Izrael és az Egyesült Államok nagyon súlyos árat fog fizetni az Irán ellen végrehajtott izraeli légicsapásokért – jelentette ki az iráni hadsereg szóvivője az állami televíziónak nyilatkozva pénteken. Az ország vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah „keserű és fájdalmas sorsot” helyezett kilátásba Izraelnek.
A katonai szóvivő, Abolfazl Sekarcsi tábornok azt mondta, hogy Izrael amerikai segítséggel hajtotta végre a támadást, és mindkét ország súlyos árat fizet majd – írja az MTI.
Hamenei péntek reggeli közleményében úgy fogalmazott, hogy a támadás leleplezte Izrael „gonosz természetét”, a zsidó állam „gonosz és véres” kezével bűncselekményt követett el Irán ellen, és ezért kemény büntetést kell kapnia.
A gárda vezetői leszögezték: Irán „döntő méretű” válaszra készül. Izrael előzőleg azt közölte, hogy a csapásokkal az iráni nukleáris képességeket vette célba.
A műveletben az iráni állami média közlése szerint két atomtudós is meghalt.
Az izraeli hadsereg szükségállapotot hirdetett a várható iráni válasz miatt.
[type] => post
[excerpt] => Izrael és az Egyesült Államok nagyon súlyos árat fog fizetni az Irán ellen végrehajtott izraeli légicsapásokért – jelentette ki az iráni hadsereg szóvivője az állami televíziónak nyilatkozva pénteken.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749818040
[modified] => 1749806945
)
[title] => Irán kemény válaszcsapást helyezett kilátásba Izrael ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=153743&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153743
[uk] => 153877
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153744
[image] => Array
(
[id] => 153744
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael.png
[original_lng] => 656426
[original_w] => 984
[original_h] => 496
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael-768x387.png
[width] => 768
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael.png
[width] => 984
[height] => 496
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael.png
[width] => 984
[height] => 496
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael.png
[width] => 984
[height] => 496
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/izrael.png
[width] => 984
[height] => 496
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1749899243:3
[_thumbnail_id] => 153744
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2608
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 99776950001
[_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] =>
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW