A kormány országosan 38 olyan településtársulást (egyesült területi közösséget) hagyott jóvá, ahol 2019-ben első ízben tartottak képviselő- és polgármester-választást – adta hírül szerdán a Zakarpattya Online hírportál.
A jelzett településtársulások közül hét Kárpátalján található, és ezek a következők: Kaszonyi településtársulás a beregszászi járásban, Nagybereznai településtársulás a Nagybereznai járásban, Zariccsai településtársulás, Dolhai településtársulás és Kamjanszkei településtársulás az Ilosvai járásban, Gorondi településtársulás a Munkácsi járásban, Kerecki településtársulás a Szolyvai járásban. Ezek a társulások közvetlen költségvetési kapcsolatba léphetnek az állami büdzsével. A településtársulások hivatalos jóváhagyásának fő kritériuma az volt, hogy megfeleltek a megyék távlati terveinek.
Ezek a homoki, szürtei (ungvári járás) valamint a hársfalvai (Nelipino, szolyvai járás). A homokiban már lezajlottak a választások is, megválasztották az elnököt és a képviselőket. A kistérség létrehozásáról szóló döntést még 2019. december 22-én hozták meg (a Központi Választási Bizottság határozata alapján).
2019. szeptember 26-án a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselői jóváhagyták a Kárpátalja egyesült területi közösségeinek távlati tervét, amelyben 60 kistérség létrehozását jelölték ki. Ellenben ez év elején derült ki, hogy a kormány a távlati tervet 57 kistérség megalakulásával hagyta jóvá.
Ungtarnóc polgármestere, Vadim Solja politikai érdekeket lát a háttérben. Kiemelte, hogy a kistérség a költségvetés szempontjából szilárd lábakon áll, és megcáfolta azt az információt, amely néhány sajtóorgánumban megjelent, miszerint Homok Ungvárhoz szeretne csatlakozni.
A homoki kistérség tanácsa levelet intézett Ukrajna elnökéhez, Közösség Fejlesztési Minisztériumhoz valamint a megyei Közigazgatási hivatalhoz, hogy végre magyarázatot kapjon a kabinet döntésével kapcsolatban.
Ugyanezen okból január 10-én, pénteken a Kárpátaljai Megyei Tanács üléstermében a Kárpátaljai Közigazgatási hivatal ideiglenesen kijelölt vezetője, Olekszij Hetymanenko elnökletével ülésezett a megye közigazgatási és területi struktúrájára vonatkozó javaslatokat kidolgozó munkacsoport. Az ülésen részt vettek: Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese, Petro Hricik, a megyei tanács elnökhelyettese, a megyei tanács képviselői, Mikola Pihulyak, a megyei közigazgatási hivatal városfejlesztési és építészeti főosztályának vezetője, szakértők, kistérségek valamint önkormányzatok vezetői. A tanácskozáson jelen voltak a 3 elutasított kistérség képviselői: a homoki, szürtei valamint hársfalvai.
Heves vitát váltott ki az Ungvár szomszédságában megalakult kistérségek, a homoki valamint a szürtei, esetleges csatlakozása a megyei központhoz. Az említett kistérségek képviselői kijelentették, hogy hajlandóak együttműködni Ungvárral, de nem szándékoznak egyesülni a megyei központtal. Megtárgyalták a lehetőségét az izsnyétei községi tanács a munkácsi valamint a hársfalvai községi tanács Szolyvához való csatlakozását. Ellenben mindkét település az önálló kistérség megalakulása mellett állt ki.
Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese felszólalásában kiemelte: a megyei tanács ragaszkodik a 60 kistérség megalakulásához, a fejlesztési tervnek megfelelően. Mi, a megyei tanács képviselői, akiket a megye lakossága delegált azzal a céllal, hogy képviseljük és védjük meg érdekeiket. És mi ezt kifogástalanul fogjuk tenni.
A munkacsoport tagjai megbízták az ügyben érdekelt kistérségek képviselőit, hogy egy héten belül nyújtsák be írott formában a megyei közigazgatási hivatalba ajánlásaikat és javaslataikat, január 24-ig pedig a közösségekben megtartott konzultációk és vitafórumok jegyzőkönyveit, amelyek a lakosság javaslatait is tartalmazzák. Mindezt azért, hogy a megyei adminisztráció kialakítsa egységes álláspontját, amelyet a kabinet előtt fog képviselni.
Így vagy úgy, a kistérségek megalakulásában, a törvény szerint az utolsó szó joga a kormányt illeti meg. A megyei tanács által elfogadott távlati terv csupán ajánló jellegű. A sajtó számos esetben számolt be a megyei központ körüli „egyesülés” problémáiról. A megyei tanács által elfogadott távlati terv alapján Ungvárnak a jelenlegi határokon belül kellett maradnia, minden oldalból kistérségekkel körülvéve. Nem mellesleg ezen kistérségek lakosai aktív élvezői a megyei központ infrastruktúrájának. Gazdasági szempontból abszurdum … A város hatalmas fejlesztési potenciált veszített el ezzel.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a megyei tanács képviselői, amikor elfogadták a távlati tervet, előtérbe helyezték, elsősorban az említett kistérségek lakosainak érdekeit, szándékait. Amint látjuk, szándékaik nem változtak.
Január 9-én hivatalosan is megalakult a Mezőkaszonyi Kistérségi Tanács, melynek első ülésén letette az esküt Tóth Sándor megválasztott polgármester. Az első tanácsülés 13 ügyben hozott határozatot – írja a Kárpátalja hetilap.
Megkapta kinevezését a megjelent 22 képviselő is. A kistérségi önkormányzat első ülésén többek között három alpolgármestert, egy sztarosztát és 11 tagú végrehajtó bizottságot választott, illetve létrehozták a tanács négy állandó szakbizottságát is. Ugyanakkor nem mehetünk el az alakulás egyes szervezetlenségei mellett sem szó nélkül. A megválasztott polgármester – aki eddig a Mezőkaszonyi Községi Tanács elnöke volt – az alakuló közgyűlés hiányosságaiért a választási bizottság elnökére hárította a felelősséget. Ugyanis négy képviselő nem jelent meg az alakuló ülésen, mint később elmondták, nem voltak időben, a törvényeknek megfelelően értesítve, és a megjelent képviselők egy részével sem egyeztettek a tervezett napirendről.
Öt községi tanács, összesen nyolc település egyesülésével jött létre a Mezőkaszonyi kistérség, ezek: Mezőkaszony, Zápszony, Beregsom, Rafajnaújfalu, Csonkapapi, valamint az önálló tanáccsal eddig sem rendelkező Hetyen, Kispapi és Kastanovo. Az önkormányzat polgármesterének és a 26 tanácsi képviselőnek a megválasztására az elmúlt év december 22-én került sor. A választás nem volt problémáktól mentes, riogatások, feszültségek kísérték, amit tetézett egy választási csalással kapcsolatos büntetőügy is. A helyi választási bizottság január 9-én a Mezőkaszonyi Községi Tanács épületében adta át ünnepélyesen a megválasztott polgármester és képviselők számára a választási győzelmüket igazoló jegyzőkönyvmásolatokat. Ezt követően a törvényeknek megfelelően Tóth Sándor letette a polgármesteri esküt.
A létrejött kistérség megalakult tanácsát Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke köszöntötte, aki sok erőt és kitartást kívánt a munkához. A Beregszászi Járási Tanács vezetői közül – értesüléseink szerint – senkit nem hívtak meg az ülésre, ahogy a körzet megyei képviselőjét sem.
A megválasztott 26 tanácsi képviselő közül az alakuló ülésen 22-en voltak jelen, akik a polgármester javaslatára Horváth Évát választották a kistérségi tanács titkárává, továbbá a megválasztott képviselőkből létrehoztak négy állandó képviselői bizottságot. Ugyancsak a polgármester javaslatára Csernáti Lászlót választották a pénzügyi, költségvetési, szociális és gazdasági ügyekért, befektetésekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős állandó bizottság élére, a tagok pedig a következők: Pataki Zoltán, Halász László, Baksa Erzsébet, Pataki Gábor, Szofilkánics Katalin és Antal József. A föld- és építésügyért, műemlékvédelemért, kommunális ügyekért, energiaellátásért és közlekedési ügyekért felelős állandó bizottság elnöke Kiss Pál lett, a bizottság megválasztott tagjai: Sass Róbert, Baraté Dénes, Tóth Viktor, Demeter Tamás, Dávid Menyhért. A tanács működéséért, az emberi jogokért, a törvényességért, a képviselők tevékenységéért, valamint az etikai ügyekben illetékes bizottság elnöke Dávid Valéria lett, a bizottság tagjai: Sztegura Viktória, Tóth Erika, Barta Ferenc, Tóth Miklós, Demeter Róbert. A humanitárius, oktatási, kulturális, ifjúsági és sportügyekért felelős állandó bizottság elnökévé Tetyana Kapusztát választották, a bizottság tagjai: Hubinec Ágnes, Szimcsera Szilvia, Sütő Gábor, Kozarenko Volodimir, Buda Ferenc.
A képviselők három alpolgármestert is választottak, ők polgármesterek vagy tanácsi vezetők voltak korábban a Kaszonnyal egyesült településeken. Alpolgármesterré választották a zápszonyi Dávid Valériát, Kiss Pált Csonkapapiból és Antal Józsefet Rafajnaújfaluból. Hegedűs Attila, Beregsom és Kastanovo eddigi polgármestere nem indult a mostani választásokon, így ő sztarosztaként fogja segíteni a somi és kastanovói lakosok ügyintézését. A sztaroszta és az alpolgármesterek is jogosultak lesznek minden, a tanács által kiállítható igazolás kiadására a saját településükön, ehhez bélyegzőt is kapnak természetesen, és a kiürült községházák épületében várják majd hivatali munkaidőben az állampolgárokat.
A tanács 11 tagú végrehajtó bizottságot is választott végül.
Az alakuló tanácsülés végén Tóth Sándor polgármester a Kárpátaljának a hiányzó négy képviselő kapcsán elmondta, hogy a választási bizottság dolga volt az alakuló ülésről kiértesíteni a képviselőket, ebben a munkában ő is igyekezett segíteni nekik, de azt, hogy miért nem jelent meg négy képviselő, nem tudta megmondani.
A tanácsülés végén Dávid Menyhért képviselő a polgármesternek címezve nehezményezte, hogy nem kapott előzetesen tájékoztatást arról, miért kell a községházára menni, ott milyen kérdésekben kell majd döntéseket hozni. A hiányzó képviselők közül a beregsomi Barta Ferenc később elmondta: „Én arra kértem a választási bizottság elnökét és a polgármestert, hogy lehetőség szerint szombatra hívják össze a tanács alakuló ülését. Amennyiben nem, akkor időben értesítsenek, mert nekem munkahelyem van Beregszászban, ahol ha szabadnapot akarok kivenni, egy héttel korábban kell jeleznem. Bár minden képviselőnek meg kellett adni a telefonszámát, nekem a tanácsülés előtti napon, este hétkor szólt Demeter Róbert képviselőtársam, hogy holnap be kell menni a községházára. Azt ő sem tudta megmondani, hogy pontosan miért kell bemenni, s mivel nekem munkába kellett mennem, nem tudtam ott lenni. Nem tudtam, hogy most lesz a tanács alakuló ülése, elvártam volna, hogy előtte hivatalos értesítést kapjak. Ez mégiscsak egy kistérségi önkormányzat. Remélem, a jövőben nem úgy lesz, mint ahogy korábban a falusi tanácsban megszokott volt, hogy a tanácsülésekről aznap üzennek a takarítónővel vagy a barátom barátjával.”
Egy másik hiányzó képviselő elmondta, hogy neki a tanácsülés napján, csütörtökön délben szólt a községháza takarítónője, hogy három órától tanácsülés. Ezek a szervezési hibák remélhetőleg kiküszöbölhetők a kistérségi tanács zavartalan működése érdekében.
Utánanéztünk a képviselők pártállásának is. Megtudtuk, hogy a Nép Szolgája párt színeiben nyertes Tóth Sándor mellett még 5 képviselő tagja az említett politikai tömörülésnek. Jelentős az önjelöltként bejutott képviselők száma, összesen 21 fő, akik közül a kiszivárgott információk szerint 8-an szeretnének frakciót alakítani a magyar pártok színeiben, a többiek álláspontja e kérdésben még nem ismert.
A Homoki Kistérségi Tanács, amely 8 települést – Homok, Minaj, Koncháza, Ketergény, Őrdarma, Tarnóc, Botfalva, Sislóc – egyesít, január 9-én, csütörtökön délután tartotta első, alakuló ülését.
Az ülést a Homoki Territoriális Választási Bizottság elnöke, Mikola Matyovka nyitotta meg. Elhangzott, hogy tavaly december 22-én sikeresen lezajlottak a helyhatósági választások, amelyek hivatalos eredményei szerepelnek a Központi Választási Bizottság honlapján.
Ezután Tetyana Vacsilja, a Homoki Kistérségi Tanács polgármestere, aki 3576 szavazatot szerzett, letette a hivatali esküt. Ígéretet tett arra, hogy az Ukrajna Alkotmányában meghatározott törvényeknek megfelelően fogja képviselni a kistérséghez tartozó települések lakosságát a döntéshozó szervben. Ezt követően felolvasták a tanácsba bekerült képviselők neveit, akik átvették képviselői igazolványukat. A kistérségi tanács testületébe 26 képviselőt delegáltak a lakosok, közülük ketten – Bujdosó Erzsébet és Medve Andrea – a KMKSZ színeiben szereztek mandátumot.
Ezek után kezdetét vette az érdemi munka. Összesen 15 kérdés került napirendre. A napirendi pontoknak megfelelően először megválasztották a számlálóbizottság tagjait, majd a képviselők titkos szavazással döntöttek a tanácstitkári posztról. Egyetlen jelöltként a 26-ból 17 szavazattal Ljudmila Hazát választották meg, aki 2010-től a Homoki Községi Tanács titkára volt.
A Homoki Kistérségi Tanács egyik polgármester-helyettese Olha Lazorik lett, aki 2006-tól a Homoki Községi Tanács alpolgármestere volt, a másik alpolgármester pedig Mihajlo Hotra, az Ungvári Járási Tanács képviselője lett. A képviselők úgyszintén elfogadták a tanács munkarendjét, az állandó bizottságok számát (3) és megnevezését, valamint a végrehajtó bizottság megalakítását. Jóváhagyták a költségvetéssel kapcsolatos fontos döntéseket – új bélyegző elkészítése, aláírás hitelesítése, stb. is. Elkezdődött a kistérséghez tartozó Homoki, Őrdarmai és Tarnóci Községi Tanácsok átszervezése, ez a folyamat márciusig tart. A hatályos törvények értelmében a következő önkormányzati választásokig, amelyekre előreláthatóan idén októberben kerül sor, Tarnócon Vadim Solja, Őrdarmán pedig Vaszil Szika korábbi polgármester tölti majd be az elöljáró (sztaroszta) posztját.
Végezetül Tetyana Vacsilja felolvasta azt a nyílt levelet, amelyet a Miniszteri Kabinet 2019. december 18-ai döntése nyomán az Elnöki Adminisztrációhoz, a Miniszteri Kabinethez, a Régiófejlesztési, Építési és Lakásgazdálkodási Minisztériumhoz, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalhoz és a megyei tanácshoz intéztek. Amint arról lapunk előző számában is olvashattak, a kárpátaljai egyesült területi közösségek távlati tervében a korábban közzétett 60 helyett csak 57 kistérség szerepel. Többek között a homoki is kimaradt, helyén a térképen fehér folt, azaz olyan terület látható, ahol nem alakult meg az egyesült kistérség. A kistérségbe egyesülő községi tanácsok polgármesterei értetlenül állnak a történtek előtt, amit a január 2-án megtartott sajtótájékoztatón is kifejtettek.
Az ülésszakot nem zárták be. Így az újonnan megalakult kistérségi tanács elsőrendű feladatairól, a bizottságok összetételéről stb. a képviselők a tervek szerint pénteken, a január 17-én megtartandó ülésen döntenek.
A Homoki kistérség nem szerepel a Kárpátaljai Egyesült Területi Közösségek távlati tervében, de vajon miért? – erről volt szó január 2-án az Ungvári Sajtóklubban.
Aki figyelemmel követi a települések önkéntes egyesülésének menetét, az nyilván emlékszik, hogy a Homok központú társulás megalakulását közel négy éven át gátolták. Majd az államfőválasztás utózöngéjeként a megyei vezetésben bekövetkezett személyi változások után a Kárpátaljai Megyei Tanács szeptember 26-án jóváhagyta A kárpátaljai egyesült területi közösségek távlati tervét. Kárpátalja Ukrajna egyetlen olyan megyéje volt, ahol ezt addig még nem fogadták el. Akkor a tervbe a Homoki kistérség is bekerült. Röviddel ezután Ukrajna-szerte kiírták a helyhatósági választásokat, amelyek december 22-én a Homoki kistérségbe egyesülő településeken is lezajlottak. Nos, úgy tűnt, minden a törvényes keretek között zajlik. Ám eközben december 18-án Ukrajna Miniszteri Kabinetje jóváhagyta a Kárpátaljai Egyesült Területi Közösségek, valamint módosította 5 másik – Luhanszk, Poltava, Ternopil, Harkiv és Csernyihiv – megye távlati tervét. A 1391-р. számú okmány szöveges részében a korábban közzé tett 60 helyett csak 57 kistérség szerepel. Kimaradt a Homoki, a Szürtei és a Hársfalvai (Nelipino), ezek helyén a térképen fehér folt látható, ami a mellékelt jelmagyarázat szerint azt jelenti, hogy „olyan terület, ahol nem alakult meg az egyesült kistérség”. A rendelkezést azonban, melyet Olekszij Honcsaruk, Ukrajna miniszterelnöke is aláírt, állítólag csak december 28-án hozták nyilvánosságra.
A kistérségbe egyesülő községi tanácsok polgármesterei – Tetyana Vacsilja homoki, Vadim Solja tarnóci és Vaszil Szika őrdarmai – figyelemfelkeltő sajtótájékoztatót tartottak, ahol az előzményeket ismertetve az értelmezhetetlen helyzet jogi, politikai, gazdasági vonatkozására is kitértek, előrevetítették a lehetséges lépéseket és történéseket is.
– Újév előtt tudtuk meg, hogy a kormány elfogadta a szóban forgó tervet, amellyel kapcsoltban számos kérdés merül fel – kezdte Tetyana Vacsilja. – 4 éven át harcoltunk az egyesülésünkért: leveleztünk az illetékes hivatalokkal, nyertük a pert a Lembergi Fellebbviteli Bíróságon, tüntettünk stb. Az új kormányzó támogatásával szeptemberben megkaptuk az engedélyt. Decemberben lezajlottak a választások, most pedig megfosztanak minket a lehetőségtől azzal indokolva a döntést, hogy nem vagyunk önfenntartóak. Ami persze nem igaz, hiszen két nagyvállalat és sok kisvállalkozás működik a területünkön, és gyakorlatilag a megye második legtehetősebb kistérsége lennénk. Nem hagyjuk ennyiben a dolgot, az emberek kiállnak az egyesülés mellett, s ha kell, bármikor ismételten készek tüntetni a megyeháza előtt, sőt Kijevben is” – hangsúlyozta Tetyana Vacsilja, akit december 22-én nagy többséggel megválasztottak a kistérség új vezetőjévé.
– A fehér folt a térképen egyfajta „politikai váltópénz” – véli Vadim Solja, aki a Tarnóci Községi Tanács elnökeként sokat foglalkozott azzal, hogyan lehetne kivezetni a depresszív állapotból a falvakat. Mint mondotta, nem találtak más megoldást, mint kistérségbe egyesülni. – Ezek az emberek az egykori Gorkij Kolhozban dolgoztak, a falvak lakosai mentálisan közeliek, ismerik és értik a helyi jelenségeket, problémákat, s közösen sikerülhet megoldani azokat – mondta, és megjegyezte, hogy mindez (az újabb akadály) valakinek az érdekében történik. – A „fehér foltot” Ungvárhoz csatolhatják. Ezekben a falvakban még jelentős földterületek vannak, amelyekre „zsíros falatként” tekint Ungvár jelenlegi vezetése. Nem nehéz kitalálni, hogy ki áll a háttérben, s ki lobbizott Kijevben annak érdekében, hogy ne jöhessen létre a Homoki kistérség.
Ráadásul megengedték a választást, amelyre jelentős költségvetési pénzeket fordítottak, és utána döntöttek.
Vaszil Szika felidézte a 4 évvel ezelőtti történéseket, amikor 12 polgármester találkozott és 3-an úgy döntöttek, egyesülnek. – Nem könnyű utat tettünk meg, de nem adtuk fel. A hatalomváltással végre elmozdult az ügy a holtpontról, a megyei tanács is támogatott minket.
Elhangzott, nem hivatalos forrásból értesültek arról, hogy a minisztériumi ülésen jelen voltak az Ungvári Városi Tanács képviselői, akik bárminemű írásos bizonyíték hiányában kijelentették, hogy a Homoki kistérség hajlandó Ungvárhoz csatlakozni, és ezt elhitték nekik, ezért lett a „fehér folt”.
– Ismételten kijelenthetjük: ez nem igaz! A lakosok ezt nem akarják – szögezték le a jelenlévők és kiemelték: Ungvár vezetősége két (!) alkalommal kommunikált velük arról, hogy akarnak-e csatlakozni a megyeszékhelyhez: két évvel ezelőtt, és tavaly a megyei tanács ülése előtt. – Készek vagyunk együttműködni, hiszen szomszédok vagyunk, de kizárólag gazdasági téren.
Arra az újságírói kérdésre, hogy van-e hasonló sorsú kistérség, megtudtuk, hogy Kárpátalján nincs. A szolyvai járási Hársfalva esetében még a választásokat sem írták ki.
Egyébként a Homoki kistérség az új évben egy közösségként működik, de egyelőre különálló költségvetéssel, amelyet év végén hagytak jóvá. A speciális módszer szerint a kistérség büdzséjének 160 millió hrivnyának kellene lennie.
A tervek szerint Kereknye és Kincses is csatlakozni kíván a Homoki kistérséghez. Az erről szóló okmányt az említett falvak 1800 lakosa közül több mint 1000-en írták alá.
– Egyelőre hatályban van a közösségek önkéntes egyesüléséről szóló törvény. Falvaink 15 ezer lakója nyilvánította ki akaratát, hogy egy kistérségbe egyesüljenek. Most pedig valaki alaptalanul meg akarja őket fosztani ettől a joguktól” – hangsúlyozta Tetyana Vacsilja és közölte, január 2-án a kialakult helyzet kapcsán levélben fordultak az Elnöki Adminisztrációhoz, a Miniszteri Kabinethez, a Régiófejlesztési, Építési és Lakásgazdálkodási Minisztériumhoz, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalhoz és a megyei tanácshoz.
A Miniszteri Kabinet december 18-án elfogadta Kárpátalja, Ternopil, Poltava, Csernyihiv, Harkiv és Luhanszk megyék felosztásáról szóló határozatot.
A terv szerint megyénk területét 60 egyesült területi közösségre (OTH) osztják majd. Ez a szám még nem végleges, hiszen a felosztással kapcsolatos munkálatok a közigazgatási és területi struktúráról szóló törvény elfogadásáig tartanak majd.
December 22-én került sor Kárpátalján az egyesült területi közösségek (OTH) vezetőinek és képviselőinek megválasztására. Egyidejűleg folyt a választás megyénk kilenc OTH-jében.
A kihirdetett eredmények alapján gyakorlatilag minden egyesült területi közösségben a jelenlegi polgármesterek győztek, az országban nagy népszerűségnek örvendő Nép Szolgája párt nem aratott elsöprő sikert régiónkban, a párt által indított képviselők mindössze két (Kaszony, Beregkövesd) OTH-ben nyertek.
Vitalij Hlahola újságíró telegram-csatornáján tette közzé a választások eredményeit, melyek a következőképpen alakultak:
Magyarország addig blokkolja a NATO-Ukrajna tanácsüléseket, amíg nincs megállapodás a kárpátaljai magyaroktól elvett kisebbségi jogok visszaadásáról.150 ezer kárpátaljai magyar sorsa fontosabb bármilyen geopolitikai megközelítésnél.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
December 22-én egyszerre kilenc kárpátaljai egyesült területi közösségben (OTH) zajlanak majd választások: a Beregszászi, a Nagybereznai, az Ilosvai, a Munkácsi, a Szolyvai és az Ungvári járásokban. Ezen kívül, mivel Királyfiszállás (Солочин) csatlakozni kíván a Polenai OTH-hez, ebben a területi egységben képviselők megválasztására kerül sor.
A helyi választásokra november 18-tól egészen máig lehetett képviselőket jelölni. Számos személy kívánt az OTH-k élére állni, továbbá több száz helyi lakos szeretett volna képviselő lenni az újonnan megalakuló egyesült területi közösségekben.
Tekintsük át röviden a jelöltek listáját.
Felsődomonyai OTH (Оноківська ОТГ)
Három település – Felsődomonya, Nevicke, Ókemence – csatlakozásából jön létre Felsődomonya központtal. A Felsődomonyai OTH területe 64,9 négyzetkilométer, lakossága 4186 fő. Az OTH élére 11 személy pályázik, képviselőnek pedig összesen 109-en adták be jelentkezésüket.
Jaroszlav Bileny, 1996.02.29, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) diákja
Oljha Homovics, 1965.01.04, munkanélküli
Dmitro Hustan, 1983.01.23, a nyugdíjalap helyi fiókjának munkatársa
Vaszi Drenka, 1963.06.22, nyugdíjas
Oriszja Kovaljcsuk, 1989.06.22, magánvállalkozó
Ivan Kovacs, 1963.07.04, a Hrinvud vállalat vezető mechanikusa
Mihajlo Kuzma, 1963.10.25, a „Biztonsági rendszerek” vállalat osztályvezetője
Jurij Povhan, 1986.01.14, az ókemencei kőbánya igazgatóhelyettese
Olekszandr Csundak, 1974.01.04, az Ukrtelekom vállalat főmérnöke
Képviselőnek összesen 111-en adták be jelentkezésüket, azonban két személyét elutasították.
Homoki OTH (Холмківська ОТГ)
Az OTH-hez a következő falvak tartoznak majd: Homok, Koncháza, Minaj, Ketergény, Ungtarnóc, Sislóc, Őrdarma. Területe: 49,8 négyzetkilométer, lakossága: 12214 fő.
Lesanics Miroszlav Mihajlovics, 1989.08.17, a „Nép szolgája” párt jelöltje
Vacsilja Viktor Vasziljevics, 1990.08.08, önjelölt
Az utolsó jelölt sokáig kérdéses volt, hiszen elutasították a regisztrációját, mivel nem adott teljes információt magáról. A jelölt emiatt a bírósághoz fordult, mely kötelezte a választási bizottságot, hogy mégis fogadják el a regisztrációját.
Képviselőnek több mint 100 személy jelentkezett a Homoki OTH-be.
Alsókaraszlói OTH (Зарічанська ОТГ)
Az OTH-be a következő falvak tartoznak majd bele: Alsókaraszló, Felsőkaraszló, Ölyvös, Alsósárad. Területe: 41,54 négyzetkilométer, lakossága: 8363 fő.
Összesen négyen jelentkeztek az OTH élére:
Marina Vaszko – Alsókaraszló jelenlegi polgármestere, önjelölt
Miroszlava Romanin – önjelölt, oktatási dolgozó
Vaszil Ponzel – a „Nép szolgája” párt jelöltje, az Innovációs projektek központja civil szervezet elnöke
Vira Vaszko – a Haza (Батьківщина) párt jelöltje
Kaszonyi OTH (Косоньська ОТГ)
Az OTH-be a következő falvak tartoznak majd bele: Kaszony, Zápszony, Papi, Hetyen, Kispapi, Rafajna, Som, Somi tanya. Területe: 97,01 négyzetkilométer, lakossága: 7908 fő.
Összesen hárman jelentkeztek az OTH élére:
Barta Szabolcs – 1985-ös születésű, önjelölt
Bakó László – 1959-es születésű, önjelölt,
Tót Sándor – 1971-es születésű, a „Nép szolgája” párt jelöltje
Képviselőnek összesen 47-en adták be jelentkezésüket.
Nagybereznai OTH (Великоберезнянська ОТГ)
Az OTH-be a következő falvak tartoznak majd bele: Nagyberezna, Felsőpásztély, Alsópásztély, Nagypásztély, Oroszmocsár. Területe: 68,1 négyzetkilométer, lakossága: 8409 fő.
Az OTH élére a következő személyek jelentkeztek:
Kanyuk Vaszil Mihajlovics, 1966.01.20, önjelölte, az „Igazságosság” párt tagja
Kirlik Bohdan Jurijovics, 1971.06.27, önjelölt, pártnélküli, Nagyberezna jelenlegi polgármestere
Britova Marija Jurijivna, 1966.04.22, önjelölt, pártnélküli, a járási bíróság alkalmazottja
Ladanyi Vladiszlav Olekszandrovics 1990.08.30, a „Nép szolgája” párt jelöltje, a Nagybereznai Járási Állami Adminisztráció oktatási osztályának vezetője
Képviselőnek összesen 91-en jelentkeztek az adott OTH-be: 39 önjelölt, 12 a „Haza”, 26 az „Egységes közép” (JC), 26 a „Nép Szolgája” párt és ketten az „Életért” ellenzéki platform jelöltjei.
Dolhai OTH (Довжанська ОТГ)
Az OTH-be a következő falvak tartoznak majd bele: Dolha, Zárnya, Lipcsemező, Magastető, Szlopony. Területe: 158,9 négyzetkilométer, lakossága: 13165 fő.
Élére 3 személy pályázik:
Viktor Szimkanics – önjelölt
Valerij Sandra – önjelölt
Ivan Majurec – a „Nép Szolgája” párt jelöltje
Kereckei OTH (Керецьківська ОТГ)
Az OTH-be a következő falvak tartoznak majd bele: Kerecke, Nyírhalom. Területe: 171,01 négyzetkilométer, lakossága: 7296 fő.
Élére heten jelentkeztek:
Mihajlo Muska – önjelölt
Mihajlo Kikalo – önjelölt
Hanna Belej – önjelölt
Ivan Csikivgya – a „Nép Szolgája” párt jelöltje
Volodimir Kovbeny – önjelölt
Mihajlo Marovgyi – önjelölt
Mihajlo Nitka – önjelölt
Gorondi OTH (Горондівська ОТГ)
Az OTH-hez a következő települések tartoznak: Gorond, Mezőterebes. Területe: 37,47 négyzetkilométer. Lakossága: 7227 fő.
Élére hárman adták be jelentkezésüket:
Ivan Turjanicja – önjelölt
Szerhij Fedeles – önjelölt
Volodimir Krucan – a „Nép Szolgája” párt jelöltje
Képviselőnek összesen 79-en jelentkeztek.
Beregkövesdi OTH (Кам’янська ОТГ)
Az OTH-hez a következő települések tartoznak: Beregkövesd, Falucska, Beregpálfalca, Komlós, Árdánháza, Nyíresújfalu, Medence, Beregkisfalud. Területe: 71,58 négyzetkilométer. Lakossága: 9447 fő.
Élére a következő személyek jelentkeztek
Mihajlo Sztaninec – a „Nép Szolgája” párt jelöltje
Valerij Haul – önjelölt
Jurij Kuzma – önjelölt
Andrij Sztaninec – önjelölt
[type] => post [excerpt] => December 22-én egyszerre kilenc kárpátaljai egyesült területi közösségben (OTH) zajlanak majd választások: a Beregszászi, a Nagybereznai, az Ilosvai, a Munkácsi, a Szolyvai és az Ungvári járásokban. Ezen kívül, mivel Királyfiszállás (Солочин) csat... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1576709639 [modified] => 1576709649 ) [title] => December 22-én zajlanak megyénkben az első egyesült területi közösségi (OTH) választások [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=277&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 277 [uk] => 259 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 260 [image] => Array ( [id] => 260 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [original_lng] => 721077 [original_w] => 584 [original_h] => 369 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори-300x190.jpg [width] => 300 [height] => 190 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [width] => 584 [height] => 369 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [width] => 584 [height] => 369 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [width] => 584 [height] => 369 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [width] => 584 [height] => 369 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/вибори.jpg [width] => 584 [height] => 369 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1576920529:5 [_thumbnail_id] => 260 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4732 [_algolia_sync] => 1202610094001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 49 [1] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Hírek [1] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 206 ) [tags_name] => Array ( [0] => egyesült területi közösség (OTH) ) ) [8] => Array ( [id] => 215 [content] =>
Ma, december 16-án Ukrajna Területfejlesztési Minisztériumában (Minregion) munkamegbeszélés zajlott a Kárpátalját illető tervekkel kapcsolatban. A tanácskozást Vjacseszlav Nehoda regionális fejlesztési, építésügyi és lakásügyi miniszterhelyettes vezette.
Az ütemterv bemutatását követően a kárpátaljai delegáció képviselői ismertették saját javaslataikat, figyelembe véve természetesen azt, hogy megyénk egyesült területi közösségei (OTH) a Minregion szabványai szerint voltak kialakítva. A 8 OTH kialakításáról szóló nehéz és hosszadalmas vita ellenére a kárpátaljai munkacsoport kiállt amellett, hogy megyénkben 60 OTH létrehozása lenne ideális.
Az üggyel kapcsolatos végleges döntés a kormány ülésén hozzák majd meg – közölte a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) sajtószolgálata.
Magyarország addig blokkolja a NATO-Ukrajna tanácsüléseket, amíg nincs megállapodás a kárpátaljai magyaroktól elvett kisebbségi jogok visszaadásáról.150 ezer kárpátaljai magyar sorsa fontosabb bármilyen geopolitikai megközelítésnél.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo