának egy-egy bírája választja. Feladatai a képviseleti funkciókon túlmenően az Európa Tanács hatóságaival fenntartott kapcsolattartás, elnököl az Európa Tanács számvevőszékének plenáris ülésein, valamint a bíróság nagytanácsának tárgyalásain.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága hétfőn arról is tájékoztatott, hogy az EJEB alelnökének választotta Marko Bosnjak szlovén, valamint Georges Ravarani luxemburgi bírót. Szekcióelnöknek pedig Pere Pastor Vilanova andorrai és Arnfinn Bardsen norvég bírót választották. Megbízatásuk szintén november 1-vel kezdődik.
Ukrajna újabb keresetet nyújtott be Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az agresszor országot az ukrajnai invázió kapcsán az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésével vádolják – olvasható az igazságügyi minisztérium honlapján.
„Folytatva a 2014-ben, Ukrajna déli és keleti részén megkezdett inváziót, 2022. február 24-én Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen azzal a céllal, hogy megdöntse Ukrajna demokratikusan megválasztott kormányát és tovább rombolja Ukrajna szuverenitását. Ukrajna keresetének célja az Oroszország által elkövetett szörnyű és tömeges emberi jogi jogsértések mielőbbi megszüntetése, a beadvány mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek javát szolgálja” – mondta Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, az agresszor ország nap mint nap válogatás nélkül és aránytalanul alkalmaz katonai erőt és eszközöket a polgári lakosság és az állampolgárok vagyona ellen Ukrajna-szerte, megsértve a nemzetközi jog összes erre vonatkozó normáját. Az Ukrajna által benyújtott dokumentum az oroszok a háború korai szakaszában „kirívó” emberi jogi szabálysértéseit taglalja, leírást ad az orosz invázió kezdetétől, 2022. február 24. reggelétől történt eseményekről az április 7-i csapatkivonásig Kijev környékéről és más északi városokból.
„Ukrajna az Orosz Föderáció által az elkövetkezendő időszakban elkövetett jogsértéseire vonatkozó panaszait a keresethez csatolt következő kiegészítéseiben küldi meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának” – tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium.
A kereset keretein belül Ukrajna az orosz csapatok teljes kivonása mellett pénzbeli kártérítést is követel a károsultak számára. Az orosz katonai invázió első szakaszában a kár legalább 80 milliárd dollárt tett ki, Oroszország számos esetben súlyosan megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, beleértve az élethez való jogot (2. cikk), a kínzás tilalmát (5. cikk), a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát (8. cikk), a gondolat- és véleményszabadsághoz való jogot (9. és 10. cikk), a gyülekezési szabadságra való jogot (11. cikk) és a tulajdon védelméhez való jogot (1. cikk).
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn