Teljességgel elfogadhatatlan az ukrán Mirotvorec honlapon megjelent gyűlöletkeltő tartalom – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós parlament keleti partnerségről szóló keddi vitáján.
A vitán előzőleg Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője a felszólalásban jelezte, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogait védő tevékenysége miatt „Ukrajna ellenségeként” felkerült az ukrán nacionalista weboldal „halállistájára”.
Borrell közölte, hogy az EU külügyi szolgálata tartja a kapcsolatot az érintett magyar és ukrán felekkel. „A magyar kisebbség jogait biztosítani kell, a problémák megoldására konstruktív válaszokat kell keresni” – tette hozzá.
A főképviselő kitért arra is, hogy a keleti partnerség nagyon hasznos eszköze az EU-nak hiszen ennek segítségével sikerült a partnerállamokkal – Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Grúziával, a Moldovai Köztársasággal, Ukrajnával és Fehéroroszországgal – megerősíteni az unió kapcsolatait az elmúlt 8 évben, továbbá kulcsszerepet játszott a jogállamiság előmozdításában ezekben az államokban. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány átrendezte az EU prioritásait, de a keleti partnerség továbbra is elsődleges helyet foglal el az uniós napirenden. Mint mondta, a partnerség stabilitásra, prosperitásra és demokráciára épül, továbbá nagyon fontos a független média támogatása és a korrupció elleni harc segítése ezen országokban.
„Nincsen rejtett elképzelések e mögött, szabad nyitott, emberi jogokat tiszteletben tartó társadalmakat szeretnénk látni ezekben az országokban” – hangsúlyozta.
Az instabilizáció, a korrupció, a katonai feszültségek, a diktatórikus elnyomás – tette hozzá – még mindig létező jelenségek a partnerországokban, a radikális reformok, változások elérése hosszú időt vehet még igénybe. Borrell nyomatékosította: az EU elutasít mindenfajta katonai beavatkozást, nem másolhatja az agresszív viselkedést, a megoldást diplomáciai úton kell megtalálni.
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő felszólalásban és a vitát követő sajtóközleményében kifejtette: bár Ukrajna elkötelezte magát a demokratikus elvek mellett, valójában ez csak szavak szintjén jelenik meg. Az oktatási törvény, a nyelvtörvény, a hatóság által támogatott magyarellenesség, mely a magyarság elleni gyűlöletbeszéd, felvonulások és a kárpátaljai magyarok listázása formájában jelenik meg, a málenkij robotot megélt kárpátaljai közösséget egyre inkább a legsötétebb szovjet időkre emlékezteti.
A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak személyét érték támadások a kisebbségvédő tevékenysége miatt, hanem a kárpátaljai közösséget is politikai nyomás alatt tartják, folyamatos támadások, megfélemlítések érik.
„Novemberben, az önkormányzati választásokat követően több esetben érte támadás a kárpátaljai magyar közösséget provokációk, gyűlöletbeszéd és ellenséges videóüzenetek formájában. Ezt követően az Ukrán Biztonsági Szolgálat fegyveres egységei szervezetten támadást intéztek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi irodája, annak vezetője és jótékonysági szervezetei ellen. Az intézmények ellen történt példátlanul kemény fellépések koholt vádakon alapultak, mely a szervezetek működésének korlátozására, továbbá a kárpátaljai magyar közösség megfélemlítésére irányultak” – emlékeztetett a néppárti politikus.
Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője a vitához kapcsolódó sajtóközleményében hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségek ilyen mértékű megfélemlítése bárhol a világon elfogadhatatlan, de mindez sokkal súlyosabb, ha az a keleti partnerség egyik NATO és Európai Unióhoz közeledni kívánó országában zajlik. Határozottan elítélendő, hogy európai parlamenti képviselőt megfélemlítés céljából listáznak, amiért kiáll a saját nemzeti közösségének védelmében, mint az Bocskor Andrea esetében megtörtént.
„Az emberi jogok része a kisebbségi jog, ahogyan ezt mindenhol a világon számon kéri az Európai Unió, azt Ukrajnán is számon kellene kérni, nem pedig szemet hunyni a súlyos jogsértések felett geopolitikai okok miatt” – húzta alá Gál Kinga.
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities