Varsó ellenzi, hogy Moszkva saját propagandája és az ukrajnai háborúról szóló álhírek terjesztésére használja fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) – hangsúlyozta a lengyel külügyminisztérium csütörtökön az X-felületen közzétett állásfoglalásban.
A bejegyzést annak kapcsán tették közzé, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön részt vett az EBESZ külügyminiszteri szintű tanácsülésén a máltai Vallettában.
Lengyelország „határozottan ellenzi, hogy Moszkva az orosz propaganda, valamint az Ukrajna ellen folytatott háborúról szóló álhírek terjesztésére használja fel az EBESZ fórumát” – áll a külügyi bejegyzésben.
Amennyiben az EBESZ „képtelen védekezni egy, a szankciós listán szereplő személy ellen, (a szervezet) miképpen garantálja az európai stabilitást és békét?” – utalt a lengyel külügy arra, hogy Lavrovot 2022 februárjában az Európai Unió felvette szankciós listájára.
A Lengyelországot a vallettai konferencián képviselő Radoslaw Sikorski külügyminiszter csütörtökön kijelentette: fel kellene függeszteni Oroszország EBESZ-tagságát. „Az egész Nyugat megpróbálta Oroszországot arra ösztönözni, hogy normális, demokratikus nemzetállammá váljék. Oroszország viszont az agresszív, elnyomó rablóállam útját választotta” – fogalmazott Sikorski.
Lavrov máltai felszólalása elején a lengyel diplomácia vezetője elhagyta a tárgyalótermet.
Újságíróknak elmondta, hogy több külföldi kollégája is ezt tette. Sikorski még a tanácskozás kezdete előtt jelezte távozását, mondván: Lavrov azért érkezik az EBESZ értekezletére, hogy „hazudjon az orosz invázióról és arról, amit Oroszország Ukrajnában művel”. Hozzátette: ő „nem fogja hallgatni ezeket a hazugságokat”.
Lengyelország 2022-ban, az előző, a Jog és Igazságosság vezette kormány idején töltötte be az EBESZ soros elnökségét. A szervezet 2022 decemberében, a lengyelországi Lódzban tartott külügyminiszteri konferenciáján Lavrov nem vett részt, mert Lengyelország nem adott neki vízumot.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hágában.
A tárcavezető az EBESZ illetékes főbiztosával, Kairat Abdrakhmanovval folytatott tárgyalását követően aláhúzta: a kormány az ukrajnai háború kezdetekor úgy döntött, nem hozza fel a kárpátaljai magyarság jogfosztásának ügyét, amíg dúl a fegyveres konfliktus, és tartotta is ezt, amíg lehetett, de a vitatott friss törvény még tovább rontotta a magyar nemzeti közösség helyzetét.
„A decemberben elfogadott törvény nyomán most a valóság a teljes erejével jön szembe velünk, hiszen idén szeptember elsejétől gyakorlatilag megszűnnek Ukrajnában a kisebbségi iskolák. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan” – szögezte le.
Ukrajnában kilencvenkilenc magyar nemzetiségi általános és középiskola van jelenleg, amelyek az új törvény nyomán szeptember elsejétől kisebbségi helyett állami oktatási intézmények lesznek, ráadásul megszűnik a nemzeti nyelvű érettségizés, felvételizés és szakképzés is – emlékeztetett.
Majd hozzátette, hogy ezen felül az általános iskola 4. osztályát követően 20 százalékra kell csökkenteni az anyanyelven tanított tantárgyak és tanórák számát, valamint elveszik a jogot még az egyetemektől is arra vonatkozólag, hogy maguk választhassák meg az oktatás nyelvét.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: „mindez olyan országban történik, amely az Európai Unió tagja akar lenni, miközben az Európai Unióban komoly jogszabályok védik a nemzeti közösségeket”.
„Az Európai Uniónak is fel kell, fel kellene lépnie”
„Miközben tehát Magyarországon mi az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre, miközben 1300 óvodába és iskolába fogadjuk be az ukrán menekült gyerekeket, Kárpátalján megtiltják majdnem száz magyar iskolának, hogy magyar tannyelvű iskolaként, kisebbségi iskolaként folytassák a működésüket” – fogalmazott.
„Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan, ez szégyen. Ez olyan eset, amely ellen a nemzetközi szervezeteknek és az Európai Uniónak is fel kell, fel kellene lépnie” – jelentette ki.
Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy az EBESZ-főbiztos mindig megértéssel állt ehhez a kérdéshez, mindig hajlandó volt azt tényszerűen, és nem politikai elvárásoktól vagy ideológiáktól sújtottan nézni.
„Világossá tette ő maga is, hogy ez egy nyilvánvalóan elfogadhatatlan és nemzetközi jogszabályokkal ellentétes helyzet, ezért kértem a segítségét abban, hogy halasszák el Ukrajnában a törvény végrehajtását” – mondta.
Your Website Title
A kormány továbbra is kiáll a határon túli magyarokért
A miniszter kiemelte, hogy a kormány továbbra is kiáll a határon túli magyarokért, akik közül sokakat besoroznak Ukrajnában és akik közül sokan már meghaltak a fronton.
„Természetesen minden támogatást megadunk nekik, s minden nemzetközi szervezetben felszólalunk annak érdekében, hogy Ukrajna szeptember elsejével ne lehetetleníthesse el a magyar kisebbségi iskolák működését” – közölte.
Illetve rámutatott, hogy „2014 óta gyakorlatilag nemhogy évről-évre, de hónapról-hónapra, hétről-hétre születtek olyan jogszabályok Ukrajnában, amelyek folyamatosan vették el a magyar nemzeti közösség jogait, és lehetetlenítették el az anyanyelv használatát az oktatásban, médiában, kultúrában vagy éppen a közigazgatásban”.
[type] => post
[excerpt] => A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1678883220
[modified] => 1678882511
)
[title] => Szijjártó Péter: Kérvényeztük az ukrán nemzeti kisebbségi törvény végrehajtásának elhalasztását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73276&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73276
[uk] => 73347
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 73280
[image] => Array
(
[id] => 73280
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto.jpg
[original_lng] => 163746
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/szijjarto.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1678898027:2
[_thumbnail_id] => 73280
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2377
[translation_required_done] => 1
[_oembed_803082cae0da8705389131e0b563933f] =>
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja