Oroszország azért terjeszti azt a nevetséges mítoszt, miszerint Lengyelország állítólag ukrán területek annektálására készülne, hogy bizalmatlanságot szítson a két baráti ország között – közölte szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt írta: „az Oroszországi Föderáció furcsa megszólalóinak a nyilatkozatai „Lengyelország Nyugat-Ukrajna annektálási terveiről” a Kreml újabb primitív próbálkozása a bizalmatlanság elhintésére a barátok között.” De elhiszi valaki, hogy ez sikerülni fog? – tette fel a költői kérdést. „Ukrajna és Lengyelország ezeken a kísérleteken együtt nevet” – mutatott rá Mihajlo Podoljak, hozzátéve, hogy csak Oroszország csúfolja meg a nemzetközi jogot.
Mint hírportálunk november 28-án beszámolt róla, Łukasz Jasina, a lengyel külügyminisztérium sajtószóvivője kijelentette: hamisak azok a pletykák, amelyek szerint Varsó állítólag népszavazást készül tartani Nyugat-Ukrajna annektálásáról, az álhírek célja, hogy az ukránok és a lengyelek összevesszenek. Mint kifejtette: „az Ukrajna nyugati régióinak Lengyelországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazás előkészítésével kapcsolatos állítások dezinformáció, és újabb kísérlet a Lengyelország és Ukrajna közötti viták szítására.” Az összes fotó és dokumentum, amely állítólag megerősíti az ilyen állításokat, hamis – szögezte le Łukasz Jasina.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Quick tip for anyone crossing the EU-Russia border in the near future – you might want to avoid Narva/Ivangorod. Russia closed the bridge to vehicles and the queues now take hours on foot. And that’s before your interrogation! pic.twitter.com/NqJExG5cpA
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Volodimir Zelenszkij elnök semmissé nyilvánította Vlagyimir Putyin orosz elnök rendeleteit a Krím, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyék „függetleneknek” történő elismeréséről, valamint az e rendeletek végrehajtására vonatkozó egyéb határozatokat – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a vonatkozó ukrán elnöki rendeletre hivatkozva.
A jelentés szerint az elnöki ukáz kimondta: „semmisnek elismerni az Oroszországi Föderáció elnökének 2014. március 17-én kelt 147. sz., 2022. február 21-i 71. sz., 2022. február 21-i 72. sz. 2022. szeptember 29-i, 685. sz. szeptember 29-i rendeletét, valamint az Oroszországi Föderáció elnökének említett rendeletei alapján és/vagy azok végrehajtásával összefüggésben elfogadott, kiadott és meghozott egyéb határozatokat, intézkedéseket és megállapodásokat.”
Zelenszkij rendelete emellett hangsúlyozza, hogy „Ukrajna területe a nemzetközileg elismert államhatárán belül szerves és sérthetetlen, Ukrajna szuverenitása pedig teljes területére kiterjed”.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az Oroszországi Föderáció október 4-én ratifikálta az elfoglalt ukrán területeknek az Oroszországi Föderációba történő felvételéről szóló „megállapodásokat”. Az orosz Állami Duma október 3-án, hétfőn támogatta Ukrajna megszállt területeinek illegális annektálását. Ezt megelőzően az Oroszországi Föderáció Alkotmánybírósága jóváhagyta az Ukrajna megszállt területeinek „Oroszországi Föderációba való felvételéről” szóló megállapodásokat.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…