A litván, a lett és a lengyel elnök pénteken a NATO-nak küldött közös levelében aggodalmát fejezte ki a Fehéroroszországban kialakult helyzet miatt.
Mint írták: Fehéroroszország és Oroszország együttműködése veszélyezteti a régió és az egész euroatlanti térség biztonságát.
Gitanas Nauseda litván, Egils Levits lett és Andrzej Duda lengyel elnök a jövő heti vilniusi NATO-csúcs előtt szólította fel a tagországokat „szolidaritásra és egységre” a helyzetből adódó fenyegetések elhárítására.
A három elnök azzal vádolta Oroszországot, hogy fehérorosz területeket és erőforrásokat használ fel az Ukrajna elleni „törvénytelen és szörnyű háborújában”. Mint írták, a két ország között szoros a katonai együttműködés. Ennek legutóbbi példája – amit csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is megerősített –, hogy Moszkva már taktikai atomfegyvereket is állomásoztat Fehéroroszországban.
A levélben annak veszélyeire is felhívták a figyelmet, hogy a meghiúsult lázadás után a Wagner-zsoldosokat és vezetőjüket, Jevgenyij Prigozsint is Fehéroroszország fogadja be.
A három elnök szerint ez veszélyezteti a fehérorosz politikai stabilitást, ami miatt a minkszi vezetés elveszítheti a hagyományos és nukleáris fegyverek feletti ellenőrzést.
Az államfők szerint a Wagner-csoport érkezése arra ösztönözheti a fehérorosz vezetést, hogy Európai Unió külső határaihoz még több harmadik országból érkező migránst szállítson szervezett formában, és ezzel gyakoroljon nyomást a Nyugatra.
[type] => post
[excerpt] => A litván, a lett és a lengyel elnök pénteken a NATO-nak küldött közös levelében aggodalmát fejezte ki a Fehéroroszországban kialakult helyzet miatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688827020
[modified] => 1688792577
)
[title] => Együtt aggódik a litván, a lett és a lengyel elnök a fehérorosz helyzet miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83933&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 83933
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83935
[image] => Array
(
[id] => 83935
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1.jpg
[original_lng] => 274512
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/duda-1.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1688781778:12
[_thumbnail_id] => 83935
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2792
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] =>
[_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1697465383
[_oembed_967deb5647cc607831289032f8e31d98] =>
[_oembed_time_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => 1701074289
[_oembed_58f0f2d8e13df858517e6d281061bc37] =>
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Egils Levits lett elnök a DW-nek adott interjújában kijelentette, a NATO úgy véli, hogy a taktikai nukleáris fegyverek fehéroroszországi telepítése nem változtat a katonai helyzeten.
Levits elmondta, hogy a balti országok konzultáltak szövetségeseikkel Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyverek fehéroroszországi telepítésére vonatkozó szándékairól.
„Jelenleg a NATO úgy véli, hogy ez általában nem változtat a katonai helyzeten. Mert katonai szempontból nem annyira fontos, hogy hol van közvetlenül. De ez természetesen Moszkva politikai jelzése: Oroszország nem akar békét, és folytatni akarja az agressziót” – magyarázta a lett elnök.
Leszögezte: a NATO-nak és az Európai Uniónak el kell gondolkodnia azon, hogy minden szükséges fegyverrel támogassa Ukrajnát.
„Hogy Ukrajna ellenállhasson az orosz támadásnak, és hogy megnyerje ezt a háborút. Ha van ilyen célunk, akkor természetesen minden országnak el kell gondolkodnia azon, hogy mivel tud hozzájárulni ezen cél eléréséhez” – mondta Levits.
#BREAKING Germany plans to permanently station an additional 4,000 soldiers in NATO ally Lithuania to help secure the alliance's eastern flank, German Defence Minister Boris Pistorius says pic.twitter.com/KEuAn9DeYw
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
Volodimir Zelenszkij és Egils Levits lett elnök közös nyilatkozatot írt alá Ukrajna európai perspektívájáról. Ezzel Lettország lett a harmadik európai ország Litvániát és Lengyelországot követően, amelyek jogilag kötelezték el magukat Ukrajna EU-csatlakozása támogatása mellett. Az aláírásra egy videokonferencia keretein belül került sor Volodimir Zelenszkij Luhanszk megyei munkalátogatása során, számolt be az Elnöki Hivatal.
„Beszélgetés eredményeként írták alá Ukrajna európai perspektívájáról szóló közös nyilatkozatot, amelyben a két ország vezetői üdvözlik az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás végrehajtása terén elért jelentős előrelépéseket, támogatják annak frissítése szükségességét, egyetértenek a Keleti Partnerség kezdeményezés stratégiai felülvizsgálatának szükségességében, és kifejezik szándékukat, hogy fokozzák közös erőfeszítéseiket Ukrajna az Európai Unióba történő integrációjának támogatására” – áll a közleményben.
Az ország vezetői megállapodtak abban, hogy Lettország támogatja Ukrajnát, amikor az készen áll az EU-tagságra való jelentkezésre. Levits ugyanakkor biztosított arról, hogy országa készen áll arra, hogy szakmai tapasztalatával segítse Ukrajnát a reformok és az európai integráció irányításában.
„Bízom benne, hogy ebben az évtizedben Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagjává válik, miután végrehajtotta az összes szükséges reformot” – mondta.
A két ország vezetői megvitatták az ideiglenesen megszállt Krímben kialakult helyzet súlyosbodását. A lett elnök megerősítette részvételét a „Krími platform” alakuló csúcstalálkozóján, amelyre augusztus 23-án kerül sor Kijevben. Ezen kívül a felek megvitatták az országok közötti kereskedelmi és gazdasági együttműködés fellendítésének kérdését a válság előtti szint elérése érdekében.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij és Egils Levits lett elnök közös nyilatkozatot írt alá Ukrajna európai perspektívájáról. Ezzel Lettország lett a harmadik európai ország Litvániát és Lengyelországot követően, amelyek jogilag kötelezték el magukat Ukrajna EU-c...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1620561780
[modified] => 1620557851
)
[title] => Újabb ország kötelezte el magát, hogy támogatja Ukrajna EU-csatlakozását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=23159&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23159
[uk] => 23153
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 23154
[image] => Array
(
[id] => 23154
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a.jpg
[original_lng] => 43354
[original_w] => 1040
[original_h] => 415
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a-300x120.jpg
[width] => 300
[height] => 120
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a-768x306.jpg
[width] => 768
[height] => 306
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a-1024x409.jpg
[width] => 1024
[height] => 409
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a.jpg
[width] => 1040
[height] => 415
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a.jpg
[width] => 1040
[height] => 415
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1b2ed6809474907a.jpg
[width] => 1040
[height] => 415
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1620547052:12
[_thumbnail_id] => 23154
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7977
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_62680320db4cd96c7404e1425a390432] =>
Slēpjoties aiz konvencijas, Krievijas vēstniecība ignorēja prasību nomainīt plāksni, kas vēstī par ielas jauno nosaukumu. @RigasDome sadarbībā ar @Arlietas atrada risinājumu, plāksne nomainīta.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Met with ?? PM @krisjaniskarins. Sincerely thanked for Latvia's support in the fight against russian invaders - military, technical, financial, humanitarian - accounting for 1.3% of GDP. Coordinated positions on the further promotion of ?? on its way to the #EU and #NATO. pic.twitter.com/jLSBCuaUI9
Valsts prezidents @edgarsrinkevics Saeimas ārkārtas sesijas sēdē deva svinīgo Valsts prezidenta solījumu, kurā vērsās pie jauniešiem, sakot: “Es ceru, ka mēs spēsim sarunāties un jūsu idejas kļūs par Latvijas nākotnes pamatu!” https://t.co/2iWrEOetHCpic.twitter.com/yZ6W2bTnWG
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now